Sanna Marin finn kormányfővel tartott közös sajtótájékoztatóján Stoltenberg elmondta: a Törökországgal folytatott egyeztetéseken sikerült haladást elérni, és a jövő héten tárgyalást folytatnak majd Brüsszelben a török, a svéd és a finn kormány képviselői. A két észak-európai ország tavaly májusban adta be csatlakozási kérelmét a NATO-hoz az ukrajnai háború kirobbanása után. A bővítéshez szükséges, hogy az összes tagállam ratifikálja a csatlakozást. Törökország a kezdetektől ellenezte a bővítést arra hivatkozva, hogy Svédország – Ankara megítélése szerint – kurd terroristáknak ad menedéket.
Stoltenberg azt mondta, mindkét ország teljesítette már az Ankara által tavaly nyáron megszabott feltételeket. A két ország „már most sokkal jobb helyzetben van, mint a jelentkezésük előtt, mert elképzelhetetlen, hogy a NATO ne reagálna abban az esetben, ha valamilyen fenyegetés érné Svédországot vagy Finnországot” – fogalmazott a NATO-főtitkár.