Hallottak már muszlim kínaiakról? – így találkoztunk a dungánokkal

Írta: Kovács Blanka, a Migrációkutató Intézet junior kutatója

A dungánok közel 140 éve érkeztek Közép-Ázsiába a kínai Csing-dinasztia üldöztetése elől. A zömmel Kirgizisztánban és Kazahsztánban élő, muzulmán kínai kisebbség zárt közösségben, jellemzően mezőgazdasági munkákból él. A történelmi tapasztalatok és évszázados megpróbáltatások arra tanították a dungánokat, hogy csakis egymásra számíthatnak – erős az identitásukhoz való ragaszkodás és az önellátásra való törekvés a népcsoporton belül. Munkatársaimmal közép-ázsiai kutatóutunk alkalmával a kirgiz fővárostól mintegy 30 perces autóútra, Alexandrovkában volt szerencsénk a dungán közösséggel találkozni.

A név eredete nem tisztázott, jelentése muzulmán hitükre utal. A dungán közösséget napjainkban az identitásukhoz való erős ragaszkodás és a függetlenségre való törekvés jellemzi, amelyet az üldöztetés évszázadai formáltak. A dungánok története véres eseményekkel tarkított, amelyek a Kínából Közép-Ázsiába érkező bevándorlók generációinak életét változtatták meg.

Az első dungánok a Fergana-völgyben telepedtek le. Többségük olyan nő volt, akit portyák alkalmával fogtak el és vittek el rabszolgának. A legtöbb dungán rabszolgát a Kokandi Kánságban jegyezték fel, a mai Üzbegisztán területén. Miután az oroszok a 19. század végén meghódították Közép-Ázsiát és eltörölték a rabszolgaságot, a dungán nők többsége nem tért haza, mert jellemzően más rabszolgával kötöttek házasságot. A dungánok már ekkor alacsony társadalmi státusszal rendelkeztek.

A legtöbb, ma Közép-Ázsiában élő dungán a 19. századi, úgynevezett „dungán lázadás” idején menekült el Kínából. Három különböző csoportban érkeztek az Orosz Birodalom területére 1877-78 zord telén a Tiensan-hegységen keresztül. A dungánok első, érkezésükkor körülbelül 1 000 főt számláló csoportja a hszincsiangi Turpanból indult Osba, a mai Kirgizisztán második legnagyobb városába. A második, több mint 1 100 fős csoport Kelet-Kirgizisztánba érkezett és Karakoltól 15 kilométerre telepítették le őket. A harmadik, legnagyobb csoport – mintegy 3 300 fő – a mai Tokmaktól pár kilométerre telepedett le. A dungánok többsége jellemzően ma is ezeken a területeken él.

Dungán gyerekek

Az 1880-as évek elején újabb dungán kivándorlási hullám indult el, ugyanis a szentpétervári békeszerződés lehetővé tette a dungán és ujgur kisebbségek számára, hogy az Orosz Birodalom területére költözzenek. Legalább 4 500 dungán költözött ekkor Közép-Ázsiába. 1881 és 1883 között több kisebb csoportba verődve vándoroltak, majd a legtöbben Délkelet-Kazahsztánban és Észak-Kirgizisztánban telepedtek le.

népességük összesen körülbelül 150-160 ezer fő. A közép-ázsiai országok népszámlálásai alkalmával a dungánok a kínaiaktól megkülönböztetve tüntetik fel magukat, a legfrissebb statisztikai adatok szerint a következő megoszlásban élnek az egyes országokban: Kirgizisztánban 75 000 fő, Kazahsztánban 72 000 fő, Tádzsikisztánban 6 000 fő, Mongóliában 5 000 fő, Üzbegisztánban 1 500 fő, Oroszországban 1 500 fő.

Mára egy saját kultúrkört alakítottak ki, mégis közel áll hozzájuk a hui nép kultúrája és etnikai jellemzői. A népcsoportok közötti interakciók mindig óriási hatással voltak az etnikai hovatartozás kialakítására. A Közép-Ázsiában élő dungánok a helyi lakossággal való együttélésük és a szovjet befolyás hatására gondolták újra identitásukat.

A vallás hatására formálódtak kulturális hagyományaik, erkölcsi normáik, sőt a dungán művészet is. A szovjet időszakban, a vallási elnyomás egyik legnehezebb periódusában sikerült megőrizniük vallásukat és tovább örökíteni azt. Kirgizisztán több pontján építettek kínai stílusú mecsetet, amely a közösség egyik legfőbb találkozási helye.

A dungán etnikum endogám, nem jellemző a népcsoporton kívüli házasodás. A születési ráta magas a dungánok körében, Alexandrovkában például – a helyiek elmondása alapján – évente átlagosan 500 gyermek születik. A dungánok elsősorban a mezőgazdaságban dolgoznak, főként zöldségeket, rizst és cukorrépát termesztenek. Elterjedt a biogazdálkodás, ügyelnek a fenntarthatóságra. Sokan tejelő szarvasmarhát is tartanak. Büszkék a földművelés alatt szerzett napbarnított bőrükre, magukat szorgalmas, rendszerető emberekként írják le. Többnyire vidéken élnek zárt közösségekben, folyóvölgyekben. A kirgiz lakosság többségével szemben az etnikumra kevésbé jellemző a gazdasági migráció,

Alexandrovka az egyik legnagyobb, dungánok által lakott település, a kirgiz főváros közelében.

A dungán konyha az egyik legnagyobb büszkesége az etnikumnak, amely ugyan számos hasonlóságot hordoz az ujgur konyhával, de ételeik sokkal gazdagabbak. Sült zöldségekből, jellemzően bárány- és csirkehúsból készült ételeket fogyasztanak tésztával, bőséges fűszerezéssel.

Látogatásunk alkalmával volt lehetőségünk megtapasztalni a dungán vendégszeretetet is: bőséges ünnepi lakomával vártak minket a helyi közösség fenntartásáért fáradozó asszonyok. Lagmant, fűszeres zöldségköreteket és helyi húskülönlegességeket szolgáltak fel. 

A Migrációkutató Intézet és a biskeki magyar nagykövetség munkatársai a dungán vendéglátóikkal

A népcsoport tagjai saját nyelvet beszélnek, amelyre hatással volt a török, az arab és a perzsa nyelv is. A dungán nyelv a mandarin nyelvre hasonlít leginkább, előbbit azonban cirill betűkkel írják. A dungán írásbeliség kialakításában meghatározó szerepet játszott Jaszír Sivaza költő, író, aktivista. Első könyve 1931-ben jelent meg, és ez volt az első nyomtatott irodalmi mű a dungán irodalomban. A Csing-dinasztia üldöztetése elől elmenekült dungán nép többsége írástudatlan volt, amelynek leküzdésében Jaszír Sivaza kiemelkedő munkát végzett. A dungánok a mai napig hősként tisztelik őt, Alexandrovkában – ahol a legősibb dungán nyelvet őrzik és beszélik – iskolát neveztek el az íróról, sőt, múzeumot működtetnek az emlékére, ahol Sivaza tárgyait, nyomtatott műveit lehet megtekinteni. A múzeumot néprajzkutatók és irodalmárok látogatják a világ valamennyi pontjáról, Kínától Csehországig.

A nyelv fennmaradása az egyik legnagyobb kihívás az etnikum számára. Az állami fenntartással működő iskolákban orosz nyelven folyik az oktatás és mindössze heti egy tanórában van lehetőség a dungán nyelv oktatására. A képzett pedagógusok hiánya, valamint a terhelt oktatási rendszer is komoly problémát jelent Kirgizisztánban. Alexandrovkában például a 900 fő befogadására alkalmas iskolában naponta 1 500 gyermek tanul, két munkarendben – nappal és este.

A magas születési ráta ellenére a népcsoport fennmaradását számos kihívás nehezíti.

– endogám, önfenntartó közösség, amelynek megélhetési lehetőségeit az éghajlatváltozás nagymértékben befolyásolja majd az elkövetkező időszakban. Habár Kirgizisztán természetes vizekben gazdag ország, komoly vízkonfliktusok alakulhatnak ki a térségben, amelyből a megtűrt dungán közösség csak vesztesként kerülhet ki. A kultúra és nyelv megőrzése olyan anyagi erőforrásokat kíván meg, amelyre a közösségnek csak tagjai felajánlásából van kerete, így bizonytalan kérdés, meddig hallható majd dungán nyelv Közép-Ázsia országaiban.

Nyitókép: Wikipedia; cikkfotók: Gönczi Róbert