A magyar állatvédelem hőse, aki Afrikában hunyt el – Gyöngyi Krisztián emlékezete

Bedő Orsolya, Balogh Boglárka és Hillender Tímea, az Afrika Sztorik Afrika Vadvilágáért Egyesület elnöke a budapesti kötetbemutatón

Honnan jött az ötlet, hogy könyvet írjon Gyöngyi Krisztián életéről?

Balogh Boglárka: Öt évvel ezelőtt, egy kora reggelen született meg a gondolat a fejemben. 2017. június 8-a, csütörtök volt. Portugáliában, a kis házunk teraszán ültem, és ahogy elkezdtem olvasgatni a híreket, azonnal szembejött velem a szalagcím: „Magyar ökológust ölt meg az orrszarvú Ruandában." Életemben ekkor hallottam először Gyöngyi Krisztián kiskunhalasi ökológus, orrszarvúvédő nevét, de minél több cikket olvastam a halálával kapcsolatban,

Ismeretlenül miért?

Balogh Boglárka: Akkor már évek óta szabadúszó újságíróként utaztam a világban, a National Geographic Magyarország weboldalán épp azelőtt vezettem blogot négy hónapon át Afrikából, ahol zömében törzsekkel, kultúrával, környezetvédelemmel foglalkoztam. Nem fért a fejembe, hogyan lehet az, hogy eddig senkit nem érdekelt ennek a rendkívüli embernek az életútja, ám a halálával most tele van a magyar sajtó. Megfogadtam, ha a gyászidőszak letelik, felveszem a családdal a kapcsolatot. Aztán ahogy az lenni szokott, az élet teljesen másfelé terelt, az utam Indiába, Kínába, majd Borneóra vezetett. 2021-ben – amikor a Covid-járvány  mindannyiunkat a négy fal közé kényszerített – fogalmazódott meg az ötlet, hogy a National Geographic Magyarország weboldalán olyan magyar kutatókat, természet- és állatvédőket mutassunk be, mint amilyen Krisztián is volt:

és megérdemlik, hogy közelebbről is megismerjük őket. Ekkor vettem fel a kapcsolatot Krisztián özvegyével, Orsival, kezdetben egy interjú, később férje életrajzi regényének megírása reményében. 

Milyen műfajú történet kerekedett ki végül kettejük sok-sok beszélgetéséből?

Balogh Boglárka: Hivatalosan életrajz, de a szépirodalom széles skáláján mozog, hiszen ugyanúgy

Szól a kitartásról, életigenlésről, álmokról, állhatatosságról, és arról, hogy függetlenül attól, hová születtünk, bármit képesek vagyunk elérni az életben. Krisztián egyik, szüleinek küldött levelében írta: „Minden álom csak annyit ér, amennyit elérünk belőle.” És ő szó szerint ennek megfelelően élt. A legközelebbi ismerősi fogalmazták meg, hogy nála elkötelezettebb és céltudatosabb embert nem ismertek. Kitartóan küzdött azért, amiben hitt, és amiért úgy gondolta, érdemes harcolni, bárkivel szembeszállt a jó ügyek érdekében. Nem csoda, hogy annyira a szívén viselte a kegyetlenséggel levadászott vadállatok sorsát is, és minden tőle telhetőt elkövetett, hogy változtasson a helyzetükön. Bár folyamatosan falakba ütközött, optimizmusa, jókedve soha nem hagyta el. Szenvedélyével, elkötelezettségével mindenkit magával ragadott a környezetében, vadőr társai a mai napig siratják benne a vezetőjüket. Ahogy egy barátja mondta: Krisztián egy köztünk élő hős volt. 

Összecsuklott orrszarvú mentése 

Pedig, ahogy a könyvben is olvasható, küzdelmes élete volt nem szokványos indulással. Egy egyszerű kiskunhalasi családban felnőve hogyan lett éppen Afrika, majd az orrszarvúk szerelmese?

Balogh Boglárka: Gyermekkori olvasmányai, a nagy magyar utazók – Széchenyi Zsigmond, Almássy László, Kittenberger Kálmán – leírásai segítségével képzeletben számtalanszor bejárta a fekete kontinenst. De kezdetben nem vadvédő szeretett volna lenni, hanem matróz.

Érettségi után rendszeresen hívta a Mahartot, aminek akkoriban még huszonhárom tengerjáró hajója volt, végül a kitartásának köszönhetően, és persze a kötelező vizsgák letétele után,1996 májusában a Csokonai fedélzetén kihajózott. Második útján jutott el Afrikába, Kenyába; itt az első pillanatban azt érezte, hogy vissza fog térni, és a vadvédelem lesz majd az a terület, ahol igazán maradandót alkothat.

Amikor néhány évvel később a Mahart felszámolta a tengeri flottáját, és szélnek eresztették a tengerészeket, már jól beszélt angolul, és szisztematikusan forgatta az Afrika-könyveket is. Rengeteget olvasott például a nyolcvanas évek orrszarvúháborújáról, amely a nemzetközi vadvédelem egyik legkomolyabb harca volt a globális orvvadászhálózatok ellen. Beleásta magát a neves vadvédő szakemberek munkásságába, és elhatározta, mindent el fog követni, hogy ő is közéjük tartozhasson

James, a majetei nyomolvasó katona szembesül Bentley, a domináns hím halálával 2012. november 23-án

Sokan álmodoznak hasonló missziókról, de a többség elbukik a megvalósítás során. Krisztián hogyan tudott kijutni aztán egyre hosszabb időszakokra Afrikába?

Bedő Orsolya: Minden útját, amikor még csak amatőrként, leginkább önkéntes vadőrként dolgozott, hosszú évek spórolása előzte meg Magyarországon, Amerikában vagy épp Írországban. Zimbabwébe 1999-ben érkezett, azután, hogy egy októberi estén a fekete orrszarvú rehabilitációs projektet vezető szakemberről, a zimbabwei Ian Dupree-ről nézett egy filmet a  Spektrumon. A Zimbabwei Nemzeti Park igazgatója olyan szenvedéllyel beszélt, hogy Krisztián a stáblista alapján megszerezte a férfi címét, majd megvette a repülőjegyét a fővárosba, Hararéba, azzal, hogy felkeresi, és munkát kér tőle. Bár semmiféle kapcsolati tőkéje vagy tapasztalata nem volt, ráadásul Kiskunhalason egy komoly szerelem várta, a vágy Afrika iránt annyira erős volt benne, hogy mindent maga mögött hagyott. Útja egyenesen Dupree-hez vezetett, aki ugyan munkát nem tudott adni neki, de beajánlotta egy barátjához, aki épp vadőröket toborzott. Innen indult el karrierje a fekete kontinensen, ami végül egész életét meghatározta.

Ilyen egyszerű volt?

Bedő Orsolya: Annyira azért nem. Krisztián alapos gyakorlati kiképzésben vett részt,

A helyi shona törzsbe tartozó vadőrökkel járta a bozótot, orvvadászok nyomait keresték, és elhagyott táboraikat számolták föl, barlangokban vagy a szabad ég alatt aludtak. A nagy emlősöket, azok vándorlását, a populációk életképességét, a ritka és veszélyeztetett fajok esetleges előfordulását is tanulmányozták. Amikor a pénze elfogyott, és haza kellett utaznia, évekig e-mailezett a világ leghíresebb orrszarvú-specialista állatorvosával, a namíbiai dr. Pete Morkellel, aki később mentora, majd jó barátja lett. Végül megfogalmazódott benne, hogy magas szintű vadvédelmi oktatás nélkül egy magyar fiú nem rúghat labdába a fekete kontinensen. Ekkor iratkozott be a tanzániai főiskolára vadvédelmet tanulni, később a kenti egyetem Gerald Durrell Természetvédelmi és Ökológiai Intézetében végzett, azután elkezdte a mesterképzést a norwichi egyetem alkalmazott ökológia szakán. Orrszarvú ökológusként 2011-ben érkezett először Malawiba, ahol igazán elemében érezte magát, bár ezek az évek sem voltak éppen könnyűek,

De Krisztián tényleg olyan típus volt, aki minél több akadályba ütközött, annál inkább ment előre. 

 A Gyöngyi család a Liwonde Nemzeti Parkban 2016-ban

Amikor megismerkedtek Krisztiánnal, teljesen nyilvánvaló volt, hogy követni fogja, akárhova is megy a világban?

Bedő Orsolya: Már az első találkozásunkkor nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a kapcsolatunknak csak akkor lehet jövője, ha egyszer én is vele tartok majd Afrikába.  De ez egyáltalán nem éreztem áldozatnak, Krisztián magával ragadó személyiségének, ahogy mindenki, úgy én is szinte rögtön a hatása alá kerültem, Afrika iránti szeretete már akkor rám ragadt, amikor még nem is jártam a kontinensen. Az egyetemi, angliai és írországi évek alatt tudatosan készültem a közös kinti életünkre, képeztem magam, Krisztián rengeteget mesélt, könyveket olvastunk, afrikai dokumentumfilmeket néztünk közösen. Mindennek köszönhető, hogy amikor 2011-től elkezdődtek az afrikai évek, azonnal fel tudtam venni a ritmust. A természetközeli és egyszerű élet nem volt idegen számomra, a helyiek is meleg szívvel fogadtak minket, a munkatársainkkal bensőséges viszonyt ápoltunk. Még az expatrióták szemében is hatalmas privilégium a mai világban egy nemzeti parkban élni, és naponta meg kellett csípni magunkat, hogy nem csak álmodunk-e,

Afrika legelismertebb szakembereivel dolgozhattunk együtt, és minden sikeres munkanap után úgy éreztük, nem volt hiába a sok küzdelem. 

De ez az egész mégiscsak a férje álma, szenvedélye volt. Mit tudott kezdeni a saját életével?

Bedő Orsolya: A projekt munkálataiba a soha meg nem szűnő pályázat- vagy riportírásoktól kezdve az orrszarvú-megfigyelésekig és az izgalmas befogásokig mindenben kivettem a részem. Emellett a helyi iskolákban tartottam vadvédelmi és környezetvédelmi órákat, a kisiskolásokkal együtt ültettünk fákat, majd évekig gondoztuk őket. Aztán megérkezett Estella lányunk, aki Malawiban fogant, de az esős évszak beállta és a maláriaveszély miatt itthon, Kiskunhalason született meg. A szükséges védőoltások felvétele után, hat hónapos korában már utaztunk is vissza

2017 júniusában is együtt voltak, éppen Ruandában, ahol a férje az országba visszatelepített rinocéroszok beszoktatásán és a helyi vadőrök kiképzésén dolgozott egy ideig. A tragédia napján, 7-én egy négyfős csapat tagjaként közelítették meg az egyik sebesült orrszarvút, a felbőszült állat azonban kitört, és Krisztián a helyszínen belehalt a támadás okozta sérülésekbe. Tudja azóta ugyanolyan szívvel szeretni Afrikát?

Bedő Orsolya: A halála napján, amikor elhagytam Afrikát, nagyon dühös voltam a kontinensre, amiért bár annyi boldog évet adott nekünk, mégis elvette tőlünk a férjet, társat és apát. Ez a düh a hosszú hónapok alatt csillapodott, és ha orrszarvút látok, vagy olvasok róluk,

mint amikor az elaltatott, sebesült állat mellett térdeltem, és számoltam a szívverését, míg Krisztián és az állatorvos, Pete lyukat fúrt a jeladónak a tülökbe. Ha a családtagjaim, édesanyám, a testvéreim, a keresztszüleim és az unokatestvéreim, nem álltak volna mellettem és Estella mellett bástyaként, biztosan nem sikerült volna újból felépítenem itthon az életemet.

De nagy szerencsémre így történt, és most már elmondhatom, hogy boldog vagyok. Jelenleg a győri Xantus János Állatkert csapatában a tanzániai Mkomazi Nemzeti Park vadvédelmi-edukációs programján dolgozom; az afrikai vadkutya és fekete orrszarvú rehabilitációs programjáról híres park működtetését a Xantus János Alapítvány segíti. 2020 óta boldog kapcsolatban élek, a párom sajátjaként szereti és neveli Estellát, amiért örökké hálás leszek neki. Persze ez nem azt jelenti, hogy Krisztián nincs velünk napi szinten. Sokat mesélek róla a lányomnak, és másfél éve, amióta Boglárkával belekezdtünk a könyvbe, folyamatosan csak róla írok. Bízom benne, hogy ha Estella felnő, büszkén olvassa majd édesapja történetét. 

Ahogy ön, úgy Boglárka sem szakadt el sem Afrikától, sem a természetvédelemtől, Krisztián személyén kívül ez is egy összekötő kapocs kettejük közt. Sokan kongatják a vészharangot az élővilág pusztulása miatt, mi, Magyarországon, teljesen hétköznapi emberként mit tehetünk ez ellen?

Balogh Boglárka: Az aggodalom teljesen jogos. Aki egy kicsit is foglalkozik a környezetével maga körül, az tisztában van vele, hogy a természet körülöttünk zsugorodik,

Be kellene végre látnunk, hogy senki fölött nem állunk, hanem egy rendszer részei vagyunk, ahol minden mindennel összefügg, és a saját életünk is e rendszer egyensúlyának a megtartásán múlik. Az élővilág sokfélesége, Földünk biodiverzitása rohamosan csökken, növény- és állatfajaink tízszer olyan gyors ütemben halnak ki, mint az elmúlt tízmillió évben átlagosan.

Mindez nem azt jelenti, hogy homokba kell dugni a fejünket, mondván, egyénként úgysem befolyásolhatunk semmit. Minden cselekedet számít. A mindennapokban számtalan eszköz van a kezünkben, amivel tehetünk a környezetünkért. Nem kell feltétlenül mindenkinek állatmentő projektekhez csatlakozni, csak ültessünk egy fát, gondozzuk akár erkélyen a virágoskertünket, tegyünk a madaraknak ki inni, máris tettünk valamit a kék bolygóért. 

Bedő Orsolya: Nem lehet elégszer elmondani, hogy mivel lassan megfulladunk a műanyagtól, amitől az egész élővilág szenved, a vásárlásnál legyünk tudatosabbak, például öblítő helyett vegyünk mosóparfümöt, mosószer helyett papírzacskóban kapható mosószódát, a pékárut, zöldségeket tegyük vászontáskába. Emellett igyekezzünk helyi termelőktől beszerezni az élelmiszert, keressük az újrahasznosított címkéket az árukon, ne a dráguló rezsiárak miatt spóroljunk az árammal, gázzal, üzemanyaggal, hanem abból kiindulva, hogy a földünk forrásai végesek, a jövőnket éljük fel az elpazarlásukkal. Ezek kicsi dolgoknak tűnnek, de igenis fontosak –  és nem a mindenféle divatok miatt –, ráadásul nem kívánnak nagy áldozatokat. Akinek nehezére esik átállni a tudatosabb életmódra, annak motiváció lehet, ha a gyermekeire, unokáira gondol.

és ki akarna a saját gyermekének rosszat? Krisztiánnak hatalmas vágya volt, hogy Estellának megmutathassa az érintetlen vadont. Nagyon bízom benne, hogy idővel teljesíthetem ezt a kívánságát, és mire visszatérünk Afrikába, lesz még mire rácsodálkozni a lányomnak.

***

Az orrszarvúak hatalmas túlélők, több mint ötvenmillió éves múlttal. Első ábrázolásuk barlangrajzokon a kőkorszakra nyúlik vissza, kb 37.000 éves, és a ma embere is mind hallott már a rinocéroszokról, akárcsak a többi, hasonlóan ikonikusnak tartott fajról, az elefántról, oroszlánról, tigrisről – gyerekkori meséink részei, együtt nőttünk fel velük, nehéz elképzelni nélkülük az életet a Földön. Tudományosan fogalmazva, vannak az úgynevezett esernyő fajok, amelyek megóvása, illetve élőhelyük védelme által más fajok védelme is megvalósul, és vannak a zászlóshajó fajok – ide tartozik a fentiek mellett a medve és a tigris is –, amelyek az előző funkción túl, karizmatikus megjelenésük által képesek a nagyközönség figyelmét és szimpátiáját felkelteni.  
Akárcsak az orrszarvú, aminek egykor több tucat fajtája közül mostanra csak öt maradt. A természeti értékek megőrzésére létrehozott nemzetközi szervezet, az IUCN (International Union for Conservation of Nature and Natural Resources), azaz a Természetvédelmi Világszövetség sorolja be a fajokat veszélyeztetettségi szintjük szerint. 

Nyitókép: A Gyöngyi család Liwonde Nemzeti Parkban található háza előtt vonul a csorda 2016 decemberében