Euobserver: Az EP-képviselők szívesen megskalpolnák Orbán uniós biztosát

2023. január 19. 08:27

Nem engedhetjük meg, hogy az Orbán-biztos ámokfutást folytasson az EU csatlakozó országaiban – olvasható a cikkben.

2023. január 19. 08:27
null

Az EP „sürgeti a bizottságot, hogy kezdeményezzen független és pártatlan vizsgálatot annak megállapítására, hogy a szomszédsági és bővítési biztos által tanúsított magatartás és az általa támogatott politika sérti-e a bizottság tagjaira vonatkozó magatartási kódexet és a biztosnak az szerződésekből eredő kötelezettségeit” – áll a január 18-i jelentésben. Ezt azután tette, hogy mélyen aggódik amiatt, hogy Várhelyi „szándékosan igyekszik megkerülni és aláásni a demokratikus és jogállami reformok központi szerepét az uniós csatlakozó országokban” – olvasható az EUobserver cikkében.

„Az Orbán-biztosról szóló, a demokrácia aláásása érdekében autokratákkal összebarátkozó, állandósult hírek azonnali cselekvést igényelnek. Nem engedhetjük meg, hogy egy olyan biztos, akit azzal vádolnak, hogy támogatja

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Nincs ennél látványosabb bizonyíték: Magyar Péter mélyen hallgat az eddigi legfontosabb ügyben

Nincs ennél látványosabb bizonyíték: Magyar Péter mélyen hallgat az eddigi legfontosabb ügyben
Tovább a cikkhezchevron

– tette hozzá. Több mint 400 európai parlamenti képviselő szavazott az átfogó jelentés mellett. Több mint 300- an kifejezetten támogatták a szocialista frakció Várhelyi vizsgálatát követelő módosító indítványát.

 

Nyitókép: Földházi Árpád

Összesen 207 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Geezer
2023. január 19. 16:41
Te sötétben bujkáló demokrácia-aláásó, reszkess!!!
Válasz erre
0
0
szürkeSzarvas
2023. január 19. 16:40
Bizonyiték? Jogalap? Ja? Micsoda 1 "jogállami" módszerre uszitotta a "karmester" deep state agent az igy ugy korrumpált,hasznoshülyékkel dusitott Ep "frakcioit". :)
Válasz erre
3
0
Krupp Skya
2023. január 19. 13:57
Adolf Hitler meg Horthyt akarta megskalpolni. Európa tovább folytatja Hitlere Májne Kampfját. Az oroszok ismét a horog célkeresztben.
Válasz erre
1
0
MZperXXL
2023. január 19. 13:37
Várhelyi tutira jól dolgozik. Ha rosszul dolgozna, nem piszkálnák, hanem hagynák rombolni. Azért akarják megsemmisíteni, mert jobboldali és jól dolgozik.
Válasz erre
6
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!