Hazaérkezett a Hunor mentőcsapat Törökországból (Videó)

2023. február 13. 06:10

Az egység 17 túlélőt – köztük három gyermeket – mentett ki és 29 holttestet emelt ki a romok alól. A Magyar Református Szeretetszolgálat mentőegysége is megérkezett.

2023. február 13. 06:10
null

Hazaérkezett az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kutató-mentő csapata, a Hunor Törökországból hétfőn kora hajnalban, az egység 17 túlélőt – köztük három gyermeket – mentett ki és 29 holttestet emelt ki a romok alól a földrengés sújtotta országban.

A mentőegységet szállító katonai gép nem sokkal vasárnap éjfél után szállt le Budapesten,

a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ahol a többi között Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke fogadta az érkezőket.

A csapat tagjainak köszöntése után a honvédelmi miniszter újságírók előtt megköszönte mindazok munkáját, akik részt vettek a mentésben. A magyar ember segít országon belül és országon kívül is, láthattuk ezt a koronavírus idején, az Ukrajnából érkező menekültek esetében és most Törökországban is – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Hozzátette: a mentésben részt vevők a tudásuk legjavát adták, hogy segíthessenek.

A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: büszke arra, hogy azok a magyarok, akik kint voltak, bármikor tudásukat és bátorságukat adják, ha erre szüksége van az országnak. Kitért a Magyar Honvédség állományára is, akik részben a repülőgépekkel a szállításban, valamint a magyar orvosokon keresztül voltak jelen.

Rétvári Bence is köszöntötte a megérkezőket

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta: a Hunor és a többi magyar mentőegység veszélyes küldetést teljesített, de mindenki épségben és egészségben hazaért. Nagy hálával tartozunk nekik, mert a legfontosabbat tették, fizikailag és lelkileg is embert próbáló körülmények között életeket mentettek – hangsúlyozta Rétvári Bence.

Az államtitkár is megköszönte a résztvevők, a katasztrófavédők és a mentősök munkáját.

Megmutatták, hogy Magyarország mindenkinek tud segíteni, a világ bármely országában segítséget tud nyújtani

– fogalmazott. A Hunor február 6-án indult a földrengés sújtotta országba. Az 55 tagú mentőegység – tűzoltók, katonaorvosok és a mentőszolgálat munkatársai – február 7-én kezdte a munkát és vasárnap délig dolgoztak a kárterületen.

(MTI)

***

***

A Magyar Református Szeretetszolgálat mentőegysége is megérkezett.

A megérkezésről készült videót itt tudják megtekinteni:

Nyitókép: Rétvári Bence Facebook-oldala

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
u.cserkész
2023. február 13. 13:41
Ráadásul katonai géppel röpködnek le-föl, miközben Ukrajnának nincs elég repülőgépe. Mehettek volna sima polgári géppel is, mint Karácsony kerékpárral. Ez is Orbán reklám akciója a diktátor Erdogán felé. (Na, most én is elmondtam a ballib hülyeségeit.) Tiszteletem a mentésben részvevőknek. Bányamentős ismerősöm mondta, még régen, "tudod, amikor mindenki menekül, akkor mi megyünk oda, a bajt elhárítani".
anegy_
2023. február 13. 09:18
Mindenütt jó, de legjobb OTTHON! Hiába, no, öregszem, végigsírtam a videót.
AyaHunasca
2023. február 13. 08:49
gg wp
MZ/X
2023. február 13. 08:35
Köszönet és tisztelet a munkájukért...!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!