Nem a rezsicsökkentés okozza a vízhiányt – Menczer Tamás a Mandinernek

2022. július 06. 06:00

Nyílt levelet intézett a Víz Koalíció Menczer Tamáshoz, amelyben rögzítik, szerintük a tíz Budapest-környéki települést napokig érintő vízhiány oka a rezsicsökkentés. Menczer szerint ez nem igaz, szükség van fejlesztésre, de a rezsicsökkentés megtartására is.

2022. július 06. 06:00
null
Konopás Noémi

„A rezsicsökkentés mellett is történtek fejlesztések Magyarországon, és ezt a rezsicsökkentés megtartása mellett folytatni is fogjuk. A leghatározottabban

– hangsúlyozta a Mandinernek Menczer Tamás. Pest megye 2. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselőjét azt követően kérdezzük, hogy a politikus a tizenegy települést, köztük a választókerületébe tartozó Solymárt érintő vízhiány kapcsán tartott szombati sajtótájékoztatójára egy nappal később nyílt levélben reagált a Víz Koalíció.

A tíz civil közösség és öt szakszervezet által alapított közösség szerint egyes településeken akár négy napig tapasztalt vízhiány – ahogy ők fogalmaznak – „valós oka”, hogy a kormány 2012-ben befagyasztotta a vízdíjat, majd egy évvel később még tíz százalékkal csökkentették is azt. Emellett a társaság a vízhiány okaként említette még többek között az agglomerációba való kiköltözési hullámot, amivel nem tartott lépést az infrastruktúra, valamint a medencetöltést és locsolást, illetve az elmaradt kapacitásfejlesztéseket is.

„A vízhiányt nem a rezsicsökkentés, sokkal inkább az agglomerációban megnövekedett lakosságszám, és az ezzel együttjáró, megnövekedett fogyasztás okozza, ezért kétségtelen, hogy fejlesztést kell végrehajtani” – reagált a politikus. Hozzáteszi, a lakosságszám növekedése miatt szükséges  fejlesztéseket a települések nyilván a kormánytól várják, azonban a tényszerűség kedvéért azt is látni kell, hogy

Mint mondja, minden polgármesternek megvan a maga története arról, hogy tíz évvel ezelőtti elődjeik hogyan vonták belterületbe és adták el a telkeket anélkül, hogy infrastruktúrát, azaz járdát, vízelvezetést, vagy aszfaltutat is biztosítottak volna hozzá.

A Menczer Tamáshoz írt nyílt levélben a Víz Koalíció rögzíti: „elkeseredve hallgattuk Önt, amikor gyakorlatilag azt mondta, hogy a háború miatt maradtak el a vízi-közmű fejlesztések”. Ezzel kapcsolatban Menczer szerint félreértésről lehet szó, hiszen – mint fogalmaz – „ilyen mondat soha nem hagyta el a számat, azt mondtam, fejlesztésekre szükség van, ám azok jövőbeli megvalósulása függ a háborús helyzettől. Ezt az állításomat továbbra is fenntartom.”

A vízhiány kapcsán a térség képviselője kiemelte: szombatra Solymáron megoldódott a helyzet, az ellátás azóta is folyamatos, a vízkorlátozás azonban továbbra is érvényben van. Hozzátette: a vízhordásra alkalmas autókra jelenleg nincs szükség, azokat készenlétbe helyezték: „A szakemberek azt mondták, hogy az autókra most nincs szükség, de

a következő időszakban is fontos a felelős vízgazdálkodás” – hívja fel a figyelmet.

Annak érdekében, hogy a jövőben ne fordulhasson elő hasonló eset Solymáron, egy 500 millió forintos beruházásra van szükség, míg a régiós kapacitás átfogó megoldásához mintegy 16 milliárdra – a szakemberek beszámolója szerint ez utóbbi forrás már rendelkezésre áll. Ami az ütemezést illeti, Menczer úgy fogalmazott: „nem vagyok elégedett”. Nem csoda, hiszen az átfogó fejlesztéshez a jelenlegi ütemezés szerint két évre van szükség. Kiemelte: az akut helyzetet kezelték, az átfogó, hosszútávú megoldás azonban további tárgyalásokat igényel, a megvalósításhoz szükséges időt pedig mindenképpen csökkenteni kell. A képviselő hozzátette, a napokban megkapja a szakemberek által ígért szakmai anyagot, ami után újra egyeztetnek majd.

Nyitóép: MTI/Illyés Tibor

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Samael
2022. július 06. 12:36
Ez a Menczer egy tipikus kommunista. Képtelen megérteni hogy kínálat akkor van, ha van bevétel belőle.
foldizs
2022. július 06. 09:15
A megnövekedett lakosságszám pedig nyilván a sikeres népességpolitika eredménye :D :D :D Ja nem
falcatus
2022. július 06. 08:56
akár mesterséges , akár nem Zorbán fújja, putyin megbízásából. Értve ?
Onurisz
2022. július 06. 08:38
A rezsidíjakat csak a vadkapitalista világban határozhatják meg a magáncégek. Ám a díjak állami befagyasztása és tartósan a költségek szintje alatt tartása azzal jár, hogy a szolgáltatóknak nem képződik forrása a pótlásokra és fejlesztésekre, ki vannak szolgáltatva a költségvetési támogatásoknak, azaz a politikai döntéseknek. A budapesti agglomeráció lakossága nem egyik évről a másikra nőtt meg, a tendenciák láthatók és a következményei kiszámíthatók voltak. A szolgáltatók feltehetően ki is számították és a fejlesztési igényeket be is adták. Kormánypártiként mondom, hogy az agglomeráció súlyos rezsiszolgáltatási és az összeomlás felé tartó közlekedési problémáiért a kormányzat a felelős. Észbe kellene már kapni, mert baj lesz. A legutóbbi önkormányzati választás során sorozatban szavazta le az agglomeráció lakossága a kormánypártot a közlekedési káosz miatt. Amikor az ország vezetéséről kell szavazni, akkor nem ez a legfontosabb, de már olyan sz.r a helyzet, hogy legközelebb ez lehet. A kötöttpályás vonalak felújítására és újak létrehozására, illetve Budapest határán és a végpontokon nagy kapacitású ingyenes parkolók kialakítására van szükség, továbbá a helyi úthálózatok bővítésére és felújítására. Nincs több idő! Itt van elegendő munkahely és megfelelő fizetés, ide költözik vidékről a lakosság, ide jönnek külföldről is a letelepülők és az időlegesen munkát keresők. A folyamat középtávon nem fordítható meg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!