Az SZFE-től kirúgott Karsai György állítása szerint alpári leveleket kapott az intézmény rektorától

2022. augusztus 29. 21:51

Rátóti Zoltán rektor pénteken menesztette a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) doktori iskolájának vezetőjét.

2022. augusztus 29. 21:51
null

Kirúgása óta először adott interjút Karsai György, az SZFE doktori iskolájának korábbi vezetője. Rátóti Zoltán rektor azonnali hatállyal bocsátotta el Karsait, aki nem írta alá felmondását, ugyanis indoklást kért az intézmény vezetőjétől. Karsai úgy fogalmazott, bár nem számított arra, hogy kirúgják, ám az szerinte mindig benne volt azért a levegőben.

Most éppenséggel tényleg nem volt várható”

– mondta.

Karsai elmesélte, hogy bár nem volt személyes kapcsolata a rektorral, többször is leveleztek egymással, aminek állítása szerint hangneme vicces, de inkább alpári volt, mint kellemes – írja az RTL.

A doktori iskola korábbi vezetője elmondta, az ő menesztésével elsősorban az egyetem hallgatói járnak rosszul, hiszen rengeteg doktori védésnek opponense vagy témavezetője. 

Kapcsolódó

Karsai a lapnak elmondta, miután nem írta alá, megkérdezte az egyetem vezetőjét, hogy miért rúgják ki, megkérte Rátótit, hogy indokolja lépését, ám a rektor annyit közölt, nem tartozik magyarázattal. Az iskola megerősítette a doktori iskola menesztéséről szóló híreket. BŐVEBBEN...

...

Nyitókép: Mátrai Dávid/Mandiner.hu

 

 

 

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DE JÓ
2023. október 29. 22:41
Színész egyetem, doktori védés, témavezető meg opponens... Komolyan??? Minek? Kinek? Mi értelme? Fantasztikus, nagyszerű színészek százai kerültek ki a színművészeti FŐISKOLÁRÓL, és doktori nélkül is sikerben és megbecsülésben élték az életüket. Minek ez a zagyva habosítás az ex-főiskola körül?
Szélhámosok kíméljenek
2022. augusztus 31. 10:51
Valami ilyesmi hangvételű levelet kaphatott? ;) Tekintetes Kultúrmérnöki hivatal Pécsett. Tegnapi póstával érkezett 1090/1903 sz. hivatalos átiratukra, melyben azt kérdik, hogy a Nagy-Berki község határában lelt régi sarkantyúval mi történjék? hivatalos tisztelettel azt válaszolom, hogy basszák meg az urak a sarkantyújukat, mert 35 Reaumur hőségben ilyen szarságokkal nem foglalkozhatunk. Budapest 1903 aug. 18. Teljes tisztelettel lófasz a seggükbe Dr. Réthy László m. n. muz. érem és régiségosztályi igazg.-helyettes. A XIV. ker. m. kir. Kultúrmérnöki hivatalnak Pécsett.
Lajoss
2022. augusztus 30. 17:19
Hát a Rátóti Zolitól túl sokat ne várj..
csulak
2022. augusztus 30. 13:28
rotyog a baloldali moslek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!