Varga Judit, a pápalátogatás háttere, európai stratégiai autonómia és CPAC  – megjelent a Mandiner hetilap!

2023. április 27. 11:30

Mire számít az igazságügyi miniszter az uniós források jövőjét illetően? Mi a pápalátogatás fő célja Erdő Péter bíboros szerint? Interjú Szánthó Miklóssal, vihorláti mártírkatonák és Hűvösvölgyi Ildikó – itt a Mandiner!

2023. április 27. 11:30
null

„Egy cselekedetünk sem oroszbarát, ez egy újabb hazug narratíva, ami a kormány megdöntésére apelláló nemzetközi érdekeket szolgálja ki” – mondja Varga Judit. Miért írt levelet Věra Jourovának? Most már tényleg jönnek az uniós források? Barátunk vagy az ellenfelünk az USA? Interjú az igazságügyi miniszterrel.

Vágvölgyi Gergely az első karakterben a szentatya napokban esedékes magyarországi látogatása apropóján írja: „Ferenc pápát megérintette itt valami, olyan dolog, amit eddigi negyven utazása során csak ritkán tapasztalt meg”.

Közélet 

Alig másfél év után ismét Magyarországra érkezik Ferenc pápa, aki ezúttal apostoli útja során keresi fel hazánkat –  közélet rovatunkban a pápalátogatás hátteréről olvashatnak részletesen.

„Nemcsak sorsunk, de hivatásunk is, hogy próbáljuk a megértést, a párbeszédet keresni” – mondja történelmi kontextusba ágyazva Magyarország kelet és nyugat közötti hídszerepéről Erdő Péter bíboros.

Az ukrajnai háború árnyékában létrejövő pápalátogatásról és az egyház modern kori kihívásairól kérdeztük az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érsekét.

„Úgy kell megvalósítani a szuverenitásunkat, hogy közben globális együttműködéseket építünk, ez a rendeltetése a CPAC Hungarynak is” – mondja Szánthó Miklós. Az Alapjogokért Központ főigazgatójával a jövő héten esedékes konzervatív összejövetel apropóján beszélgettünk.

Navracsics Tibor területfejlesztési és uniós források felhasználásáért felelős miniszter a krisztusi korba lépő magyar demokráciáról írja:

„A CPAC üzenetét erősíti a közelgő pápalátogatás is, amely közös keresztény értékeinket, illetve a béke fontosságát hordozza magában” – írja véleménycikkében Kovács Attila, az Alapjogokért Központ EU-s kutatási igazgatója.

Külhon & Külföld

Élelmezésünk miatt nem kell aggódni, van autóiparunk is – de önvédelmünk hiányos, a nélkülözhetetlen csipek terén meg nem állunk szinte sehol. Külföld rovatunkban megvizsgáltuk, hol tart Európa a mostanában egyre többször emlegetett stratégiai autonómiájával.

Veszprémy László Bernát történész véleménycikkében ír arról, hogy az izraeli események valódi célja Netanjahu megbuktatása.

Makronóm & Sport

A pénzvilágot több nyugati bank bedőlése rázta meg márciusban. A média heteken át globális bankválsággal riogatott, mások nyugtatni próbálták a kedélyeket, mondván, a bankszektor ma izmosabb, mint a 2008-as pénzügyi válság idején. Vajon van ok a pánikra? – makronóm rovatunkban jártunk utána.

A film egyik legfontosabb küldetése az inspiráció – mondja Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok, aki A nemzet aranyai című alkotás premierje után mesélt a Mandinernek a tizenöt éven át tartó sikerkorszak felemelő és szívszaggató pillanatairól, emellett Kemény Dénes is felidézte lapunknak a legszebb emlékeket.

Meta, Élet és Utolsó figyelmeztetés 

A nyugati kormányok leépítették belső innovációs képességüket, s inkább kiszervezik a szellemi munkát. A modell azonban megbukott – állítja a világ leghangosabb közgazdásza, Mariana Mazzucato, akinek könyvét Böszörményi Nagy Gergely ajánlja.

Százhúsz éve született Neumann János, az egyik legnagyobb, máig ható magyar tudós, aki az atomfizikától a számítógépek elméletéig megkerülhetetlen kutatásokat végzett – tudomány kisrovatunkban olvashatnak munkásságáról.

„Ha békét akarunk magunk körül, többet kell játszanunk a gyerekeinkkel” – írja jegyzetében Vágvölgyi Gergely.

Gasztró rovatunkban Sauska Krisztán ír a tökéletes borospohárról.

„Azt hiszem, mindig volt bennem egyfajta tisztaság, valami, amit nem lehet tanítani. Vagy van az embernek, vagy nincs: ez a hit.

– Élet rovatunkban Hűvösvölgyi Ildikóval beszélgettünk zenéről, színházról és zenés színházról, a hosszú házasság titkáról és a negyvenéves Macskákról.

Tizenkilenc éves korában szervezte az első fesztiválját Sopronban, harminc év után ott szervezi a legújabbat is, amelyben a zene mellett nagy szerepet kap a képzőművészet és a gasztronómia is. Lobenwein Norbertet a fő programjait tekintve április 28. és 30. között megrendezendő I. SopronFestről kérdeztük.

A rovatban a Háború a tengeren című filmet ajánljuk.

A lapot záró Utolsó figyelmeztetés rovatban Rajcsányi Gellért ír amszterdami utazása során szerzett benyomásairól.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nerségi báró Echenboeg
2023. április 27. 16:34
Jó pasi ez a jucus! Csoklóvé és schadl és völner és a pegazus rendben?
-Zsolt-
2023. április 27. 11:44
A minisztériuma az egyik botrányból a másikba keveredik, de ő rendületlenül osztja az észt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!