Szent a béke? – Így közeledik egymáshoz Ferenc pápa és a magyar vezetés
2022. szeptember 07. 15:10
Bár a baloldal sokáig igyekezett úgy beállítani, hogy Orbán Viktor nemkívánatos személy a Vatikán szemében, a Nemzetközi eucharisztikus kongresszus, majd a miniszterelnök és a köztársasági elnök vatikáni látogatása egyre közelebb hozta a két felet.
2022. szeptember 07. 15:10
p
1
0
0
Mentés
Vágvölgyi Gergely és Szilvay Gergely írása a Mandiner hetilapban.
Novák Katalin köztársasági elnök augusztus végi vatikánvárosi vizitje után a sajtónak nyilatkozva bejelentette: személyes találkozásuk alkalmával formálisan is magyarországi látogatásra invitálta Ferenc pápát, és az egyházfőnek szándékában áll elfogadni a meghívást, így megkezdődhet az út protokolláris előkészítése. Bár tavaly szeptemberben már járt a pápa Budapesten, és szentmisét is celebrált a Hősök terén, a hivatalos országlátogatáshoz vezető út göröngyös volt.
A szentatya az 52. Nemzetközi eucharisztikus kongresszus zárómiséje előtt a budapesti Kodály Köröndnél 2021. szeptember 12-én Fotó: MTI / Vasvári Tamás,
Látszólagos töréspont
A bő kilenc éve hivatalban lévő egyházfő és a magyar kormány viszonya nem indult zökkenőmentesen. Pedig Ferenc alapvetően mindig is pozitívan viszonyult hazánkhoz. A Magyarországról kivándorló angolkisasszonyoknak köszönhetően már fiatalon tisztában volt hazánk keresztény gyökereivel, több neves szentünket ismerte, és pontosan tudta például azt is, milyen hatást gyakorolt a nemzetre a trianoni békediktátum.
Veletek és értetek mondom: Isten, áldd meg a magyart!”
A bevándorlás kapcsán azonban ellentét alakult ki a Vatikán és hazánk között. A 2015-ben kezdődő migrációs viták során az egyházfő azt vallotta: Európának minél több érkezőt be kell fogadnia, és törekednie kell az integrálásukra. A hivatalos egyházi dokumentumok azonban csak annyit írtak, hogy minden ország a lehetőségeihez mérten annyi migránst fogadjon be, amennyit még felelősen képes.
Novák Katalin köztársasági elnök ajándékot ad Ferenc pápának a magánaudiencián a Vatikánban 2022. augusztus 25-én Fotó: MTI / Sándor-palota
A kormányfő egyedüliként megvétózta a fegyverszállításokat Ukrajnába, majd bejelentette, hogy véleménynyilvánító szavazást indít Ukrajna európai uniós tagságáról.
A kormányfő egyedüliként megvétózta a fegyverszállításokat Ukrajnába, majd bejelentette, hogy véleménynyilvánító szavazást indít Ukrajna európai uniós tagságáról.