Nekiment a román külügy az ukránoknak a nyelvtörvény miatt

2022. december 26. 15:32

Az új ukrán kisebbségi törvény kapcsán a bukaresti külügyminisztérium szokatlanul kemény hangvételű közleményt adott ki.

2022. december 26. 15:32
null

Az új ukrán kisebbségi törvény kapcsán – amelyet múlt héten fogadtak el Kijevben, és amely az ukrajnai magyar szervezetek szerint semmi javulást nem hoz, de román elemzők is bírálták – a bukaresti külügyminisztérium szokatlanul kemény hangvételű közleményt adott ki, amelyről a Főtér számolt be.

A román külügy közleményéből kiderül, sajnálatosnak tartják, hogy az ukrán parlament a Velencei Bizottsággal való konzultáció nélkül fogadta el a nemzeti kisebbségekről szóló új törvényt, ugyanis szerintük

ez hozzájárult volna ahhoz, hogy az európai jogi normák tekintetében világos szöveg születhessen.

A külügy azt is sajnálatosnak tartja, hogy a jogszabály elfogadása előtt nem egyeztettek az ukrajnai román közösség képviselőivel, ahogyan azt a román fél kérte. Felszólították az ukrán szerveket, hogy legalább ebben a szakaszban konzultáljanak a Velencei Bizottsággal, és maradéktalanul hajtsák végre annak ajánlásait.

A románok ezek mellet azt is rossz néven veszik, hogy nem orvosolták a korábbi jogszűkítéseket, amelyeket a Velencei Bizottság és a román fél is kifogásolt az oktatási és nyelvtörvényben.

Nyitókép:MTI/EPA/Robert Ghement

 

Összesen 93 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Namond
2022. december 27. 02:57
Orbán, hozzá méltóan, orbitálisat hibázott, amikor az ukrán kormányon a magyar nemzetiségű polgárok kisebbségi-nyelvi jogait kérte számon. Ezzel célponttá, ellenséggé tette őket, az ellenük elkövetett atrocitásokból pedig más kisebbségek anyaországai húznak hasznot. Ha Orbán valóban a Kárpát medence meghatározó politikusa lett volna, vagy lenne, akkor a volt K&K határokon belüli nemzetek valamennyi - a csehek, szlovákok, románok, zsidók, sőt a bolgárok, lengyelek, mazurok és albánok - kisebbségeinek jogait kérte volna számon az ukrán államon.
kiss.istvan770
2022. december 26. 20:05
Végre nincs egyedül Magyarország a neonácik által üldözött nemzetiségek védelmében.
Csigorin
2022. december 26. 19:54
a roman atallas kivalo politikai homero
vip era
2022. december 26. 19:14
Az Ukrajna sztori a vége felé közeledik. Az ukiknak nem lesz happy end ez a történet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!