Majd arra emlékeztetett, hogy ebben a háborúban ez a második orosz vereség, az első Kijev alatti volt a harcok első napjaiban.
Majd a szakértő kitért mind az ukrán, mind az orosz fél reakciójára is. Míg Szergej Lavrov szorgalmazni kezdte a tárgyalások elindítását, addig Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter ugyanakkor elzárkózott, és kijelentette, hogy „győztes pozícióból hajlandóak tárgyalni”.
„Messze áll a győzelemtől Ukrajna”
Ugyanakkor nem hangzott el, hogy az ukránok nekimentek Macronnak, aki fegyverszünetet sürgetett. Arra is úgy reagáltak, hogy majd akkor lesz fegyverszünet, hogyha ők győznek – tette hozzá Nógrádi.
Majd azzal folytatta, hogy