Amerikai konzervatív lap: Trumpot vagy DeSantist válasszuk?

2022. november 19. 19:00

Mind Donald Trumpnak, mind a floridai kormányzó Ron DeSantisnak vannak érdemei és gyengeségei. A két politikus közül ki lenne jobb republikánus jelölt a 2024-es elnökválasztáson? A konzervatívok egyelőre jobb, ha kivárnak – érvel a Crisis Magazine főszerkesztője.

2022. november 19. 19:00
null

„Ez a legjobban várt nehézsúlyú mérkőzés Ali és Frazier meccse óta” – írja a 2024-es elnökségért a héten bejelentkezett Donald Trump volt államfő és a Republikánus Párton belüli egyetlen komolyabb riválisa, Ron DeSantis floridai kormányzó konfliktusáról a konzervatív Crisis Magazine-ban megjelent véleménycikkében Eric Sammons, a lap főszerkesztője. Sammons szerint a konzervatívok igen nehéz döntés előtt állnak: Trump mellett tegyék-e le a voksukat, akinek közvetetten érdeme a szövetségi szintű abortuszlegalizáció visszavonása, vagy a „Covid-rezsimmel” hatékonyan szembeszálló DeSantist válasszák.

Trump mellett szól az is, hogy ő törte meg a neokonzervatívok uralmát a párt felett,

és őt gyűlölik a „legrosszabb emberek”. „Sokatmondó, hogy a konzervatívok összes ellensége Trumpot tekinti a fő ellenségének” – írja Sammons. Ugyanakkor DeSantisnak is hatalmas érdemei vannak: a nyugati világban ő az arca az „elnyomó és embertelen Covid-rezsimmel” szembeni harcnak. Bár egy ideig sodródott az árral, hamar felismerte az őrültséget, és elszántan küzdött a lezárások, a kötelező oltás, a tudomány nevében folytatott totalitarianizmus ellen. Ugyancsak keményen harcol a „gyerekeket megrontó” woke-okkal szemben.

Ugyanakkor mindkét jelöltnek megvannak a maga gyenge pontjai. Sammons szerint Trump nem teljesített jól a koronavírus-járvány alatt: túl sokáig hallgatott Faucira, „kísérleti vakcinát” erőltetett a lakosságra, és azután is támogatta a lezárásokat, hogy kiderült, azok nem hatékonyak. Az is kétségtelen, hogy Trump sok szempontból terhelt jelölt, s a félidős választásokon a Trump által támogatott jelöltek gyenge szereplése is kérdéseket vet fel.

DeSantisnak viszont nincsen tapasztalata a szövetségi politikában. A múltban számos republikánus kormányzó volt, akire nagy reménységként tekintettek, ám az előválasztások során hamar kipukkadtak (mint például Scott Walker). Sok ügyben pedig nem ismerjük a floridai kormányzó véleményét: „Például hogyan kezelné az ukrajnai háborút? Mit tenne az inflációval? Könnyű népszerűnek lenni, amikor egy vagy két dologról vagy híres; a nehézség abban rejlik, hogy fenntartsad a népszerűségedet, miután az emberek tényleg megismertek téged.

Sammons szerint

a legjobb, amit a konzervatívok tehetnek, az az, hogy egyelőre elnapolják a döntést.

A republikánus előválasztás csak 14 hónap múlva kezdődik meg, úgyhogy nincs ok a sietségre, ráadásul még egy eddig nem ismert jelölt is előtérbe kerülhet. „Ha DeSantis túléli a várhatóan brutális, felperzseltföld-jellegű kampányt Trump részéről, talán ő lesz a konzervatív jelölt. Ha viszont DeSantis elsorvad a reflektorfényben, minden bizonnyal harmadszorra is Trump lesz a Republikánus Párt elnökjelöltje. Bárhogy is legyen, a republikánus elnökjelölésig vezető út rég nem látott módon mozgalmas és szórakoztató lesz” – zárja írását Eric Sammons.

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
matekandi
2022. november 20. 21:03
80, és demens.
tetx
2022. november 20. 17:24
Mindegy, csak zúzza le a demokratákat mielőtt mégjobban szétcseszik a világot.
Fila2020
2022. november 20. 07:43
Meg kell egyezni a színfalak mögött, mert ez a harc a demokratákat erősíti.
Karbantartó9
2022. november 20. 07:33
Szívem szerint Trumpot, eszem szerint DeSantist!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!