Újabb fejlemény? A BBC politikai elemzője rémisztő információkat osztott meg a magdeburgi terroristáról
Súlyos bűncselekmények kerültek szóba – a szűkszavúan nyilatkozó rendőrség egyelőre nem erősítette meg az értesüléseket.
A Wizz Air jövőre három járatot indít Budapestről Szaúd-Arábiába, azon belül Rijád, Dzsidda és Dammám városba - közölte a légitársaság csütörtökön az MTI-vel.
A Vörös-tenger partvidékén fekvő Dzsidda, valamint Szaúd-Arábia fővárosa, Rijád 2023 januárjától, a Perzsa-öbölnél található Dammám pedig 2023 áprilisától lesz elérhető a Wizz Air utasai számára. A közlemény szerint a Budapest Rijád, illetve a Budapest Dzsidda útvonalon hétfőn és pénteken, illetve kedden és szombaton, míg a magyar fővárosból Dammámba tartó járatokkal csütörtökön és vasárnap utazhatnak majd az érdeklődők.
A jegyekről további információk a Wizz Air hivatalos weboldalán, illetve mobilalkalmazásában találhatók. A légitársaság jelezte: foglaláskor az utasok igénybe vehetik a Wizz Flex szolgáltatást, amellyel az utasoknak lehetőségük van arra, hogy váratlan esemény, időpont- vagy útvonalváltoztatási igény esetén átszervezhessék a foglalásukat egy másik Wizz Air-járatra. A Wizz Air, Európa leggyorsabban növekvő diszkont légitársasága, jelenleg 160 darab Airbus A320, A321, A320neo és A321neo típusú repülőgépből álló flottát üzemeltet, amelynek átlagéletkora öt év.
(MTI)
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt