Jogosítvány nélkül menekült a rendőrök elől: hatalmas balesetet okozott a belvárosban

2023. március 22. 10:32

A menekülő az I. kerületi Attila út és Alagút utca kereszteződésében áthajtott egy piros lámpán, nekiütközött egy másik autónak, majd felborult, miközben nekicsúszott egy taxinak is.

2023. március 22. 10:32
null

Autós üldözés közben, egy vezetői engedéllyel nem rendelkező férfi, rendszám nélküli terepjáróval okozott balesetet Budapesten, az I. kerületben – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerda reggel a police.hu oldalon. Azt írták, a rendőrök kedden késő este egy rendszám nélkül közlekedő terepjárót vettek észre az V. kerület Bajcsy-Zsilinszky út és Alkotmány utca kereszteződénél.

Fotó: MTI/Mihadák Zoltán
Fotó: MTI/Mihadák Zoltán

A rendőrök meg akarták állítani az autót, de annak vezetője továbbhajtott, ezért szirénázva követték. A menekülő az I. kerületi Attila út és Alagút utca kereszteződésében áthajtott egy piros lámpán, nekiütközött egy másik autónak, majd felborult, miközben nekicsúszott egy taxinak is. Az autót vezető 38 éves férfit a balesetet követően elfogták.

A rendőrök a helyszínelés során az egyik összetört autó sofőrjét is előállították mintavételre, mert felmerült az ittas vezetés gyanúja. A történtek során csak a balesetet okozó sérült meg könnyebben, ezért kórházba vitték.

Nyitókép: MTI/Mihadák Zoltán

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2023. március 22. 18:02
Ilyen vékony és magas autót nem láttam szerintem et Karácsonynak készölt, hogy a köztársasági kerékpársávon is elférjen.
fonak
2023. március 22. 14:42
Ez egy pickup, nem terepjáró. A SUV sem terepjáró.
ujujuj
2023. március 22. 14:25
Külön humor, hogy ezt az autót annak ellenére elfogták, hogy invincible.
zakar zoltán béla
2023. március 22. 13:48
Napi 50-100.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!