Németh Péter, a lap főszerkesztője pénteki publicisztikájában tért ki a döntésre. Mint írta, az AB annak ellenére nem a vélemény-nyilvánítás szabadsága melletti érvelést fogadta el, hogy a saját közlésük szerint sem volt célja a rajznak a hit központi elemének karikírozása. „Másként: a Népszava nem sértett senkit. Ez áll a szövegben. (…) Működik a magyarországi, speciális jogállam. De lapunk azért ezt nem hagyja annyiban” – ígérte a főszerkesztő.
„Ne támadják a keresztény közösségeket!”
Megkerestük az ügyben Vejkeyt. A KDNP-s politikus azt mondta, azért örül ennek a döntésnek, „mert az Alkotmánybíróság, a hatályos magyar Alaptörvény és a polgári törvénykönyv vonatkozó rendelkezései szerint járt el, megerősítve ezzel a korábbi, jogerős ítéletet, illetve a Kúria döntését”. Németh írására reagálva azt üzente: jó lenne, ha jogkövetők lennének, s hogy hagyják békén a keresztény közösségeket, ne támadják őket.
„A jogi procedúra célja a keresztény közösség védelme volt” – fogalmazott Vejkey, kiemelve, hogy a sérelemdíjat a Katolikus Karitászhoz fogja eljuttatni.