Magyarországon szerencsések vagyunk, hogy eltelt lassan hetven év anélkül, hogy bármifajta fegyveres konfliktust kellett volna átélnünk
– vélekedett. Kiemelte: az ukrán nép iránti szolidaritás és támogatás kifejezése mellett szeretnék a szimpátiát tettekre váltani. Ennek jegyében jelentette be egy iskola újjáépítését, valamint Bucsa külterületén egy kis kórház építését postával és önkormányzati hivatallal kiegészítve.
Közfunkciót ellátó beruházást fog a magyar kormány a Magyar Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül megvalósítani, ezzel is egy kis lépést téve afelé, hogy az élet visszazökkenjen a normál kerékvágásba – mondta Magyar Levente. „Mi ennyit tudunk tenni” – mondta hozzátéve, hogy