„A gyakorlatban egyes megnyilvánulásai rendkívül aggasztóak” – most éppen Várhelyi Olivér ellen indított támadást az Európai Parlament

2023. január 18. 08:21

Thijs Reuten holland politikus újságcikkek és pletykák alapján azzal vádolta meg Várhelyit, hogy „igyekszik háttérbe szorítani a demokratikus értékek és a jogállamiság tiszteletben tartására vonatkozó tagfelvételi követelményeket, amikor a csatlakozó országok teljesítményét értékeli”.

2023. január 18. 08:21
null

Független vizsgálatot tartanak szükségesnek Várhelyi Olivér hivatali tevékenységéről az Európai Parlament képviselői egy várhatóan szerdán szavazásra kerülő jelentésben – írja szerda reggel a Népszava brüsszeli tudósítója.

A szöveg, amely már átment a Parlament külügyi bizottságán, azt írja, hogy „a szomszédságpolitikáért és a bővítésért felelős biztos szándékosan törekszik arra, hogy megkerülje és csorbítsa az EU-hoz csatlakozó országok demokratikus és jogállamisági reformjainak központi jelentőségét. Ezért a képviselő-testület „sürgeti az EB-t, hogy kezdeményezzen független és pártatlan vizsgálatot annak megállapítására, hogy a (…) biztos által tanúsított magatartás és az általa támogatott politikák nem sértik-e a Bizottság tagjaira vonatkozó magatartási kódexet és a biztos Szerződésekből eredő kötelezettségeit”.

Az egyik előterjesztő, Thijs Reuten holland képviselő nyilatkozott is a lapnak, elég ismerős szlogeneket felmondva: szerinte bár Várhelyi figyel arra, hogy nyilvánosan mindenütt azt mondja, amit várnak tőle, „de a gyakorlatban egyes megnyilvánulásai rendkívül aggasztóak”.

Példaként azt hozta fel, hogy amikor Várhelyi Olivér a Nyugat-Balkán autoriter vezetőivel találkozik, nem utasítja vissza határozottan szeparatista, nacionalista retorikájukat.

„Sok újságcikk készült és sok pletyka kering ugyanis arról, hogy Várhelyi igyekszik háttérbe szorítani a demokratikus értékek és a jogállamiság tiszteletben tartására vonatkozó tagfelvételi követelményeket, amikor a csatlakozó országok teljesítményét értékeli” – olvasható a következő, újságcikkekre (!) alapozott vád.

„A bővítés az EU egyik legfontosabb területe, elengedhetetlen, hogy egy kifogástalan személyiség feleljen érte. Erősen kétlem, hogy a biztos megfelel a követelményeknek. Egy független vizsgálatnak egyértelműen ki kell térnie ezekre az aggályokra, és meg kell állapítania, hogy Varhelyi úr a megfelelő személy-e erre a feladatra” – mondta Reuten a Népszavának.

Nyitókép: MTI/EPA/Andrej Cukic

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bandi0723
2023. január 18. 12:48
„Sok újságcikk készült és sok pletyka kering ugyanis arról, hogy Várhelyi igyekszik háttérbe szorítani a demokratikus értékek és a jogállamiság tiszteletben tartására vonatkozó tagfelvételi követelményeket" Tehát, újágcikk és pletyka alapján, kezdenek vizsgálódni! Mert, az újságok ezt írták és valaki azt mondta, hogy! Kérdezem! Az ítélet, már megvan? Az egész EU-s intézmény (unblock), egy vicc és tesznek is róla, hogy még jobban az legyen! Ennyi.
fatman
2023. január 18. 12:32
Ezek hülyék
WLaci
2023. január 18. 11:26
Szomorú, hogy fideszes buzi lett Várhelyi is! Több volt benne...
Tehetős Totó
2023. január 18. 11:19
...mer' Románia s Szlovákia túrószagú sovinizmusa nem szúrta az érzékeny nyálkahártyájukat...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!