Kiderült, mikor vezethetik ki az élelmiszerár-sapkát

2023. január 17. 08:03

Nagy István, agrárminiszter nyilatkozott a témában.

2023. január 17. 08:03
null

Nagy István agrárminiszter az Indexnek adott interjújában többek között arról is beszélt, hogy miért Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerek inflációja, mikor búcsúzhatunk az egyes élelmiszerek ársapkáitól, az uniós források miként járulnak hozzá az agrárium és a magyar vidék megújulásához, valamint arról is, milyen következményei lehetnek az enyhe télnek, illetve mennyire égető kérdés az öntözésfejlesztés.

A szankciók szerepéről

A miniszter a szankciók kapcsán például leszögezte:

Mint fogalmazott: „az orosz–ukrán háború és az elhibázott brüsszeli szankciók világszinten energiaválságot eredményeztek, továbbá mivel nem szerezhetők be bárhonnan a szankciók miatt inputanyagok, ezért az áruk magasan van.”

Az ellenzék követeléséről

„Az ellenzék által követelt áfacsökkentésről szeretném jelezni, érdekes, hogy ugyanez a baloldal a dollármilliókért cserébe szolgain támogatja a magas inflációt okozó brüsszeli szankciókat és ugyanez a baloldal, amikor kormányon volt, akkor duplájára emelte az élelmiszeráfát” – tette hozzá a tárcavezető.

Az élemiszerár-sapkáról

Az interjú során az agrárminiszter az élemiszerár-sapkáról szólva elmondta: az intézkedés kifejezetten szociális típusú, ezért

ahogy a fogyasztói árak emelkedése elkezd visszatérni a normális medrébe, ki lehet vezetni ezt az intézkedést.

Nyitókép: Földházi Árpád 

Összesen 103 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Láncfűrészes Attasé
2023. február 05. 15:21
Elkúróminiszter.
paperfellow
2023. január 18. 04:01
Addig nem lesz változás, míg a kereskedelmi multik nem adják az árut olcsóbban. Ők uralják a piacot. Mivel az extraprofitról bem mondanak le, szív mindenki. Ráadásul gyanítható a kartell. Ez can, ha a külföldi érdekek dominálnak.
sorivo4
2023. január 17. 13:42
Az inflációt és különösképp annak legmeghatározóbb részét, az élelmiszer-inflációt nem így kell leszorítani, az árakba való közvetlen beavatkozással, ami úgysem működik, hanem inkább még kontraproduktív is. Annak a legjobb módja az, ha van egy magyar áruházlánc, azt építünk fel. Ami állami támogatással képes jelentősen alacsonyan is tartani az árait, akár még veszteséget elkönyvelve is. Ami így a többi áruházláncot is arra kényszeríti, hogy a konkurenciaharcban azzal versenyezve csökkentsék az áraikat. Ilyen módon szorítja le az általános élelmiszerárakat. Amellett, hogy dominánsan magyar árut is árul, ami mezőgazdaságot és a gazdaságot is támogatja, és még olcsóbb is, hisz nem kell messziről szállítani drága üzemanyagáron. Ilyen meghatározó magyar élelmiszerláncot lehetne csinálni a CBA-ból is vagy újat felépíteni.
Kup Lung
2023. január 17. 11:34
Még ha a szankciók is tehetnek csak róla (nem ) arról h. nálunk a többiekhez képest kirívóan megugrott élelmiszer árak akkor azok miért is minket sújtanak legjobban ? Másokra is vonatkoznak. Hogyhogy nem mondjuk a hozzánk hasonlóan szintén jó mezőgazdasági adottságokkal rendelkező lengyeleket? Vagy a sokkal rosszabb adottságú osztrákokat? ---- Kezdjük azzal h. most mondatott ki előszőr : "felzárkóztunk a világ élelmiszerárszintjéhez." Bár rossz hír de ez is valami az eddigi mismásolás után! Az a legrosszabb ha tudjuk h. baj van de elfedjük! Ahogy eddig. Bizony igaz a hír . És az idén meg nagyjából a nyugat európaihoz fel fogunk. Ez fájdalmas lesz hisz a bérek meg nem sokat közeledtek. ---- Tehát ez az alap amiből ki kell indulnunk. A kormányzat "rájött". Évek óta a pozitívum az volt a területen (vissza lehet nézni! ) h. : "Megvan az EU támogatás. Megszereztük! (megj :agrárt soha el sem akarták venni,) Már osztjuk is!" . Silány teljesítmény! ---- Mi az ami csak és kizárólag rajtunk múlott de mégsem lépte meg a kormányzat? De most már életbe vágó is egyben és persze nehezebb hisz évtizedeket kell behozni ami hibákkal jár : ----- 1. Öntözésfejlesztés. Nem csak a klímaválság miatt hanem mert a mienk elmaradott eleve. Nálunk 2% az öntözött terület míg EU átlag 9%!. Művelt területekről beszélünk. Iszonyat hátrány. És nem csak vízről van szó. Tudásról! Nem is hinnék h. egy komoly , nem pazarló öntözőrendszer mivel jár. ---- 2. Alapanyagokat állítunk elő. Aztán átadjuk a külföldieknek és azok csomagolt termékként értékesítik (még nekünk is RETURN!) Tehát mondjuk 2 egység fizetségért MEGTERMELJÜK AZTÁN átadjuk és ők csinálnak belőle 5-6 egységet érő TERMÉKEKET és úgy adják el. Normális? Tehát a saját élelmiszer iparunkat mihamarabb kézben kellene venni , modern technológiákkal. És versenyképesen munkamorállal. Mert különben kidobott pénz. ---- 3. A birtokrendszer elcseszett lett. Koncepciót váltott a kormánypárt bő egy évtizede. Hatalmas birtokok és kisbirtokok lettek. Közepes alig. Ez már veszett fejsze. Az állami földek bérbeadásával kis tér van még. ----- 4. Kooperációra késztetni a gazdákat! És fiatalítani (kiöregedett a terület). Plusz támogatások ösztönzésével! Nem akarnak itt. Máshol naná! Miért vegye meg bizonyos gépeket egyedül? Kihasználatlan, értelmetlen. Mondják : a régi szellem. A TSZ-ek szaga! Ja. Csak fel kéne nőni a világhoz. Ez konfliktusokhoz vezet. Persze. A bratyizás meg az egymás vállának lapogatása meg a mezőgazdaságunk totális csődjéhez. ----- 5. Bár az EU-s terület alapú támogatások rosszak ,arra késztetik a gazdákat h. elvessék szinte csak a gabonát ,kukoricát aztán kész. És megvan a haszon ("nekem elég elv"). Át kéne nézni mit is importálunk amit itthon is lehetne (akár exportra is) és azok termelését plusz hazai forrásból támogatni kell! Mert egyoldalúak lettünk a termelésben. Ja macerás. Dolgozni kell. ----
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!