A szentmisék keretében ezen a napon (amely egyébként tanácsolt ünnep a katolikus hívek számára, a legtöbb templomban ünnepi miserend van érvényben) gyertyákat szentelnek, amelyek Krisztust éppen így, mint a világ világosságát hivatottak szimbolizálni. A szenteltvízzel meghintett gyertyákkal a hívek hagyományosan körmenetet is járnak (sok esetben nem csak a templomon belül, hanem az előtte elterülő téren, vagy a környező utcákban), megjelenítve ezzel, hogy Jézus világosságát a keresztény ember kiviszi a világba, felmutatja az embereknek. A gyertya már egészen az ókeresztény kortól a Megváltó szimbólumaként működik.
A keleti liturgia a találkozás ünnepének nevezi ezt a napot, mert ekkor találkozott Jézus először az emberiséggel az őt születésekor köszöntő pásztorok látogatásán kívül.
Jeruzsálemben már a 4. században is megülték ezt az ünnepet, onnan terjedt el a teljes keresztény világban. A nyugati egyházban mintegy ezer esztendőn át az ünnepnap Szűz Máriát állította középpontba, az ő tisztulását emelve ki (a törvény előírásának megfelelően József és Mária azt követően járult a templomba, hogy elteltek Mária tisztulásának napjai), 1960 óta azonban a keleti egyházzal összhangban ismét az Úr ünnepeinek egyike. A magyar hagyományban azonban a hivatalos elnevezésnél (Urunk bemutatása) erőteljesebben tartja magát „a máriás” elnevezés: Gyertyaszentelő Boldogasszony.