A közelmúltban tíz jobbikos helyi szervezet szűnt meg, az érintett települések közé tartozik egy közel húszezres népességű város, Tiszaújváros is. „Nem asszisztálunk tovább ahhoz a vezetéshez, amely összekacsint a Fidesszel, és a Jobbik elnökét, Jakab Pétert megpróbálta feláldozni, kivégezni az Orbán-rezsim érdekében” – áll az erről beszámoló közleményben.
Bíró László, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés jobbikos képviselője megerősítette, hogy a kilépések és megszűnések a Jakab Péter elleni fellépéssel magyarázhatók. A távozó jobbikosok már azt is figyelmeztető jelnek vették, hogy Jakab lemondott a pártelnöki tisztségről. A közvetlen kiváltó ok pedig az volt, hogy leváltották a parlamenti frakció éléről. „Mindent megtettem annak érdekében, hogy békét teremtsek. Nem sikerült” – mondta Bíró László, aki régebben antiszemita megjegyzéseket tett a közösségi médiában, amiért utóbb bocsánatot kért.
Még tagja a Jobbiknak, és formailag választókerületi szervező. A posztra azonban nem pályázik újra.