Karácsony bedobta, hogy körbetraffipaxozná Budapestet

2023. február 20. 17:26

A főpolgármester ezt a tragikus hétvégi baleset után jelentette be.

2023. február 20. 17:26
null

Vasárnap hajnalban a Harminckettesek terénél a villamosmegállóba sodródott és elütött egy ott várakozót egy személygépkocsi a fővárosi Harminckettesek terénél. Az elgázolt 23 éves nő a helyszínen meghalt. Az esettel összefüggésben Karácsony Gergely közösségi oldalán jelezte,

Budapesten nullára kell csökkenteni a halálos közúti balesetek számát.

A főpolgármester bejelentette, hétfőn tárgyalt Terdik Tamás vezérőrnaggyal, Budapest rendőrfőkapitányával, akivel mai találkozójukon áttekintették, milyen lépések szükségesek a fővárosi közlekedésbiztonság erősítéséhez. Karácsony úgy fogalmazott: a zéró tolerancia elvét vallja. 

„Mindez sajnos nem hozhatja vissza a hétvégi tragikus balesetben elhunyt fiatal lány életét, és elborzadva olvasom, hogy kiderült, két ember élete is csak centiken múlott vasárnap hajnalban. Ilyen többé nem fordulhat elő” – írta Karácsony Gergely.

A városvezető szerint „a balesetek súlyosságának elsődleges tényezője a sebesség, minden jel szerint ennek volt szerepe a vasárnap hajnalban történt tragédiában is”.

– jelezte Facebook-oldalán Karácsony Gergely, majd bejelentette, elkészítették a fővárosi közlekedésbiztonsági stratégiát, azon városfejlesztési lépések sorozatát, amelyekkel a közúti biztonság erősíthető. Úgy fogalmazott: már tárgyalt az Autóklubbal is, akiknek véleményét figyelembe veszi, a stratégiai részleteket a héten nyilvánosságra hozzák.

Nyitókép: Metropol

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tetx
2023. február 21. 14:19
Nem látom teljesen hülyeségnek addig, hogy legyen sok traffi, ennek a normálisokra lesz hatása. De aki azt hiszi, hogy ez a drogos, részeg, elmebeteg faszkalapokat bármiben is meggátolja majd, az egyszerűen hülye.
Ólat a trolloknak
2023. február 21. 10:04
A városházán kell nullára csökkenteni a mocskos komcsik számát...
Lajoss
2023. február 21. 09:23
Teljesen igaza van..zavar az ún.nemzeti oldalon..:)
cutcopy
2023. február 21. 06:57
Az drága dolog lesz, mégiscsak el kell hozzá adnod a városházát..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!