Először nem tudták Kijevet elfoglalni, másodjára elsüllyesztették a Moszkva nevű hajót a Fekete-tengeren, a harmadik, hogy északon és délen áttörtén a frontot az ukránok – idézte fel a szakértő. Nógrádi György utóbbi kapcsán rámutatott, hogy a teljes katonai tervet amerikaiak csinálták, „az ukrán terveket nem lehetett végrehajtani, annyira rosszak voltak. Ennek ellenére az áttörésről az orosz hírszerzés nem szerzett tudomást” – húzta alá.
Putyinnak lépnie kellett
Majd azzal folytatta, hogy „nyilvánvaló volt, hogyha Putyin nem akar megbukni Oroszországban, és nem akar a háborúban egészen furcsa következményeket, akkor lépnie kellett, és ez volt a lépés” – húzta alá.
Arra a kérdésre, hogy lehet-e a jövőben arra számítani, hogy Oroszországra egyre pusztítóbb és veszélyesebb fegyvereket vet be, Nógrádi György azt a választ adta, hogy azt várja, hogy a legújabb technikát viszik oda.
„Ha valaki megnézi Putyin beszédét, egyértelmű, hogy Oroszország másodiknak alkalmaz atomfegyvert.