Hiperhéja véleménycikk jelent meg a The Wall Street Journalen

Erős véleménycikket jelentetett meg a The Wall Street Journal, Luke Coffey tollából. Coffey hamisítatlan héja: a Hudson Intézet vezető munkatársa nemzetbiztonsággal és külpolitikával foglalkozik, a brit-amerikai kapcsolatok volt a szakterülete. Illetve dolgozott a brit védelmi miniszter tanácsadójaként, ekkoriban a Közel-Kelet és Afganisztán volt a fókuszban – előbbi térségben a britek szerepvállalása is legendás volt a múlt évtizedben, utóbbi kapcsán a kurta-furcsa amerikai kivonulás és az összeomlás derenghet. Coffey mindenesetre szolgált Afganisztánban 2005 tájékán.

Most az orosz-ukrán háború került érdeklődése homlokterébe, és meglehetősen sarkos üzenetet fogalmaz meg újra és újra: Oroszországot vissza kell szorítani, Ukrajnának pedig fegyver, fegyver és még több fegyver kell. Ennek érdekében például megírta a „tíz mítosz az Ukrajnának nyújtott amerikai segítségről” című esszéjét, írt ugyanerről az Arab News-nak, és beszélt a Kyiv Postnak is egy podcastadásban.

Sok újat most sem mondott a WSJ-cikkben, inkább összefoglalja az Oroszország mindenáron való megregulázását követelő héjaálláspontot, valahogy úgy, ahogy a kisszámú oroszbarát csoport narratívájával tette mondjuk Seymour Hersh oknyomozó újságíró korábban.

Nos, Coffey szerint a helyzet világos: bármilyen erős a csábítás, hogy véget vessenek a háborúnak, nem szabad így tenni addig, amíg a Krím vissza nem tér Ukrajnához, és

Ellenkező esetben veszélyes precedenst teremtenének területek erőszakos elfoglalásának legitimálására

A Krím-félsziget szerinte évszázadok óta „egyedülálló politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatokat ápol Dél-Ukrajnával” – hogy Ukrajna bizonyos rövid történelmi felvillanásokon túl csak 1991 óta létezik, nemigen taglalja.

Érvei között szerepel, hogy az ukrán sztyeppe folytatása igazából a Krím, meg az is, hogy Nagy Katalin cárnő melyik megyéhez csatolta a krími tatár kánság ideje után; sőt, érvei között szerepel, hogy Hruscsov éppen a gazdasági és kulturális kapcsolatok miatt csatolta a területet végül az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársasághoz az orosztól.

Coffey a geopolitika és a gazdaság összefüggéseit is boncolgatja, mondván, a Krím biztonságos kikötő lenne az oroszoknak, akik innen támadást indíthatnának, mindig fenntartva a lehetőséget erre; ráadásul az oroszok a Krímen keresztül odavághatnak, beleértve a gabonaexportot Afrikába és a Közel-Keletre (abba szintén nem megy bele a szerző, hogy jelenleg a rászoruló térségek helyett éppen Közép-Európában okoz válságot az ukrán gabona, ahelyett, hogy áthaladt volna rajta).

A Krím orosz fennhatósága ellen szól katonai támaszpont-jellege, amit Szíria kapcsán használt ki legutóbb Moszkva Basszár el-Aszad támogatására.

előbb éket verve Mariupol városa és a földszoros közé, majd elvághatja Oroszország szárazföldi hídját a félszigethez, ezzel elvágva az utánpótlási vonalakat. Ezt követhetné a félsziget visszaszerzése, noha „Oroszország tudja ezt, és a műholdfelvételek azt mutatják, hogy a Krím-félszigeten új tankelhárító akadályokat és megerősített árkokat építenek” – írja.

Mindehhez pedig szerinte, ismétli el, „Kijevnek csak nyugati fegyverekre és hadianyagra van szüksége. A stabilitás érdekében – a régión belül és kívül – adjuk meg Ukrajnának azokat az eszközöket, amelyek a munka elvégzéséhez kellenek” – fejtegeti.

A kulcsmondat azonban nem itt, hanem az alcímben van: a Krím visszaszerzése igazságos lenne,

Nyitókép: Vasily MAXIMOV / AFP