A woke a kemény, nem a törkölypálinka!
Sokan kérdezik, hogy miért kell foglalkozni a woke-kal, »nem is értjük, egyáltalán mi ez«?
Mennyire él ma Roger Scruton öröksége? Mit mondott a brit filozófus hitről és konzervativizmusról, a politika és az eszmék kapcsolatáról? Robert Grant brit professzorral beszélgettünk!
Scruton úgy vált a liberálisok mumusává, hogy közben nem is olvasták őt – mondja Robert Grant irodalmár és filozófus, a brit konzervativizmus kutatója, a Glasgowi Egyetem oktatója, aki nemrég a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen adott elő. Interjúnk!
***
Lehetünk-e konzervatívok, ha nem hiszünk Istenben? Mit mondott erről Roger Scruton?
Nem hiszem, hogy azt az együgyű amerikai nézetet vallotta, mint például Kirk és Buckley, hogy a konzervativizmusnak szükségszerűen magában kell foglalnia az egyenes vallásos hitet, különösen az ábrahámi vallások Istenében való hitet.
Jó kérdés, hogy valaha is közvetlenül megszólította-e őt, azaz imádkozott-e egyénileg Istenhez. Nem tudom elképzelni, hogy ezt tette volna, bár lehet, hogy időnként megpróbálta, remélve, hogy „működik". Elég boldog volt azonban ahhoz, hogy az ortodox gyakorlat szerinti közös istentiszteleten részt vegyen. És mint tudjuk, orgonán játszott a helyi, aprócska falusi templomában, ahol a rendszeres gyülekezet 3-4 főből állt. Autodidakta, hozzáértő, kissé nyers és készséges zongorista volt, bár első osztályú látványolvasó, de az orgonán sosem tanulta meg a pedálokat, így csak anélkül játszott.
Scruton ennek kapcsán Wagnerről is írt.
Richard Wagner ateizmusával nagyon szimpatikus és megértő volt, sőt, azt mondanám, hogy álláspontja nagyon közel állt Wagner álláspontjához. Sem ő, sem Wagner nem volt materialista vagy szekularista, és véleményem szerint teljesen jogosan. Wagner számára, mint tudjuk, maga a vallás reliktum volt, annak a következménye, hogy saját látens erényeinket egy felsőbbrendű, láthatatlan személynek tulajdonítjuk.
amely az emberekben, a karakterben, az eseményekben és a helyekben valósul meg. Persze ennek kimondása nem árulja el, hogy valójában mi tesz valamit szentté, és egy igazi hívő azt mondaná, hogy az csakis Isten lehet.
Nem tudnám, hogyan válaszoljak erre az ellenvetésre. Lehet-e hinni abban, hogy bizonyos dolgok és emberek szentek, anélkül, hogy hinnénk Istenben? A saját, nyilvánvalóan korlátozott tapasztalataim alapján csak igennel tudok válaszolni, de nincs kétségem afelől, hogy valaki azt válaszolja, hogy valójában én, Scruton és Wagner valóban hiszünk, hittünk Istenben, csak nem vagyunk, voltunk hajlandóak – büszkeségből, felvilágosult racionalizmusból, szkepticizmusból vagy bármi másból – ezt beismerni.
Mit írt erről konkrétan?
Mindezzel szemben el kell ismerni, hogy a régi keleti vallások – némelyikük még az ábrahámi vallások előtti –, mint például India, Japán és Kína vallásai – sőt, a görögök és a rómaiak vallásai is – a külső civilizációs rend végtelen változásai során is fennmaradtak. Ezek a vallások nem követelik meg semmilyen hitvallásban vagy tételek sorozatában való hitet. Amit megkövetelnek, az a gyakorlás, a tisztelet és a tiszteletadás – ami lehet rendkívül igényes is akár. Ez azt jelenti, hogy az ábrahámi hitvallásokkal ellentétben immunisak a cáfolat ellen, mivel amit állítanak, az nem tételek szisztematikus halmaza. És ennek megfelelően talán immunisak mindenféle istenkáromlásra vagy eretnekségre. Ahogy Scruton mondja Az igazság gyűrűje: Wagner A Nibelung gyűrűjének bölcsessége című könyvében:
Amikor a jezsuiták a 16. század elején elvitték az evangéliumot Indiába, érthető módon ugyanolyan értetlenül álltak az indiaiak válasza előtt – „Persze, ez is lehet egy Isten” –, mint ahogy az indiaiak álltak értetlenül, válaszukból ítélve, az evangélium előtt.
Scruton soha nem kapott állást Margaret Thatcher kormányában, pedig támogatta a nézeteit. Mi volt ennek az oka?
Először is, bár ismerte őt, és időnként tanácsot kért tőle – ahogy John Graytől és Norman Stone-tól is –, nem volt hatalma egyszerűen kormányra emelni. Thatcher kormányzása előtt Scruton megpróbálta magát megválasztatni egy parlamenti választókerület tory jelöltjévé, de nem járt sikerrel. A bizottság túl intellektuálisnak és feltehetően nem eléggé ideológiai beállítottságúnak tartotta – legalábbis ő ezt mesélte nekem. Mint tudják,
Egyszer volt egy konzervatív párttagsági kártyája, de azt mondta nekem, hogy elvesztette, és nem fizette be újra a tagdíját.
Hogy támogatta-e a nézeteit, az attól függ, milyen nézetekre gondol. Thatcher minden bizonnyal társadalmilag konzervatív volt, azaz úgy vélte, hogy a politikának inkább követnie kell a hagyományos erkölcsöt, mintsem vezetnie De egyetértett Hayekkel az úgynevezett szabad piac kiválóságával, bizonyos korlátok között. Scruton Schumpeterhez hasonlóan felismerte, hogy a teljesen szabad piac kulturális szempontból rendkívül bomlasztó lehet az azt alkalmazó társadalomra nézve. Nyilvánvaló példa erre a pornográfia piaca. Nekem azonban úgy tűnik – és biztos vagyok benne, hogy Scrutonnak is így tűnt –, hogy a piac szabadsága nem jelenti azt a szabadságot, hogy bármit eladásra kínálhatunk. Bizonyos dolgok eladásának korlátozása társadalmi-politikai nemkívánatosságuk miatt politikai lépés, nem pedig gazdasági. Nincs ok, amiért a piac ellenőrzése elvileg különbözne a nem gazdasági viselkedés ellenőrzésétől, amelyet a legtöbb ember elfogad – például azért, mert nem kedvelik és félnek a csalástól, lopástól, gyilkosságtól és a többitől, és nincs hajlandóságuk arra, hogy maguk is elkövessék ezeket a bűncselekményeket. A gazdasági megállapodásokban nincs semmi szent és sérthetetlen. Sőt, biztos vagyok benne, hogy Scruton is így gondolta. A gazdasági szféra tisztán haszonelvű – vagy ezen a területen gyökerezik –, elsődleges funkciója az, hogy lehetővé tegye számunkra, hogy ettől függetlenül éljük a jó életet. Önmagában nem jelenti a jó életet, bár természetesen vannak bizonyos munkakörök, az egészen alantasabbaktól felfelé, amelyekből személyes beteljesülést nyerhetünk. És mivel a gazdasági tevékenység definíciója szerint társadalmi, a megfelelő feltételek és az erkölcsi törvények betartása mellett végezve a társadalmi szolidaritáshoz vezethet és vezet is.
Hogyan látják ma Scrutont az Egyesült Királyságban? Széles körben olvassák és publikálják?
Tisztán filozófiai műveit, például írását a modern filozófiáról, politikaelméleti szótárát és a Kantról szóló kis könyvét mindig is nagyra tartották, és gyakran adják fel tankönyvként – a lányom és barátai több mint 20 évvel ezelőtt a Glasgow-i Egyetemen is használták. Jól is fogytak: Kantot körülbelül 26-szor nyomtatták újra, és az Scrutonnak sok pénzt hozott, akárcsak más könyvei. Eközben
évtizedekig mumus volt a Guardian olvasói és az úgynevezett „liberális” akadémikusok körében,
akik közül senki sem olvasta őt. A „liberális” az Egyesült Királyságban lassan azt jelenti, amit az Egyesült Államokban, vagyis az illiberális baloldaliakat vagy a „woke”-okat. Ez az ellenséges hozzáállás számomra úgy tűnik, hogy elhalványulóban van, ahogy szerintem a „wokeness” is – legalábbis remélem.
Azt hiszem, Scruton fontosabbá vált viszonylag hirtelen és váratlan halála óta, amelyről meglepő módon a két fő tévécsatornánk ugyanazon a napon számolt be. A Cambridge-i Egyetemnek most már van egy nem hivatalos Scrutonian Society-je – a „nem hivatalos” azt jelenti, hogy magánszervezésű és önfenntartó, tehát szabadon kizárhat olyan jelentkezőket, akiket nem akar felvenni. Rendkívül sokszínűek, nagyon nagy a fiatal nők aránya, és láthatóan nagy a fekete és barna bőrűek aránya is. Nagyon jó benyomást tettek rám. Eddig kétszer voltam az összejöveteleiken, és szándékomban áll újra elmenni.
Mi Roger Scruton jelentősége ma?
Mivel halottként már nem aktív politikai szereplő vagy publicista,
és úgy tűnik, ez meg is történt.
Az általa támogatott ügyek közül a tudatlanok sokat „jobboldalinak” gondoltak, mára pedig szinte vagy teljesen a főáramlatba kerültek. Ő maga is kezdett inkább Hayekre hajazó, pozitívabb álláspontot képviselni a szabadpiaccal kapcsolatban, legalábbis ami a hétköznapi árukat és vállalkozásokat illeti. És persze az ő érdeklődési köre hatalmas volt: nemcsak a filozófia – amelynek ha nem is kiemelkedő, de legalábbis méltán elismert alakja volt –, hanem a művészetek, különösen a zene és általában a kultúra, valamint ezek politikához való viszonya terén. Természeténél fogva nem volt politikus, de úgy tekintett arra, mint az általa és általunk nagyra becsült dolgok szükséges védelmére. Pszeudoplatonikus dialógusai és későbbi szépirodalmi művei nagyon szép irodalmi alkotások.
de úgy gondolom, hogy Scruton megközelítése végül, ha nem is fog érvényesülni, de legalább több követőre fog találni. Már meg is tette. Attól tartok, hogy túl sok egyébként őszinte ember próbál majd „vallást” csinálni belőle és gondolataiból. Valójában ez már most is történik az Egyesült Államokban, ahol guru-szerű státuszra tesz szert a konzervatívok, különösen a fiatal konzervatívok körében. De ilyesmi mindig történik, ha a „guru” elég sok embert lenyűgöz mondanivalójával, különösen, ha olyan jól mondja, mint Scruton tette.
Fotó: a Tintern apátság brit földön (Wojtek Buss / AGF / Photononstop via AFP)