négymilliárd forintnak megfelelő dollárból jutott az Ezalényeg kiadójának, az Oraculum 2020 Kft-nek is.
Mint írják, a Nemzeti Információs Központ (NIK) 2022. novemberi, valamint idén januári részjelentéséből kiderült, hogy a Korányi Dávid vezette amerikai szervezet több mint egymilliárd forintot utalt át az Oraculumnak. Amely aztán több, mint 320 millió forintot fizetett a Bajnai Gordon érdekeltségébe tartozó DatAdatnak, amely a baloldal választási kampányát bonyolította. Nem fukarkodott a hirdetési pénzekkel sem a vállalat: csak az Ezalényeg.hu központi Facebook-oldalára közel 228 millió forintot költöttek. Míg a vidéki oldalak hirdetéseire közel 119 millió forintot tapsoltak el, a többi oldal népszerűsítése még nagyjából 150 millió forintba került. A Magyar Nemzet számításai szerint csak a Facebook-hirdetésekre 2019 április 15. óta mintegy 497 millió forintot adtak ki.
A Nyomtass te is! kampánylap sem maradt ki a dolláresőből
A kiadványt kiadó eDemokrácia Műhely Egyesület a NIK nemzetbiztonsági bizottság számára készült második részjelentése alapján a kampánylap 18 090 600 forintot kapott az Action for Democracytól. Az eDemokrácia Műhely Egyesület jogi képviselője László János, aki az egykori SZDSZ-es főpolgármester Demszky Gábor alatt a Budapest című portál felelős szerkesztője volt. A szervezet másik alapítója Sükösd Miklós, a CEU docense. Soros alapítványa, az Open Society Foundations 2017-ben 35 ezer, míg 2020-ban 25 ezer dollárral támogatta az egyesület munkáját, a kampányban 1,6 millió forintot költöttek a Nyomtass te is! felületén található hirdetésekre.
A megyeszékhelyeken is építették a Soros-médiát