„Az Európa előtt álló valódi kihívás az, hogyan lehet a tagállamok jogalkotási autonómiáját és demokratikusságát megőrizni anélkül, hogy az EU folyamatosan felülről próbálna beavatkozni” – mutatott rá Adam J. White, az amerikai George Mason Egyetem jogászprofesszora, akivel Sándor Lénárd beszélgetett.
Amerikában sok tudós és közíró, köztük például Christopher Caldwell vagy Charles Kesler azon a véleményen van, hogy az ország jelenlegi megosztottsága gyakorlatilag két különböző alkotmányt, vagy legalábbis ugyanannak az alkotmánynak két egymással szöges ellentétben álló felfogását tükrözi. Hogyan látja ezt a dilemmát alkotmányjogi szemszögből?
Ez nem egy teljesen új dilemma, hiszen a történelemben mindig is voltak nézeteltérések abban, hogy mit is jelentenek pontosan az alkotmány rendelkezései.
illetve a Legfelsőbb Bíróság mérföldkő jelentőségű döntéseket hozott a szövetségi hatalom terjedelméről, a szövetségi kormányzat és a tagállamok közötti hatalommegosztás viszonyáról, valamint ehhez hasonló kérdésekről. Jelenleg is megosztott az amerikai társadalom abban, hogy mit is jelentenek az alkotmány rendelkezései. Ezeknek a nézetkülönbségeknek a nagy része az úgynevezett „adminisztratív állam” természetével függ össze.
Sokan azon az állásponton vannak, hogy a bürokrácia, vagyis az „adminisztratív állam” megerősödése egyre jelentősebb kihívást jelent az Egyesült Államok kormányzati rendszerének eredetileg elképzelt alkotmányos struktúrájára. Véleménye szerint hogyan járult hozzá az „adminisztratív állam” az amerikai alkotmány törésvonalaihoz?
Jelenleg olyan kormányzatunk van, amelynek a gravitációs középpontjában az adminisztratív állam ügynökségei állnak. A szövetségi ügynökségeket rendkívüli hatalommal ruházták fel az elmúlt évszázad során, és valóban ők a politikai döntéshozatal fő motorjai, valamint a politika-alkotás központjai. Ez a modern amerikai alkotmányos kormányzás és viták egyik fő törésvonala.
Hogyan torzította el a kormányzás alkotmányos kereteit az adminisztratív állam térnyerése?
Véleményem szerint legalább három szempontból torzította el a kormányzást. Először is, amikor egy új törvényjavaslattal kapcsolatos politikai vita bontakozik ki, akkor a szövetségi szintű politikai energia egyből az elnök, valamint az elnök alatt működő szövetségi hivatalok kezében összpontosul. Amikor pedig az emberek valamilyen politikai változást akarnak, akkor ezt az elnökön és a szövetségi hivatalokon keresztül próbálják elérni. Vagyis egy folyamatosan erősödő elmozdulás látható a törvényhozó Kongresszustól.
Ezért az „adminisztratív állam” túl sok kérdést vesz ki a Kongresszus kezei közül.
Másodsorban a bíróságok tág autonómiát biztosítottak a szövetségi hivataloknak a jogszabályok értelmezése terén. Persze nem jó, ha a bíróságok szakpolitikai döntésekbe bonyolódnak vagy a hivatalokat mikroszinten menedzselik. Ugyanakkor azok a bírósági doktrínák, amelyeknek az eredeti célja az volt, hogy elejét vegyék mindennek, végül oda vezettek, hogy a bíróságok egyre inkább eltekintettek a jogszerűségi felülvizsgálatától is. A jelenleg zajló viták egyik fontos kérdése, hogy a bíróságoknak jobban meg kell-e erősödniük és jobban vissza kell-e szorítaniuk a szövetségi hivatalokat.
Harmadsorban
az „adminisztratív állam” olyan hatalmasra duzzadt, hogy az elnököt akadályozza a törvények végrehajtásában,
illetve erodálja a tagállamok hatásköreit. A szövetségi hivatalok gyakran olyan politikai törekvéseket és kívánalmakat fogalmaznak meg az államok felé, amelyek felborítják az alkotmányban előírt szövetségi berendezkedését.
Adam J. White
Jelenleg az alkotmány úgynevezett originalista értelmezésének előretörését lehet látni az amerikai bíróságokon. Mit jelent ez a változás az „adminisztratív állam”, valamint a kormányzati struktúra szempontjából?
A Legfelső Bíróság az elmúlt ítélkezési évben jó néhány olyan határozatot hozott, amelyek visszaszorították és jóval csekélyebb mozgásteret engedtek a szövetségi hivataloknak. Ugyanakkor ez nem volt meglepetés, inkább egy folyamat betetőzéseként értékelhető. Általánosságban véve arról van szó, hogy a szövetségi bíróságok szkeptikusabbak lettek azokkal a hivatalokkal szemben, amelyek régi törvények alapján hirtelen új hatásköröket követeltek maguknak. A szövetségi bíróságok egyfelől amiatt is aggódnak, hogy a Kongresszus túlságosan széles jogköröket delegál a szövetségi hivataloknak, másfelől pedig ezek a hivatalok kellő igazolás nélkül radikális változásokat hajtanak végre közpolitikai kérdésekben.A testület tehát a „fékek és ellensúlyok” rendszerét alkalmazza a hivatalokkal szemben.
És ahogyan említette, nemcsak a Legfelső Bíróság, hanem az alsóbb fokú bíróságok is érdeklődnek ezen kérdések iránt, amelyek végül a legfelső bírósági ügyekké válnak.
Egyre jelentősebb viták zajlanak az amerikai életmód védelméről. A Claremont Institute például nemrégiben elindított egy projektet, amely kifejezetten ezt a kérdést kívánja megválaszolni. Ön szerint a kormányzati struktúra torzulása hogyan befolyásolja vagy erodálja az amerikai életmód védelmét?
Az amerikai életmód egyik legnevesebb elemzője Alexis de Tocqueville volt, aki a 19. században utazta be az Egyesült Államokat. A számos kérdés közül az egyik, amire összpontosított, az amerikai közigazgatás jellegadó sajátossága volt. Annak idején az amerikai közigazgatás egyáltalán nem volt olyan hatalmas és központosított, ami az egész országot irányíthatta. A közigazgatás akkor még országszerte szétterjedt és nem különült el a helyi közösségektől. Éppen ellenkezőleg,
Vagyis a helyi közösségek élete és a közigazgatás összefonódott egymással. A modern „adminisztratív állam” esetében azonban fennáll annak a veszélye, hogy azok, akik hatalommal rendelkeznek, nem feltétlenül kedvelik a hagyományos amerikai szokásokat, vallást és életmódot. Új szabályokat törekszenek rákényszeríteni azokra az emberekre, akiket nem kedvelnek. Napjaink egyik igazi kihívása a „modern adminisztratív állam” erejének és hatókörének mérséklése azért, hogy teret nyisson az önigazgatás megerősödéséhez.
Az Európai Unió is komoly problémákkal küzd a demokratikus deficit és a demokratikus elszámoltathatóság terén. Ezen felül az öreg kontinensen megtalálható az „adminisztratív állam” dilemma is, hiszen egyre erőteljesebben avatkozik be és írja felül az uniós tagországok jogalkotói jogkörét. Melyek azok a fő tanulságok, amelyeket az európaiaknak szem előtt kell tartaniuk az amerikai tapasztalatok fényében?
Az „adminisztratív állam” jelenségével kapcsolatos egyik legnagyobb kihívás, hogy az információáramlás kétirányú. A kormányzat olyan helyzetben van, hogy képes információkat terjeszteni. Ugyanakkor a kormányzatnak úgy kellene megszerveznie saját magát, hogy a lehető leghatékonyabban fogadja azokat az információkat, amelyek a helyi közösségektől érkeznek. Olyan információkat, amelyek a mindennapi élet szokásaiba és normáiba ágyazódnak. A túl gyorsan, túl egyoldalúan vagy túl magabiztosan cselekvő bürokrácia erodálja ezeket az elveket, és nemcsak a helyi közösségeket sérti, hanem megfosztja a kormányzatot az információszerzés és a tanulás lehetőségétől.
Európa helyzetére éppen ez jellemző. Még Amerikánál is nehezebb kihívásokkal kell szembenéznie a szuverenitás, az Európai Unió, annak hivatalai és a tagállamok, illetve azok kormányzati és alkotmányos berendezkedési közötti kapcsolatok terén. Az Európa előtt álló valódi kihívás az, hogyan lehet a tagállamok jogalkotási autonómiáját és demokratikusságát megőrizni anélkül, hogy az Európai Unió folyamatosan felülről próbálna beavatkozni.
Ön szerint hogyan lehetne és kellene kezelni a központosítás és az „adminisztratív állam” dilemmáját?
Amerikában jelenleg az egyik nagy kihívás a törvényhozó Kongresszus által a hivataloknak adott felhatalmazás, ugyanis ez a kormányzás valamennyi aspektusát bonyolítja. Megnehezíti a bíróság munkáját, ha a törvényt tágan fogalmazzák meg vagy egy szövetségi hivatalnak széles diszkrecionális jogot biztosítanak egy-egy törvény tekintetében. Ez azt jelenti, hogy idővel a vezetés változásával a politikai irány nagyon gyorsan és nagyon radikálisan változhat.
A kérdés az, hogy valójában hogyan hozhatók olyan törvények, amelyek biztosítják a hivatalok igazgatási lehetőségeit és szabadságát, de mégsem nyitnak olyan tág kereteket, amivel megszűnne a jog uralma.
Nyitókép: Pixabay
Oleg Duda, a Nép Szolgájának képviselője nem rejtette véka alá, mit gondol az ukrán-magyar kapcsolatok jövőjéről, s lapunknak a következményekről is beszélt, ha egy ország „rossz” oldalt választ ebben a háborúban.
A legrosszabbra számít a szerb sajtó.
A lap emlékeztetett, Magyarország korábban többször is hangoztatta, hogy nem fogja jóváhagyni az Ukrajna EU-csatlakozásával kapcsolatos első tárgyalási forduló megnyitását.
Tarr Zoltán felbátorodott Manfred Weber kijelentésén, miszerint „nem létezik olyan, hogy nemzeti szuverenitás”, de Magyar Pétertől is hallottunk már ilyet.
Dani Rodrik Latin-Amerikában, Afrikában és Ázsiában keresné a jogállamiság új példaképeit.
Az Európai Bizottság azt mondja, hogy Ukrajna esetében nem szabad megállni.
Oleg Duda, a Nép Szolgájának képviselője nem rejtette véka alá, mit gondol az ukrán-magyar kapcsolatok jövőjéről, s lapunknak a következményekről is beszélt, ha egy ország „rossz” oldalt választ ebben a háborúban.
Az Amerikai Népszava főszerkesztője szerint Magyar tábora elérte saját csúcsát.
