Putyin célja kapcsán Kosztur kifejtette, hogy a cél a minél nagyobb infrastrukturális károkozás, Ukrajna kimerítése, katonai értelemben vett működésképtelenségének elérése. Ugyanakkor szerinte Oroszországnak sem feltétlenül érdeke – legalábbis egyelőre – a nukleáris fegyverek bevetése, hiszen az komoly szennyezést és környezeti károkat okozna számára is, ahogy egy a jelenleginél jóval kiterjedtebb humanitárius katasztrófa is mindkét félnek problémákat jelenthetne.
A XXI. Század Intézet elemzője úgy véli, ha sor kerül az atom bevetésére, az azért történhetne, mert az atomfegyverek bevetése lélektani határ átlépését jelenti, ami adott esetben egy nagyon elszánt védekezést is megtörhet.