Ez lesz II. Erzsébet végső nyughelye

2022. szeptember 19. 15:31

A királyi sírbolt (Royal Vault) egy sírkamra mélyen a Szent György-kápolna oltára alatt, a windsori kastély területén.

2022. szeptember 19. 15:31
null

A windsori Szent György-kápolna a 15. század óta a királyi család választott temetkezési helye. Az itt eltemetett királyok közé tartozik VIII. Henrik, I. Károly és VII. Eduárd.

III. György király 1804-ben rendelte el a királyi sírbolt építését, és az építkezés 1810-ben fejeződött be. Ő lett az első brit király, akit 1820-ban bekövetkezett halála után a kápolnán belül ezen a királyi sírhelyen temettek el. Jelenleg a királyi család huszonöt tagja van a királyi sírboltban eltemetve.

A sírbolt körülbelül öt méterrel a föld alatt van. A királyi temetkezési hely egy 70 láb (21 méter) hosszú és 28 láb (nyolc méter) széles kamra. A bejáratot vaskapu zárja le. A sírhely belül 44 koporsónak van elegendő hely, harminckét koporsó a kőfalakba épített „polcokon”, a fennmaradó tizenkettő pedig a boltozat közepén található.

A temetés során a Szent György-kápolna padlózatát kiemelik, hogy hozzáférjenek a földalatti sírhelyhez. Ezután a koporsót a padlón lévő lyukon keresztül elektromos emelő segítségével leengedik, s innen viszik majd kijelölt helyére. A királynő utolsó útjára  már szűk családi körben kerül sor, amelyet a média értelemszerűen nem közvetít.

A Westminster-apátságban lezajló hivatalos szertartás után a királynőt a VI. György király emlékkápolnában temetik egy zárt körű szertartás keretében 19:30-kor.

A királynőt tavaly elhunyt férje, Fülöp herceg mellett helyezik majd végső nyugalomra.

 

Nyitókép: archív fotó a 20. század elejéről

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tapeino
2022. szeptember 19. 21:34
Liberálnácik, csak sivalkodjatooooooooooooooook!
Sincero
2022. szeptember 19. 19:45
VIII. Henrik mellé fektetik - aki "lefejez(tet)te" (vagy más módon nyírta ki) 6 feleségét... Méltó (?) társaság egy magát valamire adó nőnek... Hol vannak most a feminista sivalkodók?
annamanna
2022. szeptember 19. 19:41
Valószínűleg a valós koporsót már eleve (más úton, nem a nyilvánosság előtt) odavitték, a nép meg egy üres papundeklidobozt bámult, amit ide-oda hurcibáltak. A nyilvánosan kiállított koporsóról ordítva látszott, hogy mennyire könnyű, abban sem ólombetét, sem test nem volt: 46. perctől meg lehet nézni itt: https://www.youtube.com/watch?v=pKNXu5n70bs - a katonák fél kézzel a zászlót igazgatják, miközben a másik kezükben a koporsót fogják. A hátul állók egymás vállát fogják, ők is csak fél kézzel tartják a koporsót, és általánosságban is láthatóan tök könnyedén és lazán mozognak az állítólagos ólomkoporsóval. Teljesen biztos, hogy ez egy üres fa (vagy papundekli) doboz, azért ennyire könnyedek. A valós testet a valós ólomkoporsóval a nyilvánosság kizárásával vihették más úton a kápolnába, és a valós temetési szertartás a nyilvánosság kizárásával folyik. Azért a nép is megkapja a maga látványosságát, a "cirkuszt", ujjonghat és éljenezhet és meghatódhat és sorban állhat. Cserébe fizetheti az adót, és eltarthatja az urait. De Erzsébeten keresztül legalább egy "jó uralkodó" álma jutott valamennyire a briteknek (és a világnak). Egy olyan királyé (pontosabban királynőé) aki nem nyomja el a népet, nem zsigereli ki, nem hajtja háborúba, nem öleti le - viszont az elődei révén egy történelmi folytonosság örököse, egy olyan történelemé, ami mégiscsak rengeteget tett az emberi civilizációért. Anglia nélkül ez a világ teljesen másként nézne ki. Ki tudja, milyen volna, de nem valószínű, hogy jobb, mint most.
fado
2022. szeptember 19. 16:36
Úr Jézus Krisztus: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!