Semjén: A Osztrák-Magyar Monarchia természetesebb egység volt, mint ma az EU

2023. február 21. 06:19

A miniszterelnök-helyettes a Mária Teréziáról szóló könyv bemutatóján osztotta meg a gondolatait.

2023. február 21. 06:19
null

Mária Terézia uralkodása előképe a kiegyezésnek és az Osztrák-Magyar Monarchiának, amely sokkal természetesebb és szervesebb egység volt, mint ma az Európai Unió – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Mária Teréziáról szóló könyv bemutatóján Budapesten, hétfőn.

Nagy szerencsétlenség, hogy ez az egység az elvesztett első világháborúval szétesett

– tette hozzá a politikus. Semjén Zsolt szerint az itt élő népeknek reálisabban és méltányosabban kellene megírniuk a Habsburg Birodalom történetét, amelynek egyik fontos része Mária Terézia uralkodása. Régi adósság volt egy tudományos mű „nagy királynőnk uralkodásáról”, hiszen értékeltsége nem jelentőségének megfelelő.    

A miniszterelnök-helyettes kifejtette: Mária Terézia józan ésszel és vallásos lelkiismeretességgel uralkodott. Konzervatív volt, de felismerte az idők szavát, átlátta saját korának problémáit és megfelelő válaszokat adott rájuk. Számos nagyszabású intézkedése volt például az egészségügy, az oktatás, vagy a jobbágyság helyzetének javítása terén, melyek miatt joggal nevezhető konzervatív reformernek.    

Hozzátette: Mária Terézia uralkodása alatt indult el a nemzeti ébredés, a magyar nemesség kitekintést kapott az európai viszonyokra. Mária Terézia értékelése elválaszthatatlan azoktól, akiknek a karrierje az ő uralkodása idején indulhatott el, így például Hadik András hadvezértől. A bemutatott kötet hozzájárul Mária Terézia uralkodásának méltányosabb értékeléséhez – mondta Semjén Zsolt.    

A magyar állam szerződést kötött a Habsburg-Lotharingiai házzal Habsburg Ottó hagyatékának gondozására. A Habsburg-ház nem pusztán a magyar történelem, a múlt része, de a magyar jelené és jövőé is.

Nagyszerű dolog, hogy a Habsburg család két tagja is a magyar diplomáciában szolgálja Magyarországot

és a magyar nemzetet – tette hozzá. Semjén Zsolt elmondta azt is, hogy tervezik Luxembourgi Zsigmondról, Ferenc Józsefről és IV. Károlyról szóló kötet összeállítását is. A történelem és az üdvtörténet elválaszthatatlan. A szentté avatott első magyar királyunk Szent István és a szintén boldoggá avatott IV. Károly királyunk is azt jelzi, hogy a magyar uralkodók a szakralitásban is különlegesek a világtörténelemben – mondta a miniszterelnök-helyettes.

(MTI)

Fotó: Mirkó István/ Magyar Nemzet

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2023. szeptember 13. 17:51
Semjén!!!! Hülye! Mária Terézia osztrák qrva volt.Latrina! A bunkóságba sűrűn beleszaladsz!!
Sclerotic
2023. február 21. 13:05
Hát nem is tudom... Először is, legalább a címet olvassa el a szerkesztő! Nem "A", hanem "Az"! Másodszor, nagyon nem biztos, hogy a magyar nemesség (arisztokrácia) olyan nagyszerűen állt a nemzetiségek "ébredezéséhez". A nagyapámnak az volt a meggyőződése, hogy a magyar főnemesek "hozzáállása" miatt fajult a helyzet a 18-19. században a nemzetiségek lázongásáig. Váltig állította, ha a nemzetiségek megkapják az őket megillető jogokat, akkor nincsen első világháború. Szerinte történhetett volna ez úgy is, hogy a 20. században egy gazdaságilag nagyon erős ország lehetett volna a mai Közép Európa...
apika2
2023. február 21. 10:54
Azért Semjén hangját jobban szerettem volna hallani a humanitárius katasztrófák idején. Ne történészkedjen, legyen már egy kicsit keresztény is...
galancza
2023. február 21. 08:47
Zsolti! Most nagyon nagyot tévedsz! A habsbik 99%-a (köztük mariteri is) magyargyűlölő patkányok volt ők telepítették tele Erdélyt oláhokkal, délvidéket rácokkal. ők hozták létre a 18.században szlovák népet a felvidéki ruszinokból, lengyelekből, morvákból,csehekből, törökök elől ide menekült horvátokból, szlavónokból. Ebbe asszimiláltak bele a 18.században 250000 felvidéki magyart, és 200000 németet mariterivel az élen. A törökök elől elmenekült magyarokat nem engedték visszatelepedni a lakhelyeikre és helyükre más nemzetiségeket hoztak külföldről akik brutális adókedvezmányket, természetbeni támogatásokat kaptak. A habsbik M.o.-ot kifosztandó gyarmatkánt kezelték. Pl:döbbenetes mennyiségű magyar nemzeti értéket vittek bécsbe,pl: Nagyszentmiklósi műkincs. A habsbik vittek bele minket az 1.vh-ba. Tisza István és a magyar katonai és titkosszolgálati vezetők könyörögtek ferijocónak hogy ne indítson háborút mert gazdasági okok miatt vereség lesz és széthull a monarchia,stb.....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!