Megdöbbentő dolgot állít az amerikai diplomata: Oroszország előbb adhatja fel, mint Ukrajna

Az egykori ukrajnai különmegbízott szerint Moszkva már nem képes pótolni saját veszteségeit, Kijev viszont hasznos tapasztalatra tett szert a háborúban.

A szakértő szerint a legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ezek a hajók felszerelhetők Calibre típusú cirkálórakétákkal.

Ötszörösére nőtt az orosz hadihajók száma a Fekete-tengeren, növelve ezzel az Ukrajnát érő rakétatámadások veszélyét – számolt be az Unian tudósítója, Olekszandr Musjenko katonai szakértő – írja az Index.
Létszámuk tulajdonképpen megötszöröződött, mert a múlt héten az ilyen hajók száma a Dél parancsnokság jelentése szerint mindössze két egységet tett ki”
– mondta.

A szakértő megjegyezte, ebben a legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy felszerelhetők Calibre típusú cirkálórakétákkal.
Nyitókép: Olga MALTSEVA / AFP