Berlinben tanuló filmes lány: „Üzenem a volt iskoláimnak: semmit sem köszönhetek nektek!”

Rázmán Orsolya Berlinben tanuló fiatal filmessel készített interjút a Főtér. A kolozsvári lányt tavaly ősszel felvették egy híres berlini filmes magánegyetemre, ahova a világ minden tájáról jelentkeznek diákok. Orsolya elmeséli, hogy sok konfliktusa volt egykori tanáraival, nem értett egyet az elvárásokkal, úgy érezte, semmi hasznosat nem kap az iskolában. Aztán Berlinben megtapasztalta, hogy „másképp is lehet csinálni ezt az oktatás dolgot”.

Érettségiről és követelményekről

Orsolya úgy érezte, el kell menekülnie Kolozsvárról. Először Budapesten, végül Berlinben kötött ki. „Nem akartam a Harap-Albból érettségizni fölöslegesen egyrészt, másrészt meg nem szerettem tanulni, főleg nem az itteni rendszerben.

– magyarázza a lány, aki szerint az érettségi tantárgyak, illetve az elvárások: fölöslegesek. „De ezt Magyarországon is ugyanígy gondoltam, nincs is érettségim. 12-ikben megbuktattak két tantárgyból, így nem érettségiztem” – teszi hozzá.

Orsolya kifejti: „Számomra nem volt megfelelő az oktatási rendszer, persze volt, akiknek igen. Az a szomorú, hogy nagyon sok olyan osztálytársam volt, akik színtiszta tízesek voltak egész végig, de semmi nem történt velük. Nem volt szociális életük, otthon ültek folyamatosan, és tanultak.” A lány Berlinben, az egyetemen azt tapasztalja, hogy az a pénz, amit a szülei vagy ő fizetnek az egyetemért, „az a tanárok legit jókedvére megy”.

Arról, hogy „melyik a jobb”

„Nem olcsó, de ha azt veszem, hogy mondjuk ingyen jársz egy egyetemre, de olyan gagyi a felszerelés, hogy nem tudsz leforgatni semmit vele, meg nem is nagyon akarod használni, vagy fizetsz egy adott összeget, és olyan felszerelésed van, hogy eldobod az agyad, akkor nem kérdés, melyik a jobb” – jegyzi meg.

A lány hangsúlyozza, ez első oktatási intézmény, ahol fél év alatt senkivel sem gyűlt meg a baja. Máshol ilyenkor már régen folytak az intézkedések a kirúgása érdekében. „Csak mert idegesít, hogy a diáknak mindenhez igazodnia kell, a tanárnak viszont nem kell a diákhoz idomulnia. Ez nem így működik! Ha egy egészséges rendszert akarunk felépíteni, akkor kurvára nem így működik. Én is meghallgatom, hogy a tanárnak mi a problémája, mondja el, magyarázza meg, mert akkor úgy fogok hozzáállni,

– mondja. „Négy iskolát jártam végig Kolozsváron, mindenhol úgy tudták, hogy Orsó a rossz diák, akit a tanárok gyűlölnek és ki akarnak rúgni… Menjetek a picsába! Nekem ez nem kell…”

Orsolya úgy véli, az, hogy délután kettőre megy egyetemre, abban segít neki, hogy felkel,

A lány szerint a másik, ami Berlinben nagyon jól működik, hogy vannak úgynevezett »hogy vagy? körök«. Minden nap az első órán mindenki elmond magáról annyit, amennyit akar épp aznap. „Például, hogy figyelj, tegnap meghalt a macskám, légy szíves ne ma szopassatok, inkább gyertek és kérdezzétek meg, hogy vagyok, mert szükségem van rá. És így elkerüljük a konfliktusokat, olyan közeget alakítunk ki, ahol mindenki biztonságban érzi magát. Itt Erdélyben bármi lehet, eltöröd a lábadat, kitöröd a nyakadat, tegnapelőtt egy közeli ismerősöd temetése volt, ki a faszt érdekel, felelsz, kettest kapsz, aztán megbuktatlak és nem engedlek érettségizni.”

A lány kitér arra is, hogy Berlinben nagyon nagy a diverzitás, nem szólíthatsz például mindenkit úgy, aminek látod, „mert

és ezt nagyon nehéz volt megszokni, de most már egyre egyszerűbb”.

Orsolya az interjú végén megüzeni volt iskoláinak és tanárainak, hogy semmit az égvilágon nem köszönhet nekik, és ha egyszer híres rendező vagy operatőr lesz, akkor meg se fogja említeni őket, mert nem érdemlik meg.

Nyitókép: Orsolya Facebook-oldala