Hollandia kész Leopard 2 harckocsikat küldeni Ukrajnának, ha ez segíti Kijevet – jelentette be Mark Rutte holland kormányfő az RTL televíziós csatornának adott szerdai nyilatkozatában. Rutte azután közölte ezt, hogy Németország bejelentette: Leopard 2 harckocsikkal is segíti Ukrajnát az orosz támadás elleni védekezésben. Múlt héten Wopke Hoekstra külügyminiszter a holland parlamentben azt mondta, a kabinet számára
„nincsenek tabuk” Ukrajna rendszeres katonai felszereléssel való ellátását illetően.
Ugyancsak a múlt héten jelentette be a holland kormány, hogy két Patriot légvédelmi rendszert küld Ukrajnának Németországgal és az Egyesült Államokkal együttműködve. Hollandia tavaly 90 modernizált orosz T-72-es harckocsi szállítását finanszírozta Ukrajnába az amerikai és a cseh kormánnyal együttműködve. A belga védelmi miniszter szerdán közölte, hogy Ukrajna „jelentős katonai segélyre” számíthat kormányától, ugyanakkor azt is bejelentette, Belgium nem küld harckocsikat Ukrajnába, mivel Belgiumnak már nincsenek tankjai.