A fekete tükör fogságában
Ha száz év múlva megírják az ezredforduló utáni két évtized történelmét, akkor annak a középpontjában nem politikusok vagy ideológiák lesznek, hanem a technológiai forradalom, és annak hatása a társadalomra.
Kilenc év után hoznak vissza egy fontos funkciót mobilalkalmazásba.
2014-ben döntött úgy a Facebook, hogy mobilalkalmazásukból kiveszik az üzenetküldés lehetőségét: aki csetelni akart a nagy kék platformon lévő ismerőseivel, annak le kellett töltenie egy külön alkalmazást, a Messengert. A First Class cikke szerint a lépés annak idején sokaknak nem tetszett, hiszen ez is csak egy újabb alkalmazás volt a sok közül, ami foglalta a tárhelyet. Azóta persze már természetes lett, hogy egy külön alkalmazásban görgetjük a hírfolyamot, a másikban pedig ismerőseinkkel dumálunk, ám úgy tűnik, hogy hamarosan visszaállhat a régi rend.
„Teszteljük, hogy az emberek hozzáférjenek a bejövő Messenger-üzeneteikhez a Facebook-appon belülről, és ezt a tesztet hamarosan kiterjesztjük” – írta a Facebook főnöke, Tom Alison a közösségi oldal hivatalos blogbejegyzésében.
Céljuk ezzel egyébként az, hogy versenyre keljenek a fiatalok körében jóval népszerűbb TikTokkal, és a Facebook a jövőben ne csak egy app legyen, ahol az emberek a barátaikkal és a családjukkal tartják a kapcsolatot, hanem egy szórakoztató platform, ahol mindenféle érdekességgel találkozhatnak. A tesztelendő egybeolvasztással az elképzelések szerint
és nem kell az alkalmazások között váltani ehhez. A TikToknál ez pont így működik, ott van egy beépített üzenetfelület, de ez egyébként az Instagramon is így működik, ami szintén a Metáé.
Nyitókép: Kirill Kudryavtsev / AFP