Felkészülhetnek a legrosszabbra Von der Leyenék: ellenállást hirdetett Orbán (VIDEÓ)

„Ceterum censeo, nem engedjük, hogy az ukrán csatlakozás árát a magyar családokkal fizettessék meg!” – mondta a kormányfő.

A hírt Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára közölte.
Az államtitkár a szombati Facebook-bejegyzésben azt írta, a Magyarország szomszédságában zajló háború és az arra adott szankciós válaszok miatt Európa súlyos energiaellátási válsággal néz szembe.
– hívta fel a figyelmet Menczer Tamás.
A politikus hangsúlyozta, hogy Magyarország élen jár a gáztárolók fogyasztásarányos töltöttsége területén. „A 32 százalék feletti szint normális időkben elegendő is lenne – különösen, hogy az európai átlag 20 százalék alatt van ” de most sajnos nem normális időket élünk, így abszolút biztosra kell mennünk” – fogalmazott.
„Ezért döntött korábban úgy a kormány, hogy a már leszerződött mennyiségeken felül még mintegy 700 millió köbméter földgázt kell beszerezni” – tette hozzá az államtitkár. „A mai európai piaci viszonyokat ismerve egyértelmű, hogy ekkora mennyiség beszerzése oroszországi források nélkül lehetetlen, ezért Szijjártó Péter miniszter a közelmúltban Moszkvában folytatott tárgyalásokat, amelyeket több kereskedelmi egyeztetés követett. Ezek megállapodáshoz vezettek, amelyek nyomán a Gazprom tegnap reggel megkezdte a már leszerződött mennyiségek feletti szállítást.
– ismertette Menczer Tamás.
Nyitókép: Pixabay