Az ellenzék az egész rezsicsökkentést eltörölte volna

2022. július 13. 16:30

Gyurcsány Ferenc szerint a rezsicsökkentés hülyeség, Márki-Zay Péter szerint pedig a kormányzati intézkedés helyett inkább takarékoskodjanak az emberek: fűtsenek kevesebbet a hideg téli napokban. Alábbi cikkünkben összeszedtük a főbb ellenzéki nyilatkozatokat.

2022. július 13. 16:30
null
Konopás Noémi
Konopás Noémi

A rezsicsökkentést is érintő bejelentéseket tett a szerda délutáni rendkívüli kormányinfón Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a kabinetülésről beszámolva elmondta: a rezsicsökkentés fenntarthatósága érdekében augusztustól annak, aki a lakossági átlagnál többet fogyaszt, a többletfogyasztást már piaci áron kell fizesse. Az intézkedés a háztartások háromnegyedét nem érinti, a nagycsaládosok kedvezménye megmarad.

Ennek apropóján idézzük fel a magyar baloldal viszonyát az immár 9 éve fennálló intézkedésről.

Az ellenzék képviselői többször is beleszálltak a rezsicsökkentésbe, sőt több alkalommal azt is kijelentették, hogy úgy, ahogy van, az egészet eltörölnék. A Mandiner alább összeszedte az ezzel kapcsolatos nyilatkozataikat:

Még évekkel ezelőtt, 2014-ben

Nem sokkal később kijelentette: a rezsicsökkentés nem működik egy jól működő gazdaságban, mert nincs mögötte haszon.

Szerinte „Orbán Viktornak olyan szavakat kellene megtanulnia, mint az együttműködés, partnerség és dialógus. Még háromszor rezsit csökkentenek, aztán ők fognak fizetni, hogy hajlandók legyünk fűteni. Lehet tapsikolni, hogy letörünk minden hasznot, de akkor a végén éhen halunk, mert egy jól működő gazdaságban kell a haszon”.

A rezsicsökkentés felelőtlen lépés Márki-Zay szerint

Később, a választási kampány hajrájában Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje számos esetben kifejtette, hogy szerinte a rezsicsökkentés kifejezetten káros, fenntarthatatlan és rendkívül nehéz lenne azt eltörölni.

(…) A rezsicsökkentés kivezetéséről se beszélünk, hiszen egyszer megadta ezt az Orbán-kormány valakinek, akkor ebből nagyon nehéz kimászni. De ennek iszonyatosan tovagyűrűző káros hatása van a környezetvédelemre is. Az igazságosság szempontjából is. (…) Éppen, hogy az árakon keresztül tudunk ösztönzőket képviselni.”

Egy másik alkalommal már sokkal konkrétabban fogalmazott a baloldal jelöltje, amikor kijelentette:

Később arról is szólt, hogy szerinte az EU-ban sehol máshol nincs rezsicsökkentés, ez az ő modelljük is: „Nyilvánvalóan az Európai Unióban sehol máshol nincs sem rezsicsökkentés, sem hatósági benzinár és mégis boldogabb, fejlődőbb, gazdagabb országok. Tehát a mi modellünk az az Európai Unió. De ezeket az intézkedéseket – azt is elmondtam már – nem lehet úgy kivezetni, pontosan a lakossági elégedetlenség miatt. Tehát ezt nem lehet egyik lépésről, egyik napról a másikra megszüntetni”.

Márki-Zay hol környezetvédelmi, hol gazdaságpolitikai szempontokkal próbál érvelni a rezsicsökkentés ellen. A baloldal jelöltje szerint a kormányzati rezsicsökkentés helyett inkább takarékoskodjanak az emberek. Egyenesen kijelentette, a hideg téli napokban fűtsenek kevesebbet:

Márki-Zay szerint az energiatakarékosságra magasabb árakkal lehet ösztönözni a lakosságot, mint mondta: „Tehát ahhoz, hogy fenntarthatóvá alakítsuk a gazdaságot, ahhoz igenis érezni kell az energiaár-növekedést és azokat az externáliákat, amiket ráterhelünk a fogyasztókra. (…) A végén mindent a fogyasztó fizet, olyan nincs, hogy nem a fogyasztó fizeti meg, hogy nem az ember fizeti meg.”

Korábban arról is kérdezték, hogy a világpiactól függetlenül nem növelik-e az áram és gáz díját, amire azt felelte: „Mi azt vállaljuk, hogy ha a világpiaci ár megengedi, akár csökkentjük is az energiaárakat.”

A Momentum politikusa szerint, a rezsicsökkentés „a szocialista időket idézte”

Nemcsak Gyurcsány és Márki-Zay, hanem más ellenzéki politikusok is kifejezték nemtetszésüket a rezsicsökkentéssel kapcsolatban. Tompos Márton, a Momentum politikusa például azt mondta, „A rezsicsökkentés egy politikai termék volt, ami a szocialista időket idézte és teljesen mellőzött minden piaci logikát. (…)

Nyitókép: Mandiner

Összesen 105 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
files32
2022. július 14. 12:33
Ez a cikk már a rezsikudarc bejelentés előtt meg lett írva
dezodor
2022. július 14. 08:10
144 köbméter és 210 kwh az 1 db egyszemélyes háztartás 50 nmes lakására elég. A régi, korszerűtlen házak tulajdonosai sajnos vagy fagyoskodni fognak, vagy fával fognak tüzelni. Jóval magasabban kellett volna meghúzni a fogyasztási határt, illetve a katánál is inkább egy sima összeghatár emelést eszközölni és nincs ciriburi.
CharlieM
2022. július 14. 00:01
:DDDDDDDDDDDDDDDDD Persze, meg átoperáltatnák az óvodásokat és katonákat küldenének ukrajnába. :D Nna de mindegy, h ők mit akarnak, nincs beleszólásuk. Kivezeti a rezsicsökit, megszünteti a katát a fidesz maga, saját elhatározásból. Mindössze 2 nap alatt és még hol a vége. :D
skin777
2022. július 13. 23:03
Riherongy kurvája, még most is terel... Álljatok már egyszer bele ha elbasztatok valamit!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!