Litván elnök a fegyverszállításokról: Át kell lépni a vörös vonalakat!

2023. január 31. 13:33

Gitanas Nauseda egész pontosan arra gondolt, hogy harci repülőgépeket kellene Ukrajna rendelkezésére bocsátani.

2023. január 31. 13:33
null

A litván elnök szerint a Nyugatnak át kellene lépnie bizonyos „vörös vonalakat”, és harci repülőgépeket kellene Ukrajna rendelkezésére bocsátani. Gitanas Nauseda egy hétfő esti televíziós interjúban úgy fogalmazott, hogy a vadászgépek biztosítása „elengedhetetlen katonai segítség” Ukrajna számára Oroszországgal szemben.

A háború mostani kritikus pillanatában, amikor már küszöbön áll a fordulat, fontos, hogy késlekedés nélkül cselekedjünk”

– fogalmazott a litván elnök.

Német példa a vonal átlépésében

Nauseda rámutatott, hogy több, korábban meghúzott vörös vonalat már átléptek. A háború tavaly februári kirobbanása után Németország kezdetben határozottan állította, hogy kizárólag golyóálló mellényeket, sisakokat és más védelmi felszereléseket hajlandó küldeni Ukrajnának, fegyvereket semmiképp. Hasonlóan egykor tabunak számított annak lehetőségéről beszélni, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz – fejtette ki a litván elnök.

Németország az utóbbi hónapokban számos, Ukrajnát támogató fegyverszállítmányt jelentett be, legutóbb Olaf Scholz január végén közölte, hogy Berlin Leopard 2 harckocsikat küld Kijevnek. Az EU pedig júniusban tagjelölti státuszt adott Ukrajnának.

(MTI)

Nyitókép: Dursun Aydemir / Anadolu Agency / AFP

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
5m007h 0p3ra70r
2023. február 01. 08:07
Ez is jól meg tudja mondani másnak mi a dolga.
Kybon
2023. január 31. 18:32
Na, én is bölcselkedek. A zUSA birodalmi jellege meg van számlálva. Kis tőzsdeborulással bármikor elszállhat a "Dollár" nevű játékszer. Ráadásul (és passzióból) naponta szítják a faji-lmbtq-woke polgárháború esélyét. Ha beindul a műsor, nem a NATO lesz a legfontosabb dolguk (a súlyos toborzási problémákkal küzdő lmbtq-gárdájukkal...). Másnap, a litvánok szerint milyen nap lesz...? (És a maradék ezennel túléli-e a szibériai fitneszt...?)
Fila2020
2023. január 31. 18:29
A Balti államokat és Lengyelországot a legharcosabbak, pedig egy nagy háború esetén ők pusztulnak el legelőször. Teljesen elborult az agyuk az oroszok utálta miatt.
OneiroNauta
2023. január 31. 17:10
Na, már vártam mikor kezd el őrjöngeni valamelyik balti csivava-állam. Azokat az országokat egy nagyobb szúnyograj képes megszállni, de a pofájuk baromi nagy.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!