Gazdasági agressziónak nevezte az ukrajnai háború miatti oroszellenes gazdasági büntetőintézkedéseket az orosz elnök. A vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórumon Vlagyimir Putyin elítélte ezt a gyakorlatot, és jelezte: Oroszország gazdasága hosszan ellent tud állni ennek a támadásnak.
***
„Láz”, amely az egész világot veszélybe sodorja – ezekkel a szavakkal jellemezte a Nyugat szankciós politikáját szerdai, 37 perces beszédében az orosz elnök a vlagyivosztoki fórumon, amelynek idei jelmondata: „Úton egy multipoláris világ felé”. Vlagyimir Putyin leszögezte:
az orosz gazdaság ellen tud állni a Nyugat „gazdasági, pénzügyi és technológiai agressziójának”,
a rubel árfolyama és az orosz pénzpiacok stabilizálódtak, az infláció mérséklődik (az év végén várhatóan 12 százalékon áll meg), a munkanélküliségi ráta pedig történelmi mélyponton (4 százalékon) áll. Az orosz vezető szerint a rövidtávú gazdasági előrejelzések optimistábbak most, mint tavasszal voltak.
„Oroszországot nem lehet elszigetelni, bármennyire is próbálják ezt tenni vele” – figyelmeztetett Putyin, és meggyőződését fejezte ki, hogy hazája győztesen emelkedik majd ki az ukrajnai háborúból, szuverenitása meg fog erősödni, és semmit sem fog elveszteni.
„Oroszország egy szuverén állam, mindig meg fogja védelmezni nemzeti érdekeit, mindig egy másoktól független politika mentén fogja meghatározni a döntéseit” – fogalmazott az orosz vezető, hozzátéve, hogy Moszkva tiszteletben tartja partnerei autonómiáját, és elismeri szuverenitásukat, ami szerinte az elmúlt években sok hatékony bilaterális kereskedelmi, befektetési és egyéb együttműködésben élesen megmutatkozott.
Az európai vezetők azonban a „saját lakosságuk életminőségét áldozzák fel”
Oroszország revolverezésére – fogalmazott. A nyugati vállalatok egymás után hagyták el az orosz piacot, de „most azt láthatjuk, hogy a vállalatok egymás után zárnak be Európában, és az emberek egymás után vesztik el az állásaikat, Európa versenyképesség hanyatlik”, a dollár, az euró és a font „a szemeink előtt vesztenek folyamatosan az értékükből"– tette hozzá Putyin.
Vlagyimir Putyin és Min Aung Hlaing vezérőrnagy, mianmari ügyvivő miniszterelnök kezet fog a vlagyivosztoki találkozón szeptember 7-én
Míg az európai gazdaságot válságba, a szegény országokat egyenesen az éhínségbe sodorja ez a politika az orosz elnök szerint. Putyin azt állította, hogy az ukrajnai kikötőkből kiengedett
Az orosz vezető úgy vélte, a nyugati államok ezzel a magatartással továbbra is úgy viselkednek, mint egykor a gyarmati időkben, most is „megtévesztik a fejlődő országokat”. Éppen emiatt felvetette, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnökkel erről tárgyalást kezdeményez, amelyen azt fogja javasolni, hogy az ukrajnai kikötőket arra kényszerítsék, hogy csak a meghatározott célországokba bocsáthassanak ki a gabonaszállítmányokat.
Az élelmiszerek árának drasztikus emelkedését világszerte Putyin azzal magyarázta, hogy a büntetőintézkedések az orosz műtrágya- és élelmiszerexportot továbbra is sújtják, ez pedig az élelmiszer-előállítás költségeit az egekbe emeli.
Az energiapolitikáról szólva az orosz vezető „ostobaságnak” nevezte azt, hogy a Nyugat szerint a gázszállításokat Moszkva politikai fegyverként használja.
a gázvezetékek infrastruktúráját arra akarják használni, amire építették: a szállításra. Hozzátette azt is, hogy az Északi Áramlat 1 egyelőre le van zárva, az Északi Áramlat 2 vezetéket pedig bármikor beüzemelnék, ha lenne erről megegyezés a nyugati országokkal.
„Oroszországnak nincs problémája az energiahordozók értékesítése terén” – szögezte le Putyin, hiszen a világpiacon hatalmas kereslet van ezen termékek iránt. Mint mondta, a kínai gazdaság vásárlóerőben túlnőtt az amerikain, a remek orosz-kínai kapcsolatokra építve a kelet felé való olaj- és gázkereskedelem virágzik – „a Szibéria ereje vezeték teljes kapacitással működik” – fogalmazott.
Putyin szerint a nyugati államok rá akarják kényszeríteni szankciós politikájukat más államokra is, azonban az ázsiai és a csendes-óceáni térségében fekvő államok többsége – a Keleti Gazdasági Fórum (EEF) résztvevői ezek az országok – ma már úgy látja, hogy
az üzleti kapcsolatoknak a kölcsönös egyetértésen és együttműködésen kellene alapulniuk.
Az orosz elnök a fórumon résztvevő ázsiai államok képviselői előtt hangsúlyozta: az ázsiai országok gazdasági növekedése nagyobb, mint a globális átlag – a régió GDP-je 5 százalékkal nő, míg a globális átlag csupán 3 százalékos –, a világgazdaság súlypontja a következő években folyamatosan erre a régióra fog áthelyeződni.
--
Nyitókép: Vlagyimir Putyin beszél a 7. Keleti Gazdasági Fórumon a délkelet-oroszországi Vlagyivosztokhoz tartozó Russzkij-szigeten szeptember 7-én.
fotó: MTI