Energiajogász: A szankciók katasztrófaközeli helyzetbe navigálják Európát

2022. augusztus 30. 08:43

Tóth Máté energiajogász szerint komoly felelősség terheli a nyugat-európai vezető politikusokat, akik rossz döntéseket hoztak.

2022. augusztus 30. 08:43
null

A földgáz ára bő egy évvel ezelőtt még 20 euró volt megawattóránként, most 250 alá még a spekulatív jegyzések sem taszítják az árakat, inkább 300 euró fölött menetelnek” – nyilatkozta a Hirado.hu-nak Tóth Máté, energiajogász. A szakértő szerint az elhibázott szankciók katasztrófa-közeli helyzetbe navigálják Európát.

Komoly felelősség terheli a nyugat-európai vezető politikusokat

Az interjú során Tóth Máté többek között arra is kitért, hogy „az oroszokkal kezdett energiaháború és a nyugati szankciós politika eredményeképpen a rendelkezésre álló energiahordozók mennyisége is fogyni kezdett, kínálatoldali szűkösséget eredményezve.”

Mint fogalmazott: „ebben nagyon komoly felelősség terheli a nyugat-európai vezető politikusokat”, akik a szakértő szerint

„Sikeresen Európára gyújtották a házat”

Arra a kérdésre, hogy ezek szerint sikeresen Európára gyújtották-e a házat, az energiajogász kifejtette: „Teljes mértékben ezt gondolom. Ráadásul, amikor a lakosság füstöt észlel, akkor az ipar már rég lángokban áll: mindenhol a lakosság van a gázkorlátozási, megszorítási intézkedések láncolatának legvégén.”

Mint fogalmazott:

Tóth Máté szerint ez „kifejezetten aggasztó”. A szakértő aláhúzta: „ha ezek a felelőtlen döntéseikkel veszélybe sodorják a német ipart, az egész Európát recesszióba, sőt stagflációba taszíthatja”.

Az energiajogász szerint „egyébként sem a lomha brüsszeli szabályokra, tervekre, mindent túlbonyolító adminisztrációra van szükség akkor, amikor a cselekvés ideje van.”

A Hirado.hu energiajogásszal készült interjúját teljes egészében ide kattintva olvashatja.

 

Nyitóképen: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Fotó: MTI/AP/Mindaugas Kulbis

Összesen 139 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vero1_
2022. augusztus 30. 13:32
milyen felelősség? mi fog történni? miután mindent tönkretettek lelépnek?
Szuper
2022. augusztus 30. 12:19
A szankciók működnek: egész Ázsia – azaz a fél világ – Európán röhög Így kell ezt csinálni! GRATULÁLOK! :-))))))))))))))) https://hirnavigator.hu/hir/3453721-a-szankciok-mukodnek-egesz-azsia-azaz-a-fel-vilag-europan-rohog
Hangillat
2022. augusztus 30. 11:34
EU-s jelenlegi energiapolitika: szankciók, gyía!!!
bagira
2022. augusztus 30. 11:23
Rossz nyelvek már arról beszélnek , hogy Brüsszelben drogos gazeberek döntenek Európa sorsáról .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!