David Pressman lehetséges utódja is bevédte Orbán Balázst: „Valakit azért törölni, mert nem tetszik a hite és az értékei, elfogadhatatlan”
Bryan E. Leib szerint a woke-vírus Amerikában az egyetemi kampuszokon vert gyökeret.
Egy szabad és demokratikus ország fontos ismérve az olyan oktatás, amely arra ösztönzi a fiataljait, hogy szeressék hazájukat – fogalmaz Richard Samuelson. A Hillsdale College professzorával az Egyesült Államok előtt álló kihívásokról beszélgettünk.
Sándor Lénárd interjúja a Mandiner hetilapban
A rendszerváltoztatás korát átélő közép- európaiaknak az Egyesült Államok „Elvis Presley földjét”, a lehetőségeket és a szabadságot jelentette – mindazt, ami a vasfüggöny mögül hiányzott. Időközben azonban valami drámaian megváltozott, és Amerika folyamatosan veszít vonzerejéből. Ön szerint mi idézte ezt elő?
Ronald Reagan elnök a búcsúbeszédében egy történetet idézett fel arról, hogy az amerikai haditengerészet egyik hajója megmentett egy „kis süllyedő lélekvesztőt”, amelyen vietnámi csónakos emberek hánykolódtak. Amikor az egyik kommunizmus elől menekülő meglátott egy amerikai tengerészt, felkiáltott: „Hahó, amerikai tengerész! Hahó, szabadság embere!” Vajon még mindig ilyen Amerika? Még mindig így látja a világ Amerikát? Szeretném azt remélni, hogy igen, de attól tartok, ez egyre kevésbé igaz. Az 1950-es években, amikor az USA valóban „Elvis Presley országa” volt, a helyzet még másként festett. A szovjet kommunizmus ellen hidegháborút vívó Egyesült Államok a zsarnokság alatt sínylődő nemzetek számára a szabadságot jelképezte. Otthon ekkortájt a legtöbb ember szemében Amerika szabad ország volt, kivéve a lakosság tíz százalékát kitevő feketéket. Bár a rabszolgaság megszűnt, azt egy olyan, Jim Crow néven emlegetett gyakorlat váltotta fel, amely a fekete amerikaiakat másodosztályú állampolgárokként kezelte. A feketék szabadságát és egyenlőségét érő sérelem megszüntetése során azonban az Egyesült Államok olyan módszert és taktikát fogadott el, amely mára az egész amerikai szabadság és egyenlőség felszámolásával fenyeget. Az 1964. évi polgári jogi törvény megtiltotta, hogy a magánszervezetek „diszkrimináljanak”. Másként fogalmazva: többé már nem voltak magánszervezetek a szó azon értelmében, hogy nem dönthettek szabadon arról, kit engednek be, vagy mit mondhatnak és mit nem. Ez a szövetségi törvény a Jim Crow-korszakot sikerrel számolta fel, ami nagyon helyess, ám hatvan év elteltével a szabadságunk és az egyenlőségünk ellen támad.
Hogyan alakította át az amerikai politikát és az emberek felfogását ez az úgynevezett polgári jogi kultúra?
1964 előtt az amerikaiaknak határozott elképzelésük volt a köz- és a magán- szétválasztásáról. Ha valami magán-, akkor az annak szabad megválasztását jelentette, hogy kivel szándékozik kapcsolatba kerülni, mit mond és mit tesz. Az 1964-es polgári szabadságjogok azonban felfüggesztették ezt a határvonalat. Ez a felfüggesztés pedig most állandósulással fenyeget. A nemi alapon való különbségtétel, illetve a szexualitás az 1964-es polgári jogi törvény elismert kategóriái, s szinte szent státuszra tettek szert. A problémát az jelenti, hogy a faji kategóriától eltérően a nem és a szexualitás szabályozása a természeténél fogva vallási hagyománnyal és követelményekkel van átszőve. Ennek pedig az az eredménye, hogy a polgári jogi törvény és az abból fakadó szemléletmód a nyugati kultúra részét képező alapvető tanításokat gyűri maga alá, nem is beszélve a zsidó, a keresztény vagy az iszlám tanításról. Ennek hatására a hatvanas évektől eltérően ma sok amerikai úgy gondolja, hogy amikor egy keresztény cukrászmester megtagadja, hogy egy azonos nemű pár házassága alkalmából tortát süssön, az egy kalap alá vehető Bull Conorral, aki 1963-ban békés tüntetőkre támadt.
Vagyis a polgári jogi kultúra ahelyett, hogy megvédené, valójában aláássa az Egyesült Államok alapvető társadalmi szövetét?
Úgy vélem, hogy az 1964-es polgári jogi törvény, az annak mentén kibontakozó polgári jogi mozgalom és a mai „woke” mozgalom közötti különbség az eredeti Star Trek és a nem régóta látható, Hamilton című musical közötti különbséghez hasonlítható. A Star Trek esetében a tisztikar vegyesen különböző faji és etnikai származású férfiakból és nőkből áll, a Hamiltonnál viszont kizárólag az amerikaiakat ábrázoló nem fehér férfiak és nők, valamint a színpadon szereplő egyetlen fehér férfi, III. György brit király között húzódik a törésvonal. Másként fogalmazva: az egyetlen fehér szereplő az új amerikai köztársaság ellensége. 1964-ben az emberek támogatták a polgári szabadságjogok kiterjesztését a korábban elnyomott feketék javára. A polgári jogi kultúra azonban idővel egy nagy bürokráciába torkollott, amelynek rögeszméjévé vált, hogy a problémát maga az amerikai kultúra idézi elő. Ironikus módon éppen az ellen a civilizáció ellen támadnak, amely megvívta és megnyerte az amerikai polgárháborút, a második világháborút, a hidegháborút, és amely elfogadta a polgári jogi törvényt is. A „woke” mozgalom szerint azonban a fekete amerikaiak jogainak biztosítása nem azért tartott ilyen sokáig, mert a kulturális változás nehéz, hanem azért, mert Amerika javíthatatlanul rasszista. Jelenleg ezt a nézőpontot a polgári jogi törvényhez kapcsolják, így hatalmas kulturális erőre tesz szert.
A woke ideológia térnyerése mennyire osztotta meg az amerikai társadalmat, és hogyan erodálja a hagyományos amerikai életmódot?
Az Egyesült Államok történelmének nagy részét meghatározta a jelentős méreteket öltő bevándorlás. A jelenséggel kéz a kézben járt az amerikai kultúra főáramához való asszimiláció. Ezzel szemben
a jelenlegi doktrína szerint „rasszizmus” arra kérni a bevándorlókat, hogy asszimilálódjanak az amerikai kultúrához.
Ehelyett „kisebbségi” identitásokhoz asszimiláljuk őket. A baj az, hogy ezek a „nem fehér” szubkultúrák az elnyomott lakosság érzéseit veszik át, nem pedig a szabad és egyenlő Amerikába asszimilálódnak. Másként fogalmazva: egy Amerikát ostorozó attitűdöt vesznek fel.
Tágabb perspektívából szemlélve sokak szerint a nyugati világban a bárhol és a valahol típusú emberek közötti szakadék alakult ki. A bárhol típusú ember elszakítja a kötődését a helyi közösségektől, a valahol típusú viszont ragaszkodik a gyökereihez és a hagyományaihoz. Milyen szerepet játszanak a helyi közösségek és a patrióta felfogás a nyugati társadalmi értékek megőrzésében?
Történelmileg az Egyesült Államok nem volt igazán „nemzet”, hiszen nem a kulturális identitása miatt vált egy amerikai amerikaivá. Amerikainak lenni a kezdetekben politikai kérdés volt, és csak másodsorban kulturális vagy történelmi. Ezenkívül pedig az USA-nak – legalábbis nemzeti, vagyis szövetségi szinten – sokáig nem is volt igazán „állama”. Az amerikai nemzetállam tulajdonképpen az előző mintegy száz év fejlődésének az eredménye. Ez a fejlődés pedig egy mély és közös kulturális identitás kialakítását tette szükségessé. Ez persze azt is jelenti, hogy a nagyobb méreteket öltő bevándorlást jóval nehezebb összeegyeztetni az amerikai nemzettel. Az amerikai bárhol típusú ember azzal próbálja meg áthidalni ezt a feszültséget, hogy eltávolodik a nemzetállamtól és a politika hagyományos formáitól. Mivel azonban mindannyian politikai és társadalmi lények vagyunk, ez egész egyszerűen bukásra van ítélve. Tulajdonképpen a bárhol típusú emberek is bizonyos meghatározott helyek lakosai. Az általuk lakott posztmodern birodalmi központokból igyekeznek beteljesíteni az egyetemes birodalom régi álmát. A történelmi tanulság azonban azt mondatja, hogy ez az elképzelés súlyos károkat okozva fog megbukni.
Mely értékek és erények újbóli felfedezését és támogatását tartja szükségesnek ahhoz, hogy a hagyományos amerikai életmód megerősödjön?
Egyfelől a demokratikus köztársasági kormányzat, másfelől pedig a demokratikus folyamatban való állampolgári részvétel jelentőségét. Sokkal nagyobb felelősségvállalásra lenne szükségünk, különösen azokban az intézményekben, amelyeket demokratikusan választanak.
Így kívánják az állam működését elválasztani a politikai realitásoktól és a polgárok akaratától. Szintén lényegesnek tartom, hogy az amerikai polgárok közéletben és magánéletben viselt felelőssége korábban elválaszthatatlan volt a vallási hagyományoktól. Egy szabad és demokratikus ország fontos ismérve az olyan oktatás, amely arra ösztönzi a fiataljait, hogy szeressék hazájukat, és mindig törekedjenek arra, hogy érdemes legyen azt szeretni. Az érdemi vallási nevelést nélkülöző oktatás aligha vezet jó és tartós eredményre. Inkább hálátlan embereket, mintsem erényes polgárokat nevel.
Richard Samuelson
A Hillsdale College washingtoni kampuszának államtudományi professzora. Az alapításkori Egyesült Államokat, valamint az amerikai politikai és alkotmányos gondolkodást kutatja. Korábban tanított a California State University, San Bernardinón, valamint a Princeton Universityn.
Nyitókép: AFP/Frederic J. Brown