A karikatúra miatt dr. Vejkey Imre országgyűlési képviselő bírósági eljárást kezdeményezett, és kérte annak megállapítását, hogy az indítványozó megsértette a teljes keresztény vallási közösség méltóságát, és ezen keresztül a felperes személyiségi jogát. A felperes szerint az indítványozó által közzétett karikatúra kifigurázta Jézus kereszthalálát, ezzel megalázó és gyűlöletkeltésre alkalmas módon kigúnyolta a keresztény hit alapját.«
Az AB ezt az érvelést fogadta el, nem pedig a vélemény-nyilvánítás szabadságát emelte ki. Még akkor sem, ha a határozatban ez is olvasható: »A vallási közösségek tagjainak meggyőződését azonban köteles figyelembe venni: az objektív intézményvédelem kiüresedne, ha a jogalkalmazás figyelmen kívül hagyná, hogy mit jelent valamely vallási közösség tagjai számára hitük központi elemének a karikírozása, még akkor is, ha a közlésnek ilyen célja nincs.«
Figyeljünk a nehezen értelmezhető jogi szöveg utolsó, egyértelmű kijelentésére, arra, hogy a közlésnek nem volt célja a hit központi elemének karikírozása. Másként: a Népszava karikatúrája nem sértett senkit. Ez áll a szövegben.