Játék a tűzzel? – de ki égeti meg magát a Tajvan-kérdésben?

„Játék a tűzzel” – így minősítette a kínai külügyminiszter a várható amerikai lépést még Nancy Pelosi keddi megérkezése előtt. Peking szándékos provokációnak, a tajvani kérdés politikai nyomásgyakorlásra való felhasználásának tekintette az Egyesült Államok harmadik legmagasabb rangú közjogi méltóságának tajpeji látogatását, Washingtont pedig „a béke legnagyobb szabotőrének” nevezte. A kínai külügy hivatalos

Az Egyesült Államok ugyanis a két kínai entitás közül a Kínai Népköztársasággal tart fenn diplomáciai kapcsolatokat, az amerikai politikus mégis a másik kínai államba tett hivatalos látogatást.

Nancy Pelosi a Képviselőház elnöke, így nem a végrehajtó hatalom, vagyis a Biden-kormányzat nevében érkezett, hanem a törvényhozás egyik főhivatalnokaként, mégis, a kormányzó Demokrata Párt meghatározó politikusaként, az establishment embereként az amerikai hivatalos állásponttól nem volt független ez az akció. Ráadásul, ha nagyon nem illeszkedett volna bele a washingtoni kormányzat Kína-politikájába, a Fehér Háznak lett volna eszköze lebeszélni őt az utazásról. De nem tette.

Amerika jelzést adott, hol van a határ

Huszonöt éve nem járt ilyen magas rangú amerikai hivatalosság Tajvanon, ez önmagában jelzésértékű. Az időszak szintén: az ukrajnai háború igazából egy proxy háború, amelyben fegyverekkel, politikai szándékokkal ott van az Egyesült Államok, a konfliktus kimenetele pedig nagy hatással lesz arra, hogy

Amerika tekintélyét az iraki és afganisztáni háborús fiaskók megtépázták, az ukrajnai háború sem áll túl jól; Oroszország vélhetően rá tudja majd kényszeríteni akaratát Ukrajnára, de a cserébe nyakába kapott gazdasági szankciók miatt középtávon nehezen tudja majd ezt a politikát finanszírozni, Kína szövetségére kényszerül majd gazdaságilag. Ekképp Peking diktálhatja majd a tempót, az ő ázsiója nő Ázsiában is, ott, ahol instant regionális hatalmi játszmái vannak, és ahol nem win-winre törekszik.

az ukrajnai konfliktus következményeit tanulmányozta; modellezte, hogy az oroszok krími és donbaszi akciójához hasonló manőver Tajvan ellen minden kockázatával és következményével együtt vállalható-e.

Ebbe a készenléti helyzetben érkezett az amerikai diplomáciai húzás, amely nehezen értelmezhető másként, mint éles jelzésnek, a labda spiccel történő megküldésének a túloldalra, hogy ott pattogjon.   

Nancy Pelosi és Caj Jing-ven tajvani elnök üdvözli egymást a tajpeji elnöki palotában tartott sajtóértekezleten augusztus harmadikán

Miért éppen most lépett Washington?

Washington igazából a 2014-es moszkvai receptet használta: kész tények elé állította ellenfelét, meglépte azt, amelyet az kevésbé valószínűsített. Mert Pekingben vélhetően arra számítottak, hogy folyamatos katonai fenyegetéseikkel, valamint a tajvaniak visszafogottsága és az amerikaiaknak az ukrajnai háborúban való lekötöttsége miatt Washingtonnak most nem éri meg új diplomáciai frontot nyitni a csendes-óceáni térségben. De Amerika mégis megtette.

Ennek magyarázata az, hogy az amerikai nemzetbiztonsági szakértők értékelése szerint Kína már eldöntötte magát, így Amerikának sincs már ideje és mozgástere a manőverezgetésre Tajvan ügyében. William Burns, a CIA igazgatója két hete az Aspeni Biztonsági Fórum nevű nemzetközi konferencián azt nyilatkozta, hogy

és ez akár ebben az évtizedben bekövetkezhet; illetve ebben az elhatározásban benne van, hogy Peking úgy látta, Oroszország ukrajnai stratégiája bevált: hatalmas, ellenállhatatlan katonai erővel kivitelezni lehet bármilyen tervet.

A csendes-óceáni térség egy évtizede az amerikai biztonságpolitika első számú célterülete, mivel Kína vált az Egyesült Államok első számú globális gazdasági-politikai-katonai kihívójává, ezért erőforrásait, figyelmét, sőt, hadi kapacitásait is főleg ebbe a térségbe irányította az amerikai kormányzat. A nemcsak gazdaságát, de hadseregét is gyors ütemben fejlesztő

ekként Amerika Kína-politikájában helyi szövetségesek stabil hálózatára támaszkodhat.

Amerika-ellenes tüntetők Nancy Pelosi érkezésekor Tajpejben augusztus másodikán

Kína nem tudja hosszútávon tolerálni Tajvan létét

Tajvan a gyenge láncszem – a szigetország fejlett technológiája, haderőfejlesztései és a vásárolt amerikai haditechnika ellenére méreteiből kifolyólag nincs pariban a hatalmas kínai hadsereggel, történelmi okokból pedig ő áll Kína célkeresztjében. Tajvan a szárazföldi Kína területéről a polgárháború elvesztése miatt 1949-ben elmenekült „nemzeti” kínai rezsim utódja, amely mára egy virágzó, gazdaságilag erős, fejlett országot hozott létre a kommunista Kína alternatívájaként. A Kínai Köztársaságot csupán 14 állam ismeri el, és emiatt elszigetelt entitás.

Az Egyesült Államok 1979-ben váltott: felvette a diplomáciai kapcsolatot a Kínai Népköztársasággal, egyúttal megszakította azt a Kínai Köztársasággal –

hogy az entitás képes legyen önállóságát az amerikai „védnökség” segítségével megőrizni. Amerikai érdek fűződik ugyanis ahhoz is, hogy a demokratikus modellt képviselő Kína (Tajvan) fennmaradjon, és folyamatosan tükröt tartson az egypárti kommunista Népköztársaságnak.

Ezt a status quót Kína sohasem fogadta el, de csak gazdasági-katonai-politikai megerősödésének arányában kezdte el kóstolgatni. Az elmúlt tíz évben – elsősorban Hszi Csin-ping elnöki ambíciói révén – felerősödött a kínai törekvés az „Egy Kína”-elv újramelegítésére kicsit másként, Tajvan fokozatos bedarálásával. Peking ezt „békés újraegyesítésnek” nevezi, és arra hivatkozik, hogy az úgynevezett „1992-es konszenzusban” a tajvani vezetés is vállalta ezt. Tajvan azonban az „Egy Kína-két rendszer” elvére emlékszik,

Elgondolkodtató precedens Tajpej számára Hongkong esete: a britektől szerződésben vállalt jogállamisági garanciákkal átvett városállamban mára a kínai monolit berendezkedés épült ki, a terület autonómiája gyakorlatilag megszűnt. Tajvan ezt a sorsot akarja elkerülni.

Tajvani AAV7-es kétéltű támadó harcjárművekből partra szálló katonák az évenkénti Han Kuang hadgyakorlaton a tajvani Pingtungban július 28-án

Megsértette-e Amerika a status quót?

Kína nagy félelme, hogy Tajvan egy óvatlan pillanatban egyoldalúan kikiáltja függetlenségét. Erre az esetre azonnali katonai válaszcsapást helyezett kilátásba, államfelfogása szerint ugyanis Tajvan továbbra is a kínai tartományok egyike, elszakadása a kínai szuverenitás nyílt megsértése lenne.

Függetlenedésről azonban nincs szó, azt jelenleg egyik nagy tajvani párt (a Demokratikus Progresszív Párt (DPP) nevű kormánypárt, illetve az ellenzéki Kuomintang) sem emelte be rövidtávú kormányzati célkitűzései közé. Nem véletlenül: a felmérések szerint a tajvani társadalom nagy része

egyszerűen a mostani status quo, a megszokott élet folytatását szeretnék, a viszonylagos békés egymás mellett élést a „Nagy Testvérrel”, Kínával.

A legfőbb szövetséges, az Egyesült Államok sem buzdítja erre a szigetországot, sőt, a Pelosi-vizit előtt a Fehér Ház közleményben jelezte: Washington nem támogatja a függetlenséget, az amerikai Kína-politika álláspontjai nem változtak, marad továbbra is Kína diplomáciai elismerése, illetve Tajvan önvédelmi képességinek szerződéses támogatása – ez Washington hivatalos hozzáállása a helyzethez.

Mint az amerikaiak jelezték: az elmúlt évtizedekben Pelosi előtt több tucat képviselőházi tag járt már Tajvanon, és egyik vizit sem váltott ki ilyen politikai hisztériát. Aggodalomra inkább az ad okot szerintük, hogy

nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy legitimitását szisztematikusan megkérdőjelezze, védelmi képességeit tesztelje.

Hogy a konkrét tettek alapján ki sérti meg kinek a szuverenitását, területi integritását, azt a nemzetközi jogászok ítéletére bízom. A háború és béke kérdését azonban csak elvétve szokták ők eldönteni – ahogy az ukrajnai háborúban is láttuk. A következő napokban, hetekben meglátjuk, hogy a kínai, amerikai és tajvani vezetőknek mekkora józanságuk, hidegvérük van a mélyebb konfrontáció elkerüléséhez.

a Tajvani-szorosban és Tajvan túloldalán is, 20 kilométerre a tajvani partoktól, egyes alakulatok éles lőszert, illetve nagy hatótávolságú rakétákat is kipróbálnak majd. Emiatt a kereskedelmi hajók és a személyszállító repülőgépek útvonalait módosítani fogják, a kikötők védelmét pedig megerősítik. A februári orosz hadgyakorlatok óta tudjuk, hogy amikor „csak” hadgyakorlatokról beszél egy állam, abból végül más is lehet, akár támadás is. Remélhetőleg, Kína megáll a figyelmeztetésnél, és öt nap múlva a biztonsági epizód csak történelem lesz.

Nyitókép: Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke a tajpeji parlamentbe érkezik Caj Csi-csang parlamenti alelnök társaságában  augusztus harmadikán (fotó: MTI)