Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

A háború kitörése óta először jár Lengyelországban az ukrán elnök.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az orosz invázió kezdete óta először tesz hivatalos látogatást Lengyelországban. Az ukrán elnök Varsóban Andrzej Duda lengyel elnökkel találkozott, akivel a délután folyamán közös sajtótájékoztatót is tartanak – számol be a CNN.
Korábbi, az utolsó pillanatban bejelentett nemzetközi látogatásaival szemben az ukrán elnök ezúttal feleségével közösen utazik, és a látogatásnak komplett programot is szerveztek. A tervek szerint találkozik Mateusz Morawiecki miniszterelnökkel, lengyel vállalkozások képviselőivel, önkéntesekkel, valamint az Ukrajnával határos városok polgármestereivel.

Lengyelország a háborúban ukrajna egyik legnagyobb szövetségese. Több mint egymillió ukrán menekültet fogadtak be, és élen jártak a NATO-partnerek sürgetésében, hogy Kijevnek több katonai ellátmányt küldjenek. Ezért is meglepő, hogy Zelenszkij eddig csak átutazóban járt Lengyelországban.
Nyitókép: Wojtek Radwanski / AFP