A DK megtalálta a receptet: parlamenti határozattal tennék lehetővé Putyin magyarországi letartóztatását

2023. március 23. 17:42

Vadai Ágnes szerint az „Orbán-kormány Putyin-barátsága” komoly biztonsági kockázatot jelent a NATO, illetve Magyarország számára.

2023. március 23. 17:42
null

Vadai Ágnes honvédelmi árnyékminiszter Londonban tartott, csütörtöki online sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az Árnyékkormány kétnapos, a brit árnyékkormánnyal folytatott tárgyalás-sorozatának keretében találkozott Holly Lynch biztonságért felelős brit árnyékminiszterrel. A tárgyaláson szóba került a svéd NATO-csatlakozásról szóló magyar parlamenti döntés újabb halasztása is.A megbeszélés során Vadai Ágnes brit kollégájának kifejtette, hogy

az Orbán-kormány Putyin-barátsága is komoly biztonsági kockázatot jelent a NATO, illetve Magyarország számára.

Ennek kapcsán szóba került a londoni tárgyaláson a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsa Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen, amelyről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón kijelentette: ha Putyin Magyarország területére lép, semmilyen eljárást nem tudnak indítani ellene.

A DK határozati javaslatot nyújt be

Hogy az ICC elfogatóparancsát mégis hatályossá lehessen tenni Magyarországon, Vadai Ágnes szerint

a Demokratikus Koalíció határozati javaslatot fog benyújtani az Országgyűlés elé,

hogy az ICC valamennyi döntését, statútumát foganatosítsák Magyarországon. Vagyis ha a határozatot elfogadja a magyar parlament, akkor Vlagyimir Putyint a magyar hatóságok azonnal letartóztathatják, ha Magyarország földjére lép.

(MTI)

Nyitókép: MTI / Mohai Balázs

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vicomt
2023. március 24. 14:43
Vaddisznó ágnes ,a hazaárulók egyik gyöngye, menj a falnak, majd az visszadob. Te hülye picsa.
nemecsekerno_007
2023. március 24. 09:18
Mekkora csicskák vagytok már baszd meg.
ringwoodite
2023. március 24. 06:54
A DK a zavarodott elmebetegek partja. Hagyni kell futni oket, majd maguk fulladnak bele a sajat maguk krealta okadasba, aztan ido kerdese a kifingasuk... Feri is jobban őszül a kelleténél.
Jacques Foche
2023. március 24. 01:05
Fletó Totót adott a körözött beteg állat Putlernek, ez legalábbis bűnrészesség állatkínzásban, most már van miért kiadni rá a Nemzeti Elfogatóparancs Rendszabályt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!