Számokkal bizonyították: ez a párt nyerte a második félévet Magyarországon

Megnzétük, melyik párt várhatja biztosabb pozícióból a 2026-os választást Magyarországon.

Lettországban minden 18 és 27 év közötti férfi sorköteles lesz.

A lett védelmi minisztérium hétfőn bejelentette, minden 18 és 27 év közötti férfi számára kötelezővé teszik a sorkatonai szolgálatot – írta meg a CNN. Az elkövetkező öt évben minden az életkorba eső férfinak választania kell, milyen típusú katonai szolgálatot kíván teljesíteni: az Államvédelmi Szolgálatban, a Nemzeti Gárdában, a szekcióparancsnoki egyetemi kurzuson szolgálna-e, vagy alternatív szolgálatokat végezne a bel, egészségügy- vagy a népjóléti minisztériumban.
A lett védelmi miniszter, Artis Pabriks szerint a lakosságnak fel kell ismernie, hogy a túlélés érdekében egyszerűen növelniük kell a katonai kiképzésben részesült és harcra kész lakosság arányát. „Ez csökkentené annak kockázatát, hogy Oroszország önkényesen megtámadja Lettországot” – mondta.

Nyitókép: Pixabay