Klopp: Ne kérjék a játékosokat arra, hogy a tiltakozás arcai legyenek, hogy karszalagot viseljenek

2022. november 05. 11:56

A sztáredzőnek nem tetszenek a mostani trendek.

2022. november 05. 11:56
null

Jürgen Klopp, a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint egyszer és mindenkorra be kellene fejezni azt a gyakorlatot, hogy a játékosokat és szövetségi kapitányokat arra kérik, tiltakozzanak a katari világbajnokság, illetve a vendégmunkásokkal és emberi jogokkal kapcsolatos ottani problémák ellen. A német tréner úgy fogalmazott:

senki nem tett semmit, amikor az ázsiai ország 12 éve megkapta a rendezés jogát.    

Katar hosszú ideje a kritikák kereszttüzében áll a vendégmunkások sanyarú, sokszor embertelen munkakörülményei miatt. A Guardian című brit lap tavaly februárban tett közzé egy elemzést, mely szerint 2010 óta 6500 dél-ázsiai munkás veszíthette életét építkezések közben, a munkavállalók nemzetközi érdekvédelmi szervezete pedig többször felhívta rá a figyelmet, hogy az ország nem közli a haláleseteket. Katar jelezte, hogy dolgozik a munkavállalói jogok fejlesztésén, ugyanakkor a sajtóhíreket és vádakat visszautasította, ahogy az Amnesty International tavalyi jelentését is, mely szerint továbbra is dolgozók ezreit zsákmányolják ki az országban.    

„Ezek futballisták!”

Klopp szerint két héttel a torna rajtja előtt a játékosoknak és szövetségi kapitányoknak leginkább az előttük álló feladatra kellene összpontosítaniuk, s nem a tiltakozásra. „Mostanában a játékosok többször is olyan helyzetbe kerülnek, hogy üzenetet kell közvetíteniük. Ez nekem nem tetszik” – fogalmazott Klopp. –

Ha pedig igen, akkor igen. Nem, nem és nem, ezek futballisták.”   

A szakember szerint a vb egy torna, amelyen a játékosok megpróbálják a legjobbjukat nyújtani az országukért, és semmi közük a körülményekhez. „Tizenkét éve senki nem tett semmit. Most már nem tudunk változtatni a helyszínen” – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy a helyszínkijelölés vitatott körülmények között történt, az eljárás nem volt helyes, de megtörtént. „Úgyhogy most már

mondta. A vb november 20-án kezdődik és december 18-án ér véget.

(MTI)

Fotó: Oli SCARFF / AFP

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
chief Bromden
2022. november 05. 22:11
Már a térgyük is hólyagos.
Pipas2
2022. november 05. 19:35
Az anyja p...ját annak is aki ezt a buzológus f...szságot kitalálta úgy a sport és kulturális téren!....sőt úgy egyáltalán! Térdeljen, meg szivárványozzon az anyukájának a sok aberrált haladár f...sz!
Töki
2022. november 05. 19:19
Teljes mértékben igaza van Kloppo-nak!
luisbathhelena
2022. november 05. 19:09
Most olvasom a Guardienben hogy Klopp anyja egy malomtulajdonos kulák szeretője volt...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!