Egy gyönyörű ünnep Jézus és Mária tisztelete jegyében: ma van Gyertyaszentelő Boldogasszony

https://youtu.be/NWHPiWzcXe4

részlet a Wikipédia oldalról a témában: "A hagyomány nem őrizte meg Jézus születésének kalendáriumi napját. Az első századokban az Egyház az epifániát vízkereszt ünnepén, az emberré vált Isten világra jövetelének misztériumát ünnepelte. A Katolikus egyházban Jézus születésnapját már a niceai zsinat (325) előtt ünnepelték, de ennek a megemlékezésnek még ott sem volt egyértelműen meghatározott napja. Alexandriai Szent Kelemen (3. sz.) szerint máj. 15., Szt. Epiphaniosz (310–403) és mások szerint január 6. volt ez a nap. Ezekből az adatokból azt a következtetést lehet levonni, hogy a Jézus születéséről való megemlékezés csak a második században alakult ki. Az antiochiai Teofiliusz (171–183) egy feljegyzésében megemlíti, hogy a gaulok azt állítják, hogy mivel ők az Úr születéséről december 25-én emlékeznek meg, úgy a húsvétot március 25-én kellene megtartaniuk. 202-ben Hippolitusz a Dániel könyvéhez írt magyarázatában azt írta, hogy Jézus Augustus császár 42. évében, december 25-én, egy szerdai napon született Betlehemben. (Számunkra feltűnő módon nem írt semmilyen ünneplésről.) Az akkori kor szellemét egyébként jól tükrözi az, hogy Órigenész a 245-ben, Mózes harmadik könyvéről írt nyolc hitszónoklatában erőteljesen elítéli Jézus születése megünneplésének még a gondolatát is. A következő évszázad során azonban az ősi pogány szokások lassan-lassan fellazították ezeket a józan életszemléleteket."

Vágvölgyi Gergely nem tudja - vagy elhallgatja - azt a köztudomású tényt, hogy Jézus biztosan nem december 25-én született. Így ez az ünnep egy hamis dátumra épül. Jézus születésének dátuma ismeretlen, azt tudjuk a bibliai beszámolókból, hogy tavasszal vagy ősszel született. December 24-25 a napisten kultuszának az ünnepe volt, amelyet átkereszteltek Jézus születésnapjává. Ezen felül az is probléma ezzel az ünneppel, hogy Jézus sem, és az apostolok sem jártak gyertyákkal körmeneteket. Ezek a IV. században államvallássá (és rómaivá) vált kereszténység szokásai, a körmenetek, vonulások, amelyek római szokások, nem pedig keresztény szokások. Ezek a római szokások a kereszténység egyik részének államvallássá válása után kerültek be az államvallásba.

Akkor hadd írjak egy kis protestáns (közelebről református) értelmezést is ehhez a jeles bibliai eseményhez, remélve, hogy senki nem veszi zokon: Jézus bemutatás a templomban, nyilván egy fontos evangéliumi esemény, habár ez a lukácsi hagyomány, Máté szerint Jézus családja Egyiptomba menekül ugyebár, Márknál és Jánosnál nem találkozunk Jézus gyermekkorával. Lényegében Lukács evangéliuma tartalmaz gyermekségtörténetet bővebben, de a szűkebb leírást tartalmazó Máté más történetszálat visz. Ez az ellentmondásnak tűnő párhuzam leginkább abban rejlik, hogy Máté evangéliuma inkább zsidóknak szánt írás, ezért sokszor Jézus és a zsidók közti kapcsolatra helyezi a hangsúlyt. Lukács viszont már a "pogányoknak", a "népeknek" szánja az evangéliumot és ez a történet pontosan ebbe illeszkedik bele. Jézust elviszik a templomba ott van egy idős asszony és egy idős férfi, Anna és Simeon. Ott van Ádám és Éva újra. Isten újra találkozik azokkal, akik egykor az isteni rend ellen szegültek és ezzel, mind lélekben, mind testben elszakadtak, és jócskán eltávolodtak a Teremtőtől. Fontos a várakozás. Ez a két idős ember - Anna és Simeon, talán előrehaladt koruk is ezt hangsúlyozza - már rég várták Istent, hogy újra szóljon, mert a hosszú idő alatt rájöttek, hogy Isten nélkül az élet valójában értelmetlen. Ezért ott vannak a templomban minden nap és imádkoznak. Sokszor a hitélet ilyen hosszadalmas, monotonnak tűnő, semmi visszaigazolást nem nyerő folyamat, de akkor, amikor az ember úgy érzi, hogy már nem sok ideje van hátra, megtörténik a csoda. Megjelenik Jézus. Nem késik el, hanem a kellő pillanatban találkozik az emberrel. Ezért örül ez a két ember a férfi és az asszony: szemeim meglátták az Üdvözítőt, ez a csoda, ez a beteljesedés. Végül talán a legszebb a történetben, hogy Jézust viszik a szülei, de abban, ahogy az édesanyja karján eljut a templomba Isten titkos terve rejtőzik. Ahogy szinte mindenben, úgy életünk eseményeiben is ott van Isten titkos terve, ami azért titkos, mert szemmel nem látható, csak a beteljesedésekben érthető meg. Jézust viszik, de közben Jézus megy, mert Isten terve az, hogy Megváltóként megkeresse az embert. Egy másik lukácsi történet is hasonló ehhez, amikor Jézus Jerikón halad át és a gazdag Zákeus furakszik át a tömegen, hogy ő megláthassa Jézust, végül felmászik egy vad fügefára. A történet szerint viszont Jézus látja meg őt és szólítja meg, azt mondja neki: szállj le mert ma nálad kell megszállnom. Visszatérve erre a történetre, itt is ez történik, Jézus megy oda a várakozó, imádkozó Isten jelenlétét kereső emberhez, a férfihoz és a nőhöz, Ádámhoz és Évához. Mindezt egy szertartás keretezi a zsidók vallási szokása, ebben történik a találkozás. Az egyház szintén ilyen keret, vannak szokásaink, szertartásaink, ott vagyunk benne mi várva, remélve Isten jelenlétét és Ő valóban eljött, eljön és közösséget vállalt velünk.