A megátkozott ember – film készül Radics Béla életéből

Írta: Joó István

A Gödöllői-dombság övezte Valkón lelt egy használaton kívüli presszóra Klacsán Gábor filmrendező. A késő Kádár-kort idéző kricsmik utolsó példánya – éppen ez kellett a forgatáshoz. Klacsán kibérelte, homlokzatára vörös és piros-fehér-zöld zászlót tűzött, a „létező szocializmus” május elsejéit felidézve.

A falakon a korabeli reklámplakátokon az immár nagyanyáink kor­osztályhoz tartozó női modellek a nyolcvanas évek elején még tökéletesen feszes combjai, keblei. Itt forgatják az 1982-ben, harminchat évesen elhunyt Radics Béla gitáros – a „magyar Jimi Hendrix” – életéről szóló dokumentum-játékfilmet.

A negyvenedik évfordulón talán sikerül eltörölni a szégyent, hogy a művészeti és technikai tudásbeli megalkuvást nem ismerő zseniről mindeddig nem készült igazi mozi. Szentesi Zöldi László ötlete és alapforgatókönyve nyomán, sok visszaemlékező pályatárs, illetve Radicsot csak hírből ismerő rock­zenész felbukkanásával – akik mellék- vagy statisztaszerepet is vállaltak a nagy előd előtti tisztelgésük jeléül – elevenedik meg a szólógitáros tragikusan hamar kettétört pályafutása, valamint az enyhe rendszerellenességgel átszőtt ifjúsági szubkultúra.

Radicsban szemernyit sem bízott Aczél György kultúrpápa popzenei ágazat felé meghosszabbított karja, „Eldős Pétel málka­menedzsel”.

ellentétben mondjuk az „őszinte, kőkemény rockot” védett körülmények között előállító Piramissal, melynek vezetője, Som Lajos a Tűzkerékben még együtt játszott a zenekarvezető Radics Bélával.

A gitárkirály halálának évében játszódó kocsmai jelenetben csoportosan ülnek a fogyasztók, egy kivétellel: az alkoholizmusban leépülő Radics egyedül bólogat a borral és fél deci rumokkal megrakott asztal lapja felé. A rendezőasszisztens odasúgja nekünk, hogy Béla alakítójának, Rák Zoltánnak, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művészének nem csak parókát kell viselnie, szájürege kétoldalt szivacsot rejt, hogy ezzel emlékeztessen az akkoriban már a kórházakkal ismeretséget kötő zenész jellegzetesen felpuffadt arcára…

az Ifiparkban, amint remegő hangon énekelte: „A Bika jegyében születtem”, s ahogy e refrén után a hallgatóságnak villámkézzel – az áramütés érzésével vegyes gyönyört okozva – szólózott.

A pókhálós falhoz lapulunk a söntés közelében, ahol Vad Kati, a kilencvenes évekbeli felnőttfilmes szexbálvány, sorozatszínész a pultos. Közelében állva a Beatrice szóló­gitárosa, Kékkői Zalán statisztál, azaz nézi a korabeli Videoton tévékészüléken az ifjú Som Lajos szereplését. Ekkor köt bele egy színésztanodás által alakított – Radics utolsó zenekarától, a Taurustól a Piramishoz, Beatricéhez pártoló – ifjú a gitárkirályba, gúnyolódva kérdezve, neki mikor lesz már lemeze. Béla föltámolyog műbőr székéből, és védekezik: „Nekem is lehetett volna lemezem, csak én nem lettem áruló. Már holnap stúdióba mehetnék, de ezekkel nem alkuszom. Nézzétek meg, ott pózol Lui a tévében, de közben nekem köszönhet mindent!” Közröhögés a presszóban.

Később a kedvese érkezik, aki kéri, ne igyon annyit, inkább gyakoroljon. Távozása után az elázott Bélát a pultoslány elcsábítja…

Közben Grátz Márk Aranyszem díjas operatőr leállíttatja a túl hosszan működésben felejtett füstgépet…

A filmet, amelynek elkészülését az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó Petőfi Kulturális Ügynökség támogatja, októberben mutatják be. 

Nyitókép: Miga Film