Egyre népszerűbb, karbonsemleges és nem megfizethetetlen a vasúti közlekedés: utazzon éjjel vonattal

2023. január 31. 15:57

Reneszánszát éli az európai vasút: nem egy járat indul Budapestről is. Kevesebb károsanyag-kibocsátásssal, mint a repülők.

2023. január 31. 15:57
null

A repülésmentes utazás felgyorsulásával reneszánszukat élik az európai vonatos utazások. Ami már csak azért is jó, mert jóval kevésbé környezetszennyező a vasúti közlekedés, mint a légi:

Londonból Párizsba repülni például 14-szer több károsanyag-kibocsátással jár, mint vonattal megtenni ugyanezt a távot

– írja az Euronews. Az EU országai vélhetően a fenti okból is olyan vasutakba fektetnek be, amelyek minden eddiginél jobb és gyorsabb összeköttetést biztosítanak.

Hogyan bővült Európa vasúti térképe?

Az oldal összeszedte a legújabb európai vasútvonalakat. Ezek között találhatjuk meg például az Osztrák Nemzeti Vasúttársaság Nightjet-jét, ami 2016 óta járja útját. De a vasúttársaság 2021 végén új útvonalat is indított például Bécs és Párizs között is, Salzburgon és Münchenen keresztül. A járat hetente háromszor közlekedik mindkét irányban, az utazás 14 órát vesz igénybe, a vonatjegy árak pedig körülbelül 30 eurótól 120 euróig terjednek.

Idén nyáron a Nightjet ráadásul új generációs vonatokat indít, amelyeken már saját zuhanyzóval és toalettel ellátott fülkék is lesznek.

A Nightjet új, idei menetrendje szerint például a bécsi-müncheni járatot kiterjesztették Milánóra, Genovára és az olaszországi La Speziára. Innen az utasok vonattal indulhatnak például Monacóba, Nizzába vagy éppen Cinque Terrébe. Ám ami talán a legfontosabb:

az éjszakai vonatokkal Magyarországról is eljuthatunk Európa számos nagyvárosába: Varsótól Zürichig, Bukaresttől Stuttgartig, Csíkszeredától Berlinig,

ha szeretnénk, ugyanis a fenti útvonalakon is szervez utakat a MÁV Csoport.

Miért érdemes éjszaka vonattal utazni?

Kényelmes alvás, fedélzeti ellátás várja az érdeklődőket, nem szükséges órákkal a vonat indulása előtt a pályaudvarra érni, nincs check-in, és még azon sem kell aggódnunk, hogy mindennapos használati tárgyaink tiltottá válnak. Ráadásul akár két bőröndöt is magunkkal vihetünk, ingyen.

Mennyibe kerül az ellátás?

Általában három komfortkategória – 2. osztályú ülőhelyes-, fekvőhelyes- és hálókocsi – közül választhatunk az éjszakai vonatokon.

A fekvőhelyes- és hálókocsikban (zárható fülkékben) ágyneművel felszerelt ágyak, este ásványvíz, reggel pedig reggeli és meleg italok várnak az utasokra.

Egyes vonatokon 10 euróért foglalhatunk fekvőhelyet hatágyas fülkében, míg a hálókocsi kényelme 16 euróért elérhető.

Érdekelnék a fentebb említett legújabb európai vasútvonalak?

Alább felsoroltuk az új vasútvonalakat:

  • Bécs Párizs Nightjet
  • Bécs Genova la Spezia vonat    
  • Bécs Genova vonat   
  • Belgium Berlin European Sleeper
  • Prága Zürich vonat
  • Párizs Berlin TGV
  • Párizs Madrid Trenitalia
  • Berlin Stockholm Snälltåget
  • Stuttgart Zagreb Rijeka Nightjet EuroNight
  • Genova Nápoly NTV Italo
  • Milánó Párizs Frecciarossa
  • Porto Lisszabon vonat
  • Amszterdam Ausztria vonat
  • Amszterdam Zürich vonat
  • Madrid Alicante Valencia Ouigo
  • Barcelona Madrid Iryo
  • Madrid Marseille Barcelona Renfe
  • Barcelona  Lyon Montpellier Nimes Renfe
  • Ljubljana Budapest MÁV
  • Stockholm Hamburg SJ EuroNight
  • London Bordeaux HS1
  • Zurich Rome Nightjet

Nyitókép: CHRISTIAN CHARISIUS / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
I_Isti
2023. február 02. 20:03
"Kína nagysebességű vasúti közlekedését a China Railway High-speed üzemelteti. Kínában található a világ leghosszabb üzemelő nagysebességű vasúthálózata, melynek hossza 2011 elején még csak 6 299 km volt, de ez az év végére 9 867 km-re nőtt. 2021 végén 40 474 km hosszúságú nagysebességű vonal volt üzemben." Mi itt ajrópában (én mondjuk nem, de sokan) úgy hisszük, hogy tőlünk megy a villamos, és az emberiség vezető ereje vagyunk. Ugyanekkor ugyanazon a Földgolyón a kínaiak 10 év alatt 40 ezer km-nyi nagysebességű vasútvonalat építettek.
Royce2.0
2023. január 31. 21:29
Még a COVID előtt kipróbáltam, Kelenföld-München-Ingolstadt viszonylatban. Alig tudtam elaludni a zötykölődésben. Mire sikerült, felvert az osztrák policáj migráncsok után kutatva. Később a német policáj ugyanezért. Használhatatlanul álmos voltam a workshopon egész nap. Pedig előtte jól hangzott, hogy reggel kipihenten a célban vagyok, reptéri transzferek és vegzatúra, valamint vezetés nélkül. Szabadidős túrákra viszont kifejezetten ajánlatos. Legalábbis egy Budapest-Prága tök buli. Mondjuk kár, hogy egy óra kell, hogy Újpestig érjen :(
olajfa1
2023. január 31. 21:13
De miért nem a vasúti teherforgalmat teszik éjszakára?...
bagira
2023. január 31. 19:34
Átverés a klímaváltozás is? - Szedlacsik Miklós ember- és életjobbító mester coach. https://www.youtube.com/watch?v=B_wRZxjgYAU
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!