„Itt van ez a KATA-ügy” – kezdte meg az ATV Egyenes Beszéd című műsorát a műsorvezető, amelynek a vendége a Párbeszéd két új társelnöke, Szabó Rebeka és Tordai Bence volt. Tordai Bence magához ragadta a szót és kifejtette, hogy „ez egy olyan ügy, amiben kivételesen nem a Párbeszédnek önállóan, és nem a zöldpolitika alapelveinek megfelelően, hanem a jogállamiság elvei szerint és
az ellenzéki pártoknak közösen kell fellépnie.
Ezért kezdeményeztük, hogy amint megszavazza holnap – mert hogy várhatóan a fideszes többség megszavazza ezt az eszement javaslatot – akkor azonnal fordulunk az Alkotmánybírósághoz. Nem lehet emberek, családok százezreivel ezt csinálni, hogy egyik hónapról a másikra elvágják őket a bevételi forrásuktól. Ez nem egy jogállami működésmód.”
„Inkább a kaszinók megadóztatásán kéne gondolkodni” – tette hozzá Szabó Rebeka elnöktársának javaslatához.
Tordai Bence és Szabó Rebeka arról, hogy adtak-e már reakciót
A műsorvezető azon kérdésére, hogy a Párbeszéd és a többi ellenzéki párt adtak-e már a „gyorsjavaslatra gyorsreakciót”, Tordai Bence elmondta, hogy „képviselő úrnak beírtam chat-csoportba, mielőtt elindultunk ide az ATV-be”, miután a műsorvezető megkérdezte:
Az a klasszikus Signal Pártelnökök?”
– utalva arra a chat-csoportra ahonnan Gyurcsány Ferenc a választások másnapján kidobta Márki-Zay Pétert. Viszont, a Párbeszéd frissen megválasztott társ-pártelnöke megjegyezte, hogy nem abba írt, hanem egy szinttel lejjebbibe.
Tordai a műsor későbbi részében kifejtette, hogy a két év múlvai EP-választásokra egy megkerülhetetlen zöldközpontot szeretnének létrehozni. A műsorvezető azon kérdésére, hogy lehetséges-e, hogy összeolvadnak az LMP-vel kifejtették, hogy
bennünk megvan a nyitottság az együttműködésre”.
Kapcsolódó
Két éven belül földbe állhat az egyszázalékos Párbeszéd
Az amúgy is legitimációs deficittel küzdő, új társelnökökkel felálló kispárt számára a politikai túlélés lesz a tét az EP-választáson. Az országosan kevéssé ismert Szabó Rebekának és a hangos akcióiról elhíresült Tordai Bencének most úgy kell 2024 tavaszáig öt százalék fölé tornásznia a Párbeszéd támogatottságát, hogy közben Karácsony Gergely megítélése is igen gyenge az egyébként gyászmunkától terhelt ellenzéki térfélen és Gyurcsány Ferenc is kevesebb pártot látna szívesen a Fidesszel szemben. Bővebben is érdekel...
Nyitókép: ATV-képernyőkép