A magyar diákok felveszik a versenyt a nyugatiakkal – vallja a cambridge-i oktató

Mark Khater a Cambridge-i Egyetem oktatója, húszéves tapasztalattal rendelkezik a befektetési tanácsadás terén. Nemrég a Mathias Corvinus Collegium (MCC) meghívására érkezett Magyarországra, hogy az MCC Vezetőképező Akadémia képzésén belül oktasson magyar diákokat. 

*

Ön üzleti stratégiát tanít a Cambridge-i Egyetemen. Mi a szakterületének a lényege?

Az üzleti stratégia alapvetően egy olyan technika, amellyel a vállalkozások terveket tudnak gyártani azon célból, hogy versenyképesebbé váljanak. Hosszú távú célok kitűzése, mérföldkövekhez vezető utak kijelölése e hosszú és rövid távú célok elérése érdekében, valamint a megfelelő erőforrások elosztása, és annak biztosítása, hogy ezen az úton a vállalat folyamatosan nyereséges legyen, és a jövőben is fenntarthatóan nyereséges maradjon. Egyszerűen megfogalmazva ez az üzleti stratégia: a vállalat nyereségessé tétele a megfelelő célok kitűzésével, a megfelelő erőforrások elosztásával és a megfelelő út megtételével.

Ma a fenntarthatóság fontos dolog az üzleti életben, erre tudna reflektálni?

Kezdetben, amikor az üzleti stratégia megjelent, a fenntarthatóság mint egyfajta zöld cél nem volt a középpontban. A hangsúly a nyereségesség fenntartásán volt.

társadalmaink fenntartása, és mindezen fogalmak diverzifikálása, hogy a fenntarthatósági koncepció részévé váljanak. Tehát nagyon is igaza van, ez fontos dolog.

Manapság sokan úgy gondolják, hogy erkölcsileg rossz, ha az üzleti életben csak a pénzkeresés a cél. Úgy gondolják, hogy a vállalkozásoknak bizonyos társadalmi célokat is el kell érniük. A Netflix, úgy tűnik, hogy a pénzkeresés helyett a „woke" témájára összpontosít. Tönkre fognak menni?

Ne feledjük, hogy

És az, hogy képes-e üzletet teremteni, képes-e értéket teremteni a piacon, képes-e fizetni a vállalatnál dolgozók bérét. Ha a vállalat ezzel hozzájárul a társadalomhoz, az nagyszerű, különösen ezekben a nehéz gazdasági időkben. Ahogy a vállalatok fejlődnek, „emberré válnak”. Ha belegondolunk, valójában ez az, amit a vállalatok akarnak, folyamatosan fejleszteni az identitásukat, és az identitáshoz bizony emberiességnek kell társulnia. Ki akar egy gonosz emberrel üzletelni? Tehát amíg a vállalatok humanitárius szempontból helyesen cselekszenek, az emberek velük akarnak majd dolgozni. Azt kell tenni, ami helyes, ami elfogadható, mind pénzügyi, mind humanitárius szempontból. És aki ezt teszi, több ügyfelet fog vonzani.

Egyhetes szemináriumot tartott az MCC Vezetőképző Akadémiáján. Manapság az individualizmus kora van, mindenkinek azt mondják, hogy légy a saját főnököd, dolgozz magadnak. Ön szerint manapság is szükség van még vezetőkre?

Mindig szükségünk lesz vezetőkre. A vezetők hihetetlenül fontos részét képezik életünknek. Ők azok, akik motiválnak, ők azok, akik segítenek nekünk előrehaladni, ők azok, akik a dolgokat megvalósítják, ők azok, akik gondoskodnak az alkalmazottakról. Ők azok, akik az üzleti célokat etikussá teszik. Ha nem nevelünk céltudatosan vezetőket, akkor fogalmunk sem lesz arról, hogy ezek a vezetők holnap milyenek lesznek, vagy milyen ötleteket akarnak majd a társadalmunkba vinni. Vajon olyan elképzeléseket hoznak majd magukkal, melyeket látni akarunk a társadalomban és az üzletben? Tehát folyamatosan szükségünk van a vezetésre, és az a tény, hogy az MCC kezdeményezi a vezetők létrehozását, a vezetők vezetésre való tanítását, a fiatalok motiválását, hogy vezetővé váljanak, szerintem ez egy nagyon-nagyon aktív és fontos feladat.

Tudja, az Egyesült Államok vagy az Egyesült Királyság vezetése nem feltétlenül az a vezetés, amelyik Magyarország számára megfelelő; ezért Magyarországnak el kell döntenie, hogy mi az, ami megfelel a kulturális DNS-ének, és el kell kezdenie olyan vezetőket építeni, akik Magyarországot a Magyarország számára jó irányba mozdítják el. Azt hiszem, az MCC ezt teszi. És szerintem ez a helyes dolog. 

Manapság van egy olyan elképzelés, hogy egy vezetői osztályt csak úgy „kinevelhetünk" mondjuk Brüsszelben, és ha ott elvégezték a munkájukat, akkor csak úgy odatehetjük őket New Yorkba, és akkor ugyanolyan jól fognak teljesíteni. Egyetért ezzel?

Én a globalizáció híve vagyok, de

Ez az, ami minden nemzetet különlegessé tesz. Az az elképzelés, hogy létrehozhatunk olyan általános vezetőket, általános üzletembereket, általános tanárokat vagy bármi mást, akiket csak úgy át lehet helyezni egyik földrajzi helyről a másikra, és csak úgy belecsöppennek, és elkezdik csinálni, amit kell, szerintem ez irreális, és nem feltétlenül helyes. Olyan embereket kell létrehoznunk, akik illeszkednek a környezetünkhöz, a hitrendszerünkhöz, a kultúránkhoz, a szokásainkhoz, a normáinkhoz. Amikor itt tanítottam, tudtam, hogy a magyar diákoktól sok mindent meg fogok tanulni Magyarországról, sok mindent, ami más a magyar társadalomban és kultúrában. Egyszerűen nem lehet ilyen általános, ízetlen koncepciókat alkotni, és elvárni, hogy ezek mindenhol működjenek a vásárlóknál. Az emberek nem termékek egy gyári szalagon. Ez nem így működik. Ez teljesen irreális. Ez nem helyes. Nem lehetünk mind egyformák. Erősen hiszek abban, hogy Isten sokszínűnek teremtett minket, és ez gyönyörű. Tisztelnünk, csodálnunk és kezelnünk kell ezt a szépséget. 

Gondolom, hogy valószínűleg nem sok kollégája ért egyet önnel ebben a tekintetben.

Talán az én véleményem valamiért most már kisebbségbe került. Úgy tűnik, azt gondoljuk, hogy van valamilyen módja a humán tudományok általánosításának, holott valójában az általánosítások és a humán tudományok tudományfilozófiai szempontból történő összevonása az egyik legnehezebb dolog a tudomány számára. Ezért a vezetés- vagy az üzleti menedzsment, vagy az üzleti stratégia általános elméletének megalkotása kolosszális feladat. És meglepődöm, hogy sokan mennyire úgy gondolják, hogy ez megvalósítható. Néhányan azt gondolják, hogy a kulturális örökség csak a régiségekről szól, a múzeumban lévő dolgokról.

Miért van tehát az, hogy a kulturális örökséget megőrizzük, amikor az építészetről, a régiségekről, a történelmi tárgyakról van szó, és miért nem őrizzük meg a kulturális örökséget, amikor a nemzetekről, kultúrájukról, szokásaikról, normáikról, vallásaikról és hozzáállásukról van szó? Ezek ugyanúgy megőrzésre valók, mint az anyagi dolgok. És megdöbbent, hogy az én véleményem egyre inkább kisebbségi nézetté válik.

Mi volt a véleménye az MCC-ről? 

Ez a második alkalom, hogy az MCC-be jövök. Az első alkalom 2017-ben volt. Láttam a nagy fejlődést. És az MCC miatt jöttem vissza, mert az első alkalommal annyira élveztem az ittlétet, és ezúttal még jobban élveztem azt. A diákok hihetetlenek. Mind a 17 diákot, akiket tanítottam, mindegyiket ismerem. Ismerem a nevüket, a hátterüket, leültünk és beszélgettünk a világ dolgairól, megismertem őket. Érdeklődőek voltak, sokat kérdeztek, és keményen dolgoztak. Mindegyikük hozzájárult a munkához. Tizenhét magyarországi baráttal távoztam. És imádtam a tanfolyam minden percét. Kihívást jelentettek számomra. Új ötletekkel álltak elő. Elmondták, hogy bizonyos koncepciók miért működnének vagy miért nem működnének Magyarországon. Annyira éhesek voltak a tanulásra. Azt hiszem, még nem találkoztam ilyen éhes és tanulni vágyó diákokkal, mint amilyenekkel az MCC-ben találkoztam, hihetetlen élmény volt. És azt hiszem,

Azt hiszem, ezt többünknek kell megtennünk világszerte. Úgy gondolom, hogy az MCC-nek talán el kellene kezdenie gondolkodni a nem Magyarországon élő magyarok integrálásán, vissza kellene hozni őket, és rávenni őket, hogy dolgozzanak együtt a magyarországi diákokkal. A külföldön élő magyarok, akikkel együtt dolgozom, csodálatos emberek, vállalkozók, tudósok, egyszerűen csodálatos, csodálatos magyarok, akik szintén visszajöhetnek ide, és hozzájárulhatnak, és visszailleszkedhetnek a magyar társadalomba. Szóval az MCC felejthetetlen élmény volt. Alig várom, hogy visszajöjjek, alig várom, hogy lássam az új évfolyamokat. Alig várom, hogy újra lássam az új barátaimat, akiket az MCC-ben szereztem. És számomra is hatalmas tanulási élmény volt ez.

Mit gondol, milyenek az MCC diákjai a cambridge-i diákokhoz képest? Amikor Nyugat-Európában tanultam, a helyi diákok kevésbé tűntek érdeklődőnek a tanulás iránt, mint a kelet-európaiak.

Kelet-Európában az oktatás még mindig hihetetlenül fontosnak tűnik. Itt Budapesten éppen az utcán mentem át, és az egyik diák, aki kedvesen körbevezetett, azt mondta: „Ez a leghíresebb oktatási miniszter szobra". Soha nem láttam még szobrot az oktatási miniszternek egyetlen országban sem! Láttam már szobrokat miniszterelnököknek, más politikusoknak, de oktatási miniszter szobrát még sehol sem láttam! Az, hogy valaki úgy gondolta, hogy jó lenne megemlékezni valakiről, akit ennyire érdekelt az oktatásügy, sokat elmond:

Mert ismét: a történelmi örökségünk mondja meg, hogy mi a fontos számunkra. Azt hiszem, a nyugati társadalmakban talán egy kicsit túlságosan is elkényelmesedtünk az oktatással kapcsolatban. Visszatérve a kérdésére, a világnak ebből a részéből származó emberek sokkal izgatottabbak a tanulás iránt, sokkal inkább készek hozzájárulni az előadásokhoz, az ötletekhez és a gondolkodási folyamatokhoz. Ezért éreztem magam annyira jól, ezért volt kedvem napi 12 órát tanítani, aztán még öt órát lógni az MCC diákjaival, és meg sem állni. Ők motiváltak engem, mint előadót, hogy egész nap csak folytassam. És ez tényleg nagyszerű élmény volt. Szóval ebben egyetértek önnel.

Fotó: Gyurkovits Tamás