„Koszos keresztényezve estek anyám torkának” – asszír keresztény aktivista a Mandinernek

 Juliana Taimoorazy-val a Danube Institute keresztényüldözés témájú konferenciáján beszélgettünk.

***

Hogyan mondják asszír nyelven azt, hogy: „Jó reggelt kívánok, legyen egy szép napja”?

Qedamta Brihkta, Yoomoukh Brikha.

Ön bármilyen módon – az asszír nyelv, a leszármazás, a genetika vagy a kultúra alapján – az ókori asszíriaiak utódjának tartja magát?

Etnikailag asszíriai vagyok, és a modern asszír nyelvet beszélem, amely az arámi és az akkád nyelv keveréke. Van egy máig élő történeti koncepció, amely szerint a mai asszírok nem az ókori asszírok leszármazottai – ez a hagyomány azonban hamis. Már a görög és a római tudósok

az utóbbi időben pedig vatikáni kutatók mutatták ki ugyanezt. Mohamed szerződést kötött az asszírokkal, amely védelmet biztosított számukra a muszlimok üldözése ellen – az asszírok ugyanis akkor már keresztények voltak. Az irat maga is bizonyítja, hogy a 7. században is még ott éltek, változatlanul – és azóta is. Mi a régi niniveiek leszármazottai vagyunk, akik az i.e. 8. században Jónás prédikálására megtértek Izrael Istenéhez. Az évszázadok alatt azonban az asszírok nagy része az üldözések hatására szétszóródott a világban.

Káld néven is emlegetik a népet. Szinonima vagy sem?

Ha történelmi szempontból nézzük, akkor fontos tudni, hogy

A Vatikán pedig a káld egyház nevet adta nekik. Ugyanakkor volt egy ősi káld nép is, amely származásáról most is zajlanak a történeti viták. Én azt mondanám, hogy mindannyian Ninive gyermekei vagyunk, arámi nyelvet beszélünk, és évszázadok óta ugyanazon a földön élünk, vagyis testvérek vagyunk.

Juliana Taimoorazy,  az Iraqi Christian Relief Council nevű segélyszervezet elnöke

Ninive a mai Moszul városa, és ha megnézzük a térképet, akkor azt látjuk, hogy az ősi asszír földek helyén ma nagyrészt az iraki Kurdisztán területe húzódik. Az asszíroknak kemény történelmi konfliktusaik is voltak a kurdokkal, az ottomán időkben kurd törzsek voltak felelősek az asszír népirtásért például.  

A kurd nem őshonos nép a mai Irak területén. Az asszírok, a jazidik, a médek Mezopotámia népei, a kurdok viszont mintegy 8-900 évvel ezelőtt érkeztek csak ide Törökország délkeleti részéről. Délre vándorlásuk során sokszor erőszakkal foglaltak el más etnikumok által régóta lakott területeket, településeket. Moszul nem kurd város volt, és most sem az, a lakosság többsége már szunnita arab, a régióban pedig most is rengeteg asszír él, hiszen ez a terület volt a régi asszír birodalom területe. A mára kurd többségűvé lett városnak, az iraki kurd autonóm terület fővárosának, Erbílnek a neve is a település eredeti asszír-akkád nevéből, az Arbailu szóból ered.

A terület évszázadokig egy etnikailag, vallásilag rendkívül sokszínű vidék volt, a kurd földfoglalások azonban mára sajnos homogénebbé tették. Különbség van a kurdok és az arabok hozzáállása között. Az arab muszlimok a történelem során – és az elmúlt években, például az Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezet uralmának éveiben megint –

A kurdok folyamatosan meg akarják változtatni a terület történelmét, ki akarják iktatni az emlékezetből az asszír múltat. Az erbíli citadella például egy ősi asszír erősség volt, ma már azt tanítják, hogy egy régi kurd vár.

Az asszírok többsége már elhagyta ősei földjét, diaszpórában él.

Két és fél millió asszír él  a világon, a többségünk külföldön, diaszpórában. Az Egyesült Államokban, ahol én is élek, mintegy 400-500 ezer asszír-káld-szír származású ember él. A nyugatra való távozás fő oka, hogy ott keresztényként tudunk létezni.

A nagy disszidálási hullámot az első világháború idején elkövetett asszír népirtás, a Sayfo indította el. De előtte már megbomlott az a multikulturális közeg, amely évszázadokig jellemezte a régi asszír területeket. Mi volt az oka?

A közel-keleti keresztények közösségként már a kezdetektől fogva, időről-időre és rendszeresen üldöztetést szenvedtek el. A zoroasztrista perzsák kezdték, a muszlimok folytatták. Az Ottomán Birodalomban az asszír keresztények megtűrtek voltak, voltak területeik és volt vallásszabadság, ugyanakkor másodosztályú állampolgárokként éltek. A 18. században a kurd törzsi vezetők elkezdték üldözni az asszír és az örmény kisebbséget Irán északnyugati, illetve Törökország délkeleti részén, az uralkodó törökök a kurd milíciákat használták a fel-fellázadó kisebbségek megregulázására.

olyan törzseket, etnikumokat rendelt egy államba, amelyek történetileg nem éltek együtt, és nem is volt közöttük semmilyen közösségi összetartó erő. Aztán jött az iraki-iráni háború, amikor Irak nemzetiségeinek szenvedése még nagyobb mértéket öltött.

Az asszírok hamarabb felvették a kereszténységet, mint ahogy a muszlimok megjelentek a földjükön. Mikor vált a helyzetük nehézzé?

Hadd mondjak valami tabudöntögetőt: szerintem a muszlimok erősödő előítélete, gyanúja a helyi keresztények iránt azután erősödött fel, hogy megjelentek a régióban a nyugati keresztény misszionáriusok.

Ugyanez volt a helyzet 2003 után az al-Kaidával is: a keresztények üldözését azzal indokolta a muszlim terrorcsoport, hogy a térség helyi keresztényei George Bush elnök ügynökei – ahogy mondták: –, „az amerikaiak rokonai”. Megkérdőjelezték az iraki keresztények lojalitását a saját államukhoz, saját kormányukhoz. Szaddám Huszein egy véreskezű diktátor volt, de ellentmondásos módon az ő kormányzása alatt a hatalom tiszteletben tartotta a keresztényeket. Ugyanakkor ha vallásuk miatt nem is, de nemzetiségük miatt már üldözte őket a rezsim – Szaddám arabosítani akarta az országot. Sok feltáratlan, régi tömegsírt rejt még Irak földje, ezek közül több Szaddám idejéből való, etnikai hovatartozásuk miatt rengeteg embert öltek meg azokban az években.

Ön Iránban nőtt fel. Mennyire volt erős a keresztény hagyomány az iráni asszírok között az ön gyermekkorában?

Az asszírok soha nem tagadták meg kereszténységüket, ragaszkodtak a hitükhöz.

Az én személyes életemben sem volt olyan szakasz, ahol a kettő elvált volna. Az identitásukért az asszírok nagy árat fizettek, ezért nagy kincsként őrzik. Hadd mondjak egy érdekes példát: Törökországban is él egy asszír kisebbség, amelynek egy része viszont az évszázadok során muszlim lett. Az elmúlt évtizedekben újra felfedezték asszír gyökereiket, de az etnikai vonatkozás mellett ennek elválaszthatatlan része a keresztény hit is, így mára köreikben nagy vita kerekedett arról, hogy régi identitásuk helyreállításához szükséges lenne az iszlám hit elhagyása és a keresztény asszír hagyomány újbóli tisztelete is.

Hat éves volt, amikor 1979-ben győzött az iszlám forradalom Iránban. Mire emlékszik: gyors változás volt, az élet minden területére kiterjedt?

Abszolút. 1979 előtt vallásszabadság volt Iránban, legalábbis a nagyvárosokban – hiszen a falvakban mindig is jelen volt a vallásos fanatizmus, amely a keresztényeket hitetlennek tartotta. A forradalommal minden megváltozott:

a nők csak úgy léphettek utcára, ha csupán az arcuk és a kézfejük látszik ki a ruha alól – a szabály mindenkire, a keresztényekre is vonatkozott. Hatéves voltam, emlékszem, amikor az újságokból megtudtuk, hogy a sah külföldre távozott; anyám sírni kezdett – tudta, mi fog következni. Az utcán vonultak az ajatollah hívei, virágokkal ünnepeltek, az ajtóban állva néztük őket. Az egyik elvonuló megragadta anyám torkát, és azt kiabálta: „Koszos keresztény, ha a férjed nem lesz veletek már, tudjátok, mi történik majd veletek, ugye?” A keresztények számára ezek az évek voltak a legszörnyűbbek Irán addigi történetében. Az iszlám radikalizmus később azért alábbhagyott, az ifjabb unokatestvéreim, az egy generációval fiatalabbak már úgy érzik, hogy elviselhető az élet. De az én tinédzser éveimben más volt:

az iskolában többször rá akartak venni, hogy térjek át az iszlámra. Emlékszem, 13 éves lehettem, a tanár az egyik órán vitát kezdeményezett velem a Szentháromságról, megalázott, majd kidobott a tanteremből. A szüleim panaszt tettek az iskolánál, majd az oktatási minisztériumnál, de nem történt semmi.

Juliana Taimoorazy iráni igazolványa – a tizenéves keresztény lánynak hidzsábban kellett járnia   (forrás: Juliana Taimoorazy)

Mi volt az a fordulópont, amikor a szülei úgy döntöttek, hogy el kellene hagyniuk Iránt?

A bátyám elvégezte az orvostudományi egyetemet Teheránban. Amikor szembesült azzal, hogy keresztényként nem fogják engedni praktizálni, hiszen keresztény orvos nem vizsgálhatott muszlim beteget, akkor telt be a pohár, akkor határozta el a család, hogy itt nem lehet tovább élni. Nagyon sok ideig, egy éven át kerestek a szüleim egy embercsempészt a bátyám számára, 1988-ban az akció sikerült: a bátyámat ki tudták vinni Iránból, és eljutott Németországba, ahol végül politikai menedékjogot kapott.

1989-ben követte a példáját. Hogyan tudták önt kicsempészni az országból?

Ez egy nagyon emberpróbáló folyamat volt. Mindenünket előre eladtuk, titokban persze, egy rokonunknál szálltunk meg három hónapon át, majd hat hónapig egy hotelszobában; vártunk a lehetőségre. Az egyik csempészcsapat az előlegbe adott nagy összeggel lelépett, átvertek minket. Az első komoly csempészajánlat

Volt egy bahái hölgy, aki ebbe belement, soha sem hallott róla senki... A másik ajánlat az volt, hogy egy muszlim férfi elvesz feleségül, az irataimból törlik a keresztény voltomra történő utalásokat, és csadorban kivisz Németországba. Ebben az esetben azonban nehéz lett volna utólag jogilag a válás. A harmadik verzió az volt, és végül ez is történt meg, hogy egy hamisított vízumot szereztünk egy kitalált svájci szemináriumra való meghívóval. Hamis papírokkal tudtunk kiutazni a szüleimmel együtt; apám német vízumot kapott, anyám és én svájcit, így Svájcból egy másik csempész vitt el minket hozzá Németországba. Illegálisan léptük át a német határt, a határőr ismerte a csempészt, aztán vonattal mentünk tovább, és végül a bátyámmal is találkoztunk. Vallási üldözés elől menekülőként kaptunk menedékjogot.

Juliana Taimoorazy a disszidálása előtt   (forrás: Juliana Taimoorazy)

Mi volt az első benyomása Nyugaton?

A szabadság. Az európai kávé és a frissen sült péksütemények illata, amikor először beléptem egy kávéházba –

Anyámnak máskor volt ilyen pillanata: ő akkor könnyebbült meg, amikor a repülőgépünk elhagyta az iráni légteret.

Visszatérhet valaha Iránba?

Nem mehetek vissza.

Rendszeresen felemelem a szavam nemcsak az iráni keresztények, de az iráni nők, a helyi zsidó közösség és az iráni átlagemberek szenvedései miatt.

A Hásogdzsi-gyilkosság esetében láttuk, hogyan bánik a szaúdi hatalom a nyílt bírálóival, és tudunk arról is, milyen börtönbüntetéseket kapnak Iránban a hazatérő iráni ellenzékiek. Kapott fenyegetéseket a tevékenysége miatt?

Természetesen. De azt nem tudom, hogy ezek a fenyegetések közvetlenül kapcsolatban lennének-e az iráni rezsimmel.

Emberből vagyok, ezen jelenségek miatt van bennem egy természetes félelem, de azt is tudom, hogy a hivatásom az üldözött keresztények segélyezésére Istentől van. Tudom, hogy amíg az Ő elhívásában járok, addig megvéd. Nincsenek biztonsági őreim, ha akarnak, elérnek a rosszakaróim. Több aktivista ismerősöm hunyt el rejtélyes körülmények között, én is kapok fenyegetéseket. De ez nem tántorít el, teszem a dolgomat.

Ön az Iraqi Christian Relief Council nevű segélyszervezet elnöke. Milyen tevékenységet folytat ez a szervezet?

Az elmúlt 15 évben rengeteg humanitárius segélyszállítmányt vittünk Irakba a rászoruló keresztények számára.

az ISIS visszavonulása után segéllyel segítettük a megrongált házak újraépítését. Oktatási támogatásokat nyújtunk, szívműtétek, rákbetegek kezelésének költségeit álljuk, és így tovább. Irak a hazám. Ott éltek az őseim, és amikor ott járok, mindig kivirulok. Másrészt, az Egyesült Államokban, ahol élek, 15 évvel ezelőtt a társadalom csak kis szegmense volt tudatában annak, hogy egy jelentős keresztény kisebbség él Irakban; mi ezt a tudást megerősítettük Amerikában, és ennek ismeretében az amerikaiak nagyobb mértékben váltak adakozóvá az iraki rászorulók megsegítésére.

Milyen az iraki keresztények helyzete most?

Tragikus.

Az iraki pátriárka egy évvel ezelőtt azt nyilatkozta nekünk, hogy van remény, jobbá kezd alakulni a helyzet.

Nem, sajnos. Irakban nincs jelenleg működőképes kormány. Muktada asz-Szadr síita hitszónok éppen mozgalmat szervez, hogy az iráni befolyás ellen fellépjen – pedig ő síita vezető. A keresztények nehezen tudnak politikai szövetségest találni Irakban, a pártok és a politikusok jönnek-mennek.

Így nagyon nehéz a keresztények számára, hogy felemeljék a hangjukat. A magyar Hungary Helps programjai egyébként ebben a passzív közegben nagyon nagy segítséget jelentettek. De ide több kell, az iraki szolgáltatások szörnyű állapotban vannak, az oktatási és az egészségügyi rendszer nagyon lepusztult helyzetben van.

Végül: mi a benyomása a nyugati egyházról? Míg a Közel-Kelet egyes régióiban a keresztény élet életveszélyes, addig Nyugaton éppen kiürülnek a templomok, a kereszténység elveszíti morális tartópilléreit. Hogyan látja a helyzetünket?

A Nyugat küszködik, hogy fenntartsa a saját civilizációját. A világunk éppen darabokra hullik, ahogy az erkölcsünk és a családjaink is. A templomok múzeummá válnak, a kolostorok épületeit eladják, Amerikában sok elnéptelenedett templomot mecsetté alakítanak. Sok amerikai evangéliumi barátom 15 évvel ezelőtt azt mondta nekem: „Ti, asszír katolikusok kulturális keresztények vagytok, csecsemőként megkereszteltek titeket, de üres vallásosságot gyakoroltok”.

Amíg az amerikai keresztények gyülekezetesdit játszanak, és nem érzik a hitük súlyát, addig a Közel-Keleten a katolikus asszírok az életüket is hajlandóak elveszíteni Jézusért, a keresztény hitükért; ők valóban élik az evangéliumot. Ha üldözés áll be, még jobban ragaszkodnak a hitükhöz. Az amerikai keresztények nem ismerik a szenvedést. Ahhoz, hogy megőrizzük a nyugati civilizációt, hűségesnek kell maradnunk Krisztushoz.

Fotók: Földházi Árpád